Nem, nem unatkozom azért. Mondjuk, gengszternek már ritkábban hívnak, akkor is inkább hülyéskedni kell, semmi komoly. Van ez az összekacsintás, tudod. Hogy a néző odaképzeli a megírt klisék mögé a régi nagy szerepeimet. A nagymenő keményfiút. És akkor úgy maradok én a faszagyerek, hogy közben meg azért ki is lehet röhögni ezt a faszagyerekséget. Na, ezek azért már ritkábban mennek. Az ügynököm inkább nagypapaszerepekkel nyaggat. Hogy vállaljak el még egyet, bírják a népek. Különben ezekbe is belerakom a szokásos manírjaimat, hogy úgy alulról nézek, és akkor majd mi lesz. Mi lenne? Valami poén. Írják nekem szakmányban. Nem mind jó, de én mindet jól adom elő. Most is valami virulens exkommandós vagyok, aki pártfogásba veszi besavanyodott unokáját. A srác ügyvédbojtárként gályázik, és ahelyett, hogy bulizna ezerrel, amíg fiatal, be akar nősülni a főnöke zsidó családjába, elvenni egy hatalmaskodó fapinát, aki… Nem zsidózok, most mit izgatod magad, nem vagyok én melgibzon. Különben meg van ebben a filmben niggerezés is. Na, szóval férfit faragok az unokából és megdöntök egy húszéves bulát… Na, most meg szexistázol! Pedig ha tudnád, hogy a csajok hogy vannak ebben a filmben… el se hinnéd. Tíz éve, amikor a politikai korrektség jegyében minden tetves szót egy komplett bizottság ellenőrzött, nem gondoltam volna, hogy lehet még egyszer elsütni ilyen puncis-csöcsös poénokat. Állítólag mostanság megint ez kell. Gázsim megvan, ez a lényeg. De mesélj te is valamit. Prosztatád hogy van?
Forgalmazza a Freeman Film
