„Mint Sziszüphosz”

Uwe-Lothar Müller dokumentumfilmes, televíziós szerkesztő

Az ARTE Reportage főszerkesztő-helyettese a Goethe Intézet meghívására érkezett Budapestre, s egy-egy workshopot tartott a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programja és a 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretében. Ezek kapcsán beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A workshopján egyebek közt arról is beszélt, hogy a riporterek és filmkészítők hogyan találhatnak rá azokra a történetekre, amelyeket feltétlenül el kell mesélniük. A pandémia hatással volt erre?

Uwe-Lothar Müller: Az, ahogy a történetekre tekintünk, nem változott – csak az, hogyan nyúlunk hozzájuk. Az ARTE Reportage-nál főleg azt igyekszünk megmutatni a nézőinknek, hogy mi történik az Európai Unión kívül. A karantén alatt azonban nem dolgozhattunk a szokásos módon: a határok zárva voltak, nem volt még védőoltás, nem küldhettünk riportereket Afrikába vagy épp Amerikába. Azt a megoldást találtuk, hogy felvettük a kapcsolatot a világ különböző pontjain élő sza­bad­úszó újságírókkal, és a segítségükkel készítettünk riportokat. Általában húsz-harminc perces kisfilmeket forgatunk egy-egy témáról, de a helyzetről csináltunk egy több részből álló koronanaplót: a partnereink telefonnal filmezték le, hogyan érinti saját országukat és környezetüket a vírus, vagy épp a lockdown – ezeket fűztük össze. Rengeteg ember szenvedett Európában is, de soha nem felejtem el az indiai riportunkat: egy riksás fiúról szólt, aki ugyan szegény körülmények között élt, de eddig minden hónapban kijött a keresetéből. A lezárások miatt viszont az utcák üresek voltak, mégis bement szerencsét próbálni a közeli nagyvárosba, de csak egy riksás sorstársával találkozott. Azt mondta, annyi pénze maradt, hogy egy doboz gyufát vegyen, amivel felgyújthatja magát és a családját.

MN: Az ARTE műsorai hat nyelven érhetők el Európa-szerte. Miként lehet úgy bemutatni valamit, például a járványt, hogy az nemzetiségtől függetlenül minden néző számára érdekes legyen?

ULM: Az interneten bárki számára elérhetők a gazdasági mutatók, a fertőzöttségi adatok, de tudjuk, milyen sorsokat rejtenek ezek a számok? Napi szinten követhető, hányan kapták el a vírust, de fogalmunk sincs, az emberek hogyan küzdenek meg a betegséggel. Újságíróként pedig épp ez érdekel minket. Az Egyesült Államokban például nemcsak vécépapírból és tésztából alakult ki hiány, de a szegényebbek, a különböző etnikumba tartozók sokkal nehezebben jutottak védőoltáshoz is. Nálunk, az unióban mindenki viszonylag hamar megkaphatta a vakcinát, mégis, rengetegen váltak szkeptikussá az oltások iránt. Hamarosan adásba kerül egy riportunk Kamerunról, ahol a lakosság kevesebb, mint 1 százaléka van beoltva. Sokkal jobban bíznak a saját, népi gyógymódjaikban, sőt még maga az elnök is inkább arra buzdítja az embereket, hogy a tradicionális gyógyászokhoz forduljanak. A lehető legszélesebb körben igyekszünk bemutatni azt, milyen hatással van a pandémia a világra. A hidegháború alatt nőttem fel, de soha ilyen világméretű krízisnek még nem voltam tanúja, az ARTE-nál az a célunk, hogy elmagyarázzuk, miért ilyen nehéz egy járványt megállítani a mai, globalizált világban.