Magyar Narancs: Trauma egy fesztiválnak a költözés, vagy megújulást jelent?
Hartyándi Jenő: Tizenkilenc évet töltöttünk Győrben, ez nem kevés. A Mediawave azon rendszerváltás környéki civil kezdeményezések egyike volt, amelyekből nem túl sok maradt fönn a mai napig. Mi valahogy életben maradtunk, de csak azért, mert elköltöztünk. Ha ez nem történik meg, akkor a huszadik évfordulót nem értük volna meg. Nem sikerült igazából sem az előző, sem a mostani - egyébként ellenkező pártállású - győri önkormányzat elismerését, együttműködő hozzáállását kivívnunk az elmúlt időszakban. Beláttuk, hogy ami nem megy, nem szabad erőltetni, így nem kis vívódás után kényszerűen váltanunk kellett. Kár, hogy nem korábban tettük meg, mert most már tudjuk, hogy ez megfrissülést okoz a fesztiválnak. Új helyszín, új inspirációk, lehetőségek. Szóval sok jó van benne, és megjegyzendő, hogy Szombathelyen sem különbözött a helyzet politikailag, sőt sokkal zavarosabb volt, amikor odakerültünk. Mégis tizennyolc-kettő arányban megszavazott minket a közgyűlés, ami azt jelenti, hogy nem politikai alapon döntöttek. Győrben alacsony volt a megbecsülésünk, Szombathely meg akart bennünket. Ez nagy különbség, és ez nemcsak a pénzbeli támogatásról szól, hanem az együttműködési készségről. Egy ilyen támogató közegben sokkal könnyebb és lelkesítőbb dolgozni, még úgy is, hogy még keressük a helyünket a városban. Elsőként feltérképezzük a hagyományait, lehetőségeit, lehetséges helyi partnereinket. A helyi hagyományok pozitív, inspiráló részét hasznosítanunk kell, ehhez kell hozzátoldani az újszerű szellemiséget úgy, hogy az ne keltsen visszatetszést. Nem egyszerű és gyors dolog mindez, nem fog egy év alatt menni. Míg Győrben úgy vagyunk beágyazva a mai napig, mint egy kis amatőr filmfesztivál, és ebből a skatulyából reménytelen volt kilépni, addig az idei szombathelyi versenyprogramunk, benne a világ élvonalát képviselő Greenaway- és Kaurismäki-filmekkel talán egy másik skatulyába helyez bennünket.
MN: Mennyire vagytok még függetlenek?
HJ: Nyilván nem ugyanazt jelenti a függetlenség 1991-ben, mint 2010-ben. De mi akkor is, ma is egy civil szerveződés vagyunk. Alakultunk, változtunk, a környezetünk is jelentősen átrendeződött, öregebbek lettünk, tapasztaltabbak, óvatosabbak. De a fennmaradás érdekében nekünk mindig az aktuális korban kell életképesnek és frissnek lennünk. Mindig fontos része volt a törekvéseinknek, hogy a fesztivál ne merevedjen be, és megőrizze azt a szerepét, hogy elsősorban új, friss művészeti produkciókat hoz az országba. Nem hálás szerep ez, főleg, ha mindezt súlyosbítjuk azzal, hogy kerülni próbáltuk a magyar, elsősorban pesti művészeti trendek követését. De a sajátos művészetközelítésünk miatt sikerült komoly művészeti hírértéket elérnünk nemzetközi terepen. Nagyon kevés maradt meg azokból a rendszerváltás körüli civil, nonprofit dolgokból, amik akkor elindultak. Az önkormányzatok és az állam civil politikája enyhén fogalmazva sem eurokompatibilis. Nem jellemző, hogy a civil kulturális tevékenységeket partnerként kezeljék. A hozzánk hasonló, tevékenységükben, gazdálkodásukban, jelentőségükben is nagyra nőtt civil szerveződésekkel meg végképp nem tud mit kezdeni a Nemzeti Civil Program, mert - leegyszerűsítően és nem lebecsülően - bélyegszakkörökre van kitalálva. Önkormányzati partnerség híján viszont ezek a civilek nem tudnak életben maradni és fejlődni, mert a támogatási rendszerek nem teszik lehetővé a tartalékképzést. Mi 19 évi jelentékeny múlt után is minden évben a nulláról kezdjük újra.
MN: Milyen konkrét pozitívumokat hozott az új helyszín?
HJ: Szembesültünk olyan dolgokkal, hogy ami Győrben tiltott vagy skandalum, az Szombathelyen elvárás. Minket Győrben nem engedtek be például a város főterére az utóbbi öt évben, itt pedig szinte elvárás volt, hogy a főtéren is hangsúlyosan jelen legyen a rendezvény. Sok jó helyet találtunk, és minden helyszín új motiváció. Egyébként nem csak Szombathely lesz helyszínünk - a harmadik, záró hétvégét az osztrák-magyar határ környezetében működtetjük. Egyik helyszínünk 'riszentpéter lesz a Mediawave Szelektív Jazz és Öko Fesztivállal, a másik meg Rudersdorf Alsó-Burgenlandban, a Schnittpunkte Festivallal, az osztrák kollégákkal együttműködésben. Aztán közösen a hármas határ - osztrák-szlovén-magyar - festői hegycsúcsán csinálunk egy szimbolikus fesztiválzárót, amolyan pokrócos, piknikkosaras, heverészős zenés pikniket.
MN: Milyen a viszonyotok a mai hazai filmszakmával?
HJ: Mindenkivel együttműködünk, akivel lehet. Az idén megvalósítunk egy háromnapos nemzetközi filmes konferenciát, a Mediawave Film Fórumot, ahol azt feszegetjük, hogyan lehet a magyar filmes koprodukciókat segíteni. Tehát ellátunk közfeladatokat is - elég erősek ehhez a nemzetközi kapcsolataink, hisz sokfelé járunk a világban, szakmai fórumokra, fesztiválokra. A magyar és külföldi filmszakmai potenciálok találkoztatása, a koprodukció esély az elzártságból való kitörésre.
MN: Mik a kiemelt programjaitok, milyen tematikák lesznek az idén?
HJ: Mivel húszévesek leszünk, először minket is elkapott a visszaemlékezési láz, de aztán úgy döntöttünk, hogy a minimumra csökkentjük ezt, illetve megpróbáljuk a nosztalgiázást izgalmassá tenni. Régi kedvenc zenészeinket más és más formációkban hívtuk vissza, mert nem szeretjük az ismétléseket. Felkértük korábbi filmes zsűritagjainkat, hogy válogassák ki az elmúlt húsz év húsz legjobb filmjét, így komoly, az ezredforduló filmművészetét összefoglaló válogatás jött össze. A zenészek közül itt lesz a különleges, ma már az USA-ban élő cseh énekes, hegedűs Iva Bittová, akit mi hoztunk először Magyarországra, meg Dresch Mihály és Grencsó István, akik szinte minden fesztiválon felléptek valamilyen formációban. Most egyedi produkciók létrehozására kértük fel őket amerikai, lengyel, osztrák muzsikusok részvételével. Sosem az volt a fő célunk, hogy meghívott produkciók sorozatából álljon a fesztivál programja - bár ilyenek is vannak, de mindig fontos volt a számunkra, hogy a fesztiválon jöjjenek létre produkciók, kötődjenek hozzá, annak a szellemiségéből nőjenek ki. A zenei részt kettébontottuk úgy, hogy a karakteres és Európa-szerte ismert dzsesszfesztiválrészünket leválasztottuk, és áttettük az 'rségbe. A szombathelyi zenei rész az etno és az underground zenék körül fog mozogni. Meghívtuk például Gil Scott-Heron amerikai fekete énekest, költőt, aki a hatvanas-hetvenes évek soulsztárja volt, de aztán eltűnt. Olyan figura, mint Tom Waits, csak feketében. Erősen szövegcentrikus, őt tartják a hiphop ükapjának.
MN: A Passport Control nevű nemzetközi művészeti műhelynek idén mi a fő iránya?
HJ: A filmeseknél például a koprodukció. A fiatal filmesek azt gyakorolhatják, hogyan lehet együttműködni egy sokrétű filmgyártási folyamat során. A koprodukciós filmgyártás azért akadozik még, mert nincs kapcsolat a különböző országok filmesei között, és nem olyan könnyű megszerezni, ha valaki nem kezdi elég korán. De ugyanilyen fontos "koprodukció", azaz együttműködés, amit Ferenczi Gyuri vezetésével roma és magyar muzsikusok tesznek immár harmadik alkalommal. Nagy eredmény, hogy nyári, az Ördögkatlan Fesztivál keretében rendezett kisharsányi táboruk után a csapat egy része együtt maradt, és önállóan beneveztek tehetségkutató versenyekre. Korábbi műhelyeink eredménye, hogy például fiatal osztrák zenészek és a honiak ma már rendszeresen játszanak együtt. Össze kellett őket hozni, mert egyébként nem találják meg egymást.
