Magyar Narancs: Borg vagy McEnroe mentalitása áll közelebb önhöz?
Stellan Skarsgård: Nem vagyok egy McEnroe-típus, ahhoz túlságosan is skandináv vagyok. Nem hagyom, hogy az érzéseim kitörjenek és szabadon pusztítsanak.
MN: Ezzel a skandináv visszafogottsággal születni kell, vagy elsajátítható?
SS: A mi kultúránk a kompromisszumok kultúrája. 1932-ben a svéd szociáldemokraták egy asztalhoz ültek az ország vezető kapitalistáival, és megállapodtak abban, hogy a nép is részesüljön a profitból. Nem is volt egyetlenegy sztrájk sem vagy harminc éven keresztül. Ez a jóléti államunk alapja. Az amerikaiaknál ennek éppen az ellenkezője, a riválisod legyőzésének a hagyománya dívik. És hát hidegek a teleink, egymástól távol laknak az emberek, úgyhogy itt, északon könnyen elszokhatsz az érzések kimutatásától. Nem úgy mennek itt a dolgok, mint az olaszoknál, mi nem ordibálunk egymásra úton-útfélen.
MN: Jól forgatja a teniszütőt?
SS: Amikor A mi emberünk című Le Carré-regény filmváltozatát forgattam, két teniszezőjelenetem is volt. Három hónapon át minden áldott nap gyakoroltam, de három hónap elteltével sem tudtam a pályán belül tartani a labdát. Ugyanilyen eredményt tudtam volna elérni, ha karok nélkül állok a pályára.
| ||
MN: Nyolc gyermeke van (közülük Alexander Skarsgård és Bill Skarsgård ismert színészek – a szerk.). Hagyta őket nyerni valaha is?
SS: Nem vagyok az a sportos apa, nem sportoltam velük soha. Az egyetlen sport, amit együtt csinálunk, a kártya. Természetesen nem hagyom őket nyerni. Nem hinném, hogy ismerné a Skarsgårdéknál nagy múltra visszatekintő kártyajátékot; Vörös szakállnak hívják. Ennél jóval komplikáltabb a Vira nevű svéd kártyajáték, az is népszerű a családban.
MN: Pénzben folyik a családi kártya?
SS: Senkit nem érdekel a pénz ebben a családban.
MN: Diplomata szeretett volna lenni, mielőtt a színészetet választotta. Egy jó edzőnek, mint Borg edzőjének, nem árt némi diplomáciai érzék sem.
SS: Amikor gyerek voltam, Dag Hammarskjöld volt az ENSZ főtitkára, úgyhogy jó ideig abban a hitben éltem, hogy diplomatának lenni annyit tesz, mint bejárni a világot és békét teremteni. Akkoriban még nem tudtam, hogy a legtöbb diplomata csupán a saját országa álláspontját harsogja. Lennart Bergelinnek, Borg edzőjének aligha a diplomácia volt az erőssége. Egyfajta Salieri-figura volt. Hosszú időn keresztül ő volt a legjobb svéd teniszező, háromszor is bejutott a negyeddöntőbe Wimbledonban. Sikeres volt, de nem elég sikeres. Amikor meglátta Borg tehetségét, az olyan felismerés lehetett, mint amikor Salieri felismerte Mozartban a zsenit.
MN: Az élsportban tevékeny edzőktől nem idegen a diktátori hajlam, ugyanez elmondható némely rendezőre is. Bergmannal szemben is ezért voltak ellenérzései?
SS: Bergman a maga módján biztos szerette a színészeit, de az is biztos, hogy csak egyvalaki érdekelte; saját maga. A legtöbb filmrendező, akit ismerek, igazán kedves ember, csak a gyermekkoruk alakult furcsán. Ültek a maguk kis fantáziavilágában távol a többi gyerektől, és ezt a világot építgették. És tudja, mit csinálnak felnőttként? Igen, ugyanezt. Bergman igazi sármőr tudott lenni, de nagyon nagy manipulátor is volt. Ha akarta, karriereket tudott kettétörni.
MN: Saját bőrén is megtapasztalta Bergman sötét oldalát?
SS: Kétszer is dolgoztam vele, és mindkétszer nagyon élveztem a munkát. A rendezői nagyságához nem fér kétség. Ugyanakkor mindenki rettegett tőle, de megvolt erre is a maga ellenszere: reggel megjelent a forgatáson, elmondott néhány nagyon rossz viccet, és azonnal megnevettetett mindenkit. De a félelem is ott volt e túlzott nevetések mélyén.
MN: Állandó alkotótársa, Lars von Trier (interjúnk vele itt) hol helyezkedik el a diktátorhajlamú rendezők skáláján?
SS: Sehol, ő minden, csak nem diktátor. Hagyja, hogy azt csináljam, amit csak akarok. Az sincs nála, hogy mindent ötvenszer kell felvenni; ha ötször veszünk újra valamit, azzal már sokat mondtam. Az ötvenes ember nem ő, hanem David Fincher, nála tényleg nem ritka, hogy ötvenszer kell megismételni egy jelenetet. Nekem ez is bejön. A huszadik felvételnél már mindenki olyan laza, hogy a kezdeti stressznek nyoma sincs.
MN: Borg és McEnroe rivalizálásának idején a húszas éveiben járt, és olyan szexfilmjellegű svéd produkciókban szerepelt, mint a Tabu vagy az Anita.
SS: Minden a hatvanas évekkel és a szexuális forradalommal kezdődött, aztán jöttek a filmek, Bergmannál is megjelent a meztelenség, és persze voltak, akik az egészből pénzt akartak csinálni, nem művészetet. Az Anita és a Tabu is e célból született, művészfilmnek beállított pucérkodós dolgok voltak. Ha volt is bennük valami kis művészet, arra a kutya sem volt kíváncsi. Amire mindenki kíváncsi volt, az a pucér testek látványa volt.
MN: Úgy nyilatkozott, hogy az Anita forgatásán beleszeretett a címszereplőbe, Christina Lindbergbe…
SS: Tényleg ezt mondtam volna? Ne higgyen el mindent, amit olvas! Bár ez esetben elhiheti, mert tényleg beleszerettem a főszereplőbe.
MN: A privát érzelmek jót tesznek a színészi teljesítménynek?
SS: Épp ellenkezőleg. De amikor húszéves az ember, még könnyen összekeveri a valóságot a film fiktív világával. Nem hiszem, hogy valaha is lefeküdtem volna akár egyetlen partneremmel is. A forgatásközi románcok nem vezetnek semmi jóra, csak komplikálják a helyzetet.
MN: Shia LaBeouf, aki McEnroe-t alakítja, szereplőtársa volt A nimfomániás című filmben is. A gyermekei megtekintették, mit csinált a papa Lars von Trier remekében?
SS: Nem hiszem, hogy az ötéves megértené. A szado-mazo jelenetek, az erőszak ijesztő lenne neki, és nem akarom, hogy a gyerekeim azt higgyék, hogy a szex valami ijesztő dolog. De ha a nyolcéves rendes pornófilmet akar nézni, nyugodtan megteheti.
MN: Nem korai ez egy nyolcévesnek?
SS: Nem korai, ha azt bámulja egy nyolcéves, hogy hogyan ölik halomra egymást az emberek a filmekben? A szeretkezés jobb, mint a gyilkosság.
MN: Nincs benne Lars von Trier készülő filmjében. Barátok még?
SS: Persze. Imádom a pasast. Felhívott, és elmondta, hogy egy Skarsgård-mentes filmre készül, én meg áldásomat adtam rá, amúgy sem kell, hogy örökké egymás nyakán lógjunk. Nincs harag, haverok vagyunk. Ha hív, megyek.
MN: Tagja a Marvel-univerzumnak, de addig nem volt hajlandó aláírni a Disney szerződését, amíg ki nem vették belőle az aláírót jó magaviseletre kötelező klauzulát. Mint mondta, az utolsó leheletéig harcolni fog a jogáért, hogy bármikor letolhassa a gatyáját a kocsmában. Ez a kedvelt időtöltései közé tartozik?
SS: Túlságosan is szó szerint értelmezi a mondanivalómat, és ezt nem helyeslem. Persze csak vicceltem, de a vicc mélyén nagyon is komolyan gondoltam a dolgot. Jogomban áll olyat mondani, amivel megsérthetem Salt Lake City teljes lakosságát. Jogomban áll mindenkit megsérteni Kabulban. Ezért a jogomért szálltam síkra.
Korábbi interjúnk Stellan Skarsgårddal itt olvasható.
