Magyar Narancs: Francia mintára hoztátok létre a Moziünnepet. Mi hívta életre a rendezvényt Franciaországban?
Didier Dutour: 1985-ben, a kereskedelmi tévécsatornák megjelenésekor indult útjára a francia Moziünnep. A mozi nálunk nemzeti ügynek számít, s mivel félő volt, hogy az újonnan alakult tévécsatornák elszipkázzák a mozinézőket, a kultuszminiszter a mozisokkal és a forgalmazókkal szövetkezve úgy döntött, hogy tenni kell valamit. Végül egy olyan rendezvény mellett döntöttek, melynek elsődleges célja a moziba járás élményének népszerűsítése volt. Az eredetileg egynapos program az évek során kinőtte magát, így aztán amikor úgy határoztunk, hogy megrendezzük a magyar megfelelőjét, már a kezdetektől többnapos, nagyobb szabású rendezvényben gondolkodtunk.
MN: Mit változtattatok a francia mintán?
DD: Az alapkoncepció nem változott, szerettük volna azonban, hogy ne csak a felére-harmadára csökkentett jegyár jelentse az egyedüli attrakciót, ezért arra törekedtünk, hogy legalább e néhány nap erejéig aktivizáljuk a filmes közéletet. És nemcsak a szigorúan vett szakmát, a filmkészítőket, a színészeket és a kritikusokat vontuk be a programokba, hanem más területek sztárjait és szakembereit is. Ebben a kisebb moziktól a multiplexekig mindenki partner volt. Al Gore filmje, a globális felmelegedést tárgyaló Kellemetlen igazság után például az Energiaklub képviselői vesznek részt egy beszélgetésen. A francia rendezvényhez nem kapcsolódnak ilyen jellegű programok, és Depardieu sem áll be mozijegyet kezelni, azaz a magyar látogatókkal szemben a francia közönség nem találkozhat a saját sztárjaival. Az ottani programokra inkább az jellemző, hogy a mozisok aktívan közreműködnek a filmek kiválasztásában. Elsősorban persze a kisebb, művészfilmekre specializálódott mozik ilyenek, mint a magyar ART-mozikhoz hasonló Art&Essai hálózat tagjai, vagy a Pécshez hasonló egyetemi városok mozijai.
MN: Az idei kínálatból hiányoznak a nagy hollywoodi stúdiók premierfilmjei. Miért?
DD: A helyzet e tekintetben évről évre változik. A nagy hollywoodi stúdiók magyarországi képviselőinek, bármennyire szeretnének is premierfilmekkel, illetve premier előtti vetítésekkel részt venni az akcióban, sokkal jobban meg van kötve a kezük, mint a független forgalmazóknak. Franciaországban más a helyzet, ott valamennyi filmre érvényes ilyenkor a kedvezmény, megjegyzem azonban, hogy nem látok tendenciát a dologban, remélhetőleg jövőre, a tavalyihoz hasonlóan, ismét több ilyen filmünk lesz. Idén a magyar vonal erős, érdekes módon azonban a hazai filmek producereivel néha éppen olyan nehéz megegyezni, mint a hollywoodi stúdiókkal. Vannak, akik féltik a filmjüket, attól tartanak, hogy ha bemutatják a Moziünnepen, kevesebbet fognak profitálni belőle, mint ha a rendezvényen kívül kerülne a mozikba. A francia példák ennek épp az ellenkezőjét bizonyítják. A rendezvényen való bemutatkozás persze elsősorban a pályakezdő alkotókat segíti. A francia programnak minden évben megvannak a maga nagy felfedezettjei: Thomas Gilou filmje, a Tutira kamuzunk például a Moziünnepnek köszönhette a sikerét.
