Monica hódolója (Bertrand Blier filmrendező)

Film

A híres Herék (Patrick Dewaere-rel, Gerard Depardieu-vel és Miou-Miouval), az Oscar-díjas Túl szép hozzád, Az én pasim, a Színészek és számos egyebek egykor szépreményű, ma tisztes életművű rendezője most az Eladó a szerelemmel véteti észre magát a pesti mozikban.

A híres Herék (Patrick Dewaere-rel, Gerard Depardieu-vel és Miou-Miouval), az Oscar-díjas Túl szép hozzád, Az én pasim, a Színészek és számos egyebek egykor szépreményű, ma tisztes életművű rendezője most az Eladó a szerelemmel véteti észre magát a pesti mozikban.

*

Magyar Narancs: Mint "merész" filmek rendezője vált híressé. Az Eladó a szerelemmel is valami ilyesmi volt a célja?

Bertrand Blier: A hetvenes években még lehetett merészségről, tabudöngetésről beszélni. Ma már ez kissé nevetségesen hat. Vélhetően a "jólét" gyümölcse, hogy az európai nézők telítve vannak. Túllaktuk magunkat. Nehéz manapság valami igazán robbanó dologgal előállni.

MN: A szabadságértékek liberalizálódásán múlik?

BB: Manapság már mindent láthatunk, mindent megmutatunk a filmvásznon, ami még harminc évvel ezelőtt újszerűnek hatott. Réges-rég túl vagyunk a szexuális forradalmon, a feminizmuson, miegymáson. Kiveszett a moziból a kockázatvállalás gyönyöre. Ha most valaki előállna olyan filmekkel, mint Az utolsó tangó Párizsban vagy A nagy zabálás, semmilyen különös visszhang nem kísérné.

MN: Biztos benne?

BB: Nézzen csak körül, ki csinál ma is merész filmeket Európában, Almodóvart leszámítva? Na jó, ide sorolhatnám még Gaspar Noét, a Visszafordíthatatlan az elmúlt évek legsokkolóbb alkotása.

MN: Mennyire múlik ez a rendezőkön és a színészeken?

BB: Szinte semennyire. Tele vagyunk jó színészekkel, kevésbé jó rendezőkkel. A történetek sem igazán változtak, a hangsúlyok és a látásmód annál inkább. Ha csak régi haveromat, Depardieu-t veszem, szinte ugyanolyan, mint amilyen a maga korában Gabin volt.

MN: Mintha a szerzői filmek mindenhatósága jellemezné a francia mozit. Ön is a saját forgatókönyveit filmesíti meg.

BB: Nem így lenne, ha találnék egy nekem való szerzőt. Az igazi problémát abban látom, hogy nincs átjárás a régiek és az újak, az öreg rókák és a fiatalok között. Sokszor én is belecsúszom a kényelem csapdájába, és inkább dolgozom például a korombeli producerekkel, mint fiatalabbakkal. Megvan ugyanis az a nagy előnyük, hogy kevesebbet beszélnek és több tapasztalattal rendelkeznek.

MN: Nem talál hangot a fiatalokkal?

BB: Társadalmi szinten egyfajta meg nem értés alakult ki a generációk között. Miért éppen a filmvilág volna ez alól kivétel? Azzal együtt mondom mindezt, hogy gyakran vagyok fiatalok közt. Rendszeresen összejárok Kounennel, Dupontellel, Noéval, a francia mozi harcos kis "bandájával".

MN: Van önben némi nosztalgia a régebbi idők iránt?

BB: Nincs. Francois Truffaut például nosztalgikus volt, én viszont soha nem nézem vissza a filmjeimet. A filmkészítés kissé olyan, mint a narkózis. Csak elkezdeni nem szabad, mert függővé válik az ember. Nálam ez a függőség a vágószobában és a zenefelvételeken maximális. Nehéz utána kilépni az utcára, és az átlagemberek életét folytatni.

MN: Ritkán láthattuk olyan teátrálisnak, túlzónak, mint az Eladó a szerelem rendezőjeként. Mitől érzett kedvet ennek az olasz kultúrkörbe oltott Irma, te édes sztorinak a filmreviteléhez?

BB: Nagyon távoli a rokonság az Irma, te édessel, aminek csak a musicalváltozatát ismerem, a filmet soha nem néztem meg. A Pigalle közelében lakom, és nap mint nap elmegyek a szexipar jeles műintézményei előtt. A kirakatban árult szerelem idővel beindította a képzeletemet a mi kis love storyjainkról, a szerelem sokszor teátrális, nevetséges, ironikus megnyilvánulásairól. Minden jó film szerelmes történet. Az etalon ebben a műfajban számomra Resnais-től a Szerelmem, Hiroshima, Lelouchtól az Egy férfi és egy nő és Truffaut-tól a Szomszéd szeretők.

MN: És Monica Bellucci meg az olasz utalások?

BB: Látja, ez is a korral jár, vállalom, hogy Itália szerelmese vagyok. Legfőként a neorealizmusból és az operairodalomból táplálkozik ez a szenvedély. Rátaláltam a színésznőre, aki magában hordozza mindezeket. Monica Bellucci hódolója lettem a Visszafordíthatatlan láttán. Valóságos felkínálkozásnak vettem a nyilatkozatait, miszerint olyan filmekben kíván szerepelni, amelyekben kockára teheti a nőségét, a róla kialakult képet. Nem hiszek a nőideálokban, de Bellucci számomra mégis az ideális színésznő: dekoratív, veszélyes, szabad szellemű, intelligens. Õ az én női alteregóm.

MN: Viccel?

BB: A legkomolyabban mondom. Ha újraszületnék, benne öltenék testet.

MN: A legtöbb férfi olyan nőről álmodik, amilyen a Bellucci alakította Daniela: szerető, szajha, háziasszony, díva egy személyben.

BB: A férfitársaim nevében nem nyilatkozhatom. Manapság rendkívül komplikált megközelíteni egy nőt. Nincs baj, amíg üzleti alapon megy a dolog: "Én megveszlek, kitartalak, te pedig behódolsz nekem." Ám, ha egy férfi leszólít egy nőt, megeshet, hogy a börtönben végzi. Amerikában mindenesetre így van.

MN: Régebben könnyebb volt a férfi-nő kapcsolat?

BB: Nem hinném, de valamitől mégis jobban működtek a kapcsolatok. Voltak megegyezésen alapuló társadalmi szabályok, melyeket illett tiszteletben tartani. A férfi volt a domináns, míg a nő javarészt csak eltűrte ezt a dominanciát. Tűrt és hallgatott. Amióta a nők ráébredtek a saját szabadságigényükre, élnek is a hatalmukkal. Régen titokban lázadtak, manapság nyílt csatákba bocsátkoznak. Sok esetben két férfielv néz egymással farkasszemet, ami önmagában nem jelentene problémát. Akkor támadnak gondok, amikor a szembenállás a női értékek rovására megy. Kivont karddal nehéz érzelmi csatákat nyerni.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.