Tévésorozat

Megújuló energiák

Dallas

Film

Amikor Bobby a kilencedik évad végén visszajött a túlvilágról, már tudtuk, hogy a - ténylegesen vagy promocionálisan - televíziós történelmet író sorozatban semmi nem lehetetlen. Ebből kifolyólag nem létezik olyan fordulat sem, ami eltántoríthatná a rajongókat. Az utolsó évad záró epizódjában Jockeyt láthattuk, ahogy a sok ármánykodásba, cselszövésbe belefásultan revolvert tart ősz, ám gonoszságot kiagyalni sose rest koponyájához - és aztán a dörrenés. Ami persze nem szólt akkorát, mint a harmadik évad végén az a legendás, melynek visszhangja az akkor a népszerűség csúcsait ostromló szériát valóban a legek közé röpítette. Az utolsó lövés, ah, az aranylövés idején a Dallas egykor duzzadó folyama már csak fáradtan csörgedezett, egymást váltogatták a rendezők és a forgatókönyvírók, mégsem sikerült visszafordítani az időt, felzavarni az olajos vizet.

De ugye Bobby óta hiszünk a feltámadásban, pedig 2004-ben, amikor a Dallas Reunion: Return to Southfork című dokumentumfilmet levetítették, és láthattuk roggyant léptekkel téblábolni az egykor ragyogó hősöket, joggal hihettük, nincs tovább.


 

Az új széria kezdő epizódja rögvest demonstrálja: a farmon nem változott semmi. Már tudniillik azon kívül, hogy az egykori gyerekszereplők gyönyörű férfivá értek. Ugyanúgy a gonosz fészke a ranch, és az öregfiúk között is ugyanazok az indulatok feszülnek. A Ewing család valahai feje és fő méregkeverője, Jockey egy elmeklinikán vegetál, a külvilág történései már nem érnek el hozzá. De amikor fia, John Ross (Josh Henderson) meghozza a hírt, hogy hatalmas mennyiségű olajat (még szép, majd használt papír zsebkendőt) találtak a birtokon, csakhogy a kitermelése szörnyű nehézségekbe ütközik, mert Bobby bekavart, a kihunyni látszó elme ismét megcsillan. Ekkor mutatja a kamera először Larry Hagman emlékezetesen rosszat sejtető nevetését, és a néző újra rögtön megnyugodhat: tényleg maradt minden a régiben. Dallas ugyanúgy a jó nők és a vetélkedő férfiak otthona, mindenki ott vágja át a másikat, ahol csak lehet. Kérdés persze, hogy a veteránok szerepeltetése nélkül mekkora lenne a sorozat esélye.

Mert akárhogy is fáj, a legizgalmasabb figura még mindig az öreg Jockey, a maga reszketegségében, valamint a még mindig gyönyörű Samantha (Linda Grey), akit most nem az exférje, hanem a szemétséget és aljasságot génjeiben továbbvivő ifjú John Ross tart sakkban. Tényleg, vajon e mostani változat követi-e az egykori magyar változat névváltoztatásait? J. R. Jockey lesz-e és Sue Ellen pedig Samantha? Hisz így lettek családtagok minálunk. S ha már itt tartunk, felvonul még a régiek közül Cliff, Lucy és Ray, eddig - a hatodik részig jutottam az elkészült tízből - teljesen funkciótlanul. A rendezők jó érzékkel nem támasztották fel viszont Pamelát, aki már 2004-ben is inkább egy zombifilmben könyvelhetett volna el szép sikereket, és azt suttogják, plasztikai sebész férje azóta is alakítgatott már rajta ezt-azt. A fiatalok persze külsőre tökéletesek, de egyelőre semmi érdekes nincsen rajtuk, holott kavarnak ők is jobbra-balra, próbálják kijátszani a szülőket és egymást is, több-kevesebb sikerrel. A sorozat, mint egykor, ismét erős epizodistákban. Martha del Sol szerepében a mániás depressziós Leonor Valera igazi téboly, és Mitch Pileggi (Harris Ryland megformálójaként) ideális lenne új főgonosznak. A cselekmény pörgős, a snittek feszesek, és végre figyelnek a zenére is. Szerencsére a főcím kis finomításokkal megmaradt, csak a fényképes seregszemle hiányzik alóla.

Nos, ha minden ilyen flottul halad tovább (és hogy továbbhalad, az bizonyos, már készül a következő évad), a nézettség garantált. Alig várom, hogy Samantha újra az alkohol rabja legyen...

Augusztus 29-től az RTL Klub műsorán


Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.