Magyar Narancs: Gyakran játszik extrém figurákat, főgonoszokat. Beskatulyázzák?
Christopher Walken: Ilyeneket legtöbbször fantasykban játszom, a figurák tehát mindig képregényszerűek, ami jó móka - még ha kicsit ostoba is. De ezek a "gonoszok" többnyire ártalmatlanok. Az Idegen kényelem (1990) főhősét kivéve, az belém rágta magát, nehéz volt lerakni, miután befejeződött a forgatás.
| ||
MN: Mennyire intenzíven készül a szerepeire?
CW: Ácsorgok a konyhában, és magolom a szöveget. Mint mindenki más. Nemrég csellistát játszottam egy filmben, meg kellett tanulnom játszani a hangszeren. De hiába jött a tanár, öt perc után mindig rábírtam, hogy pihenjünk egyet. Csak bámultam a hangszert: "Ez a cucc biztos jó sokba került!" Néha mégis jól jönnek a kellékek. Laurence Olivier egyszer képtelen volt bármit is kezdeni egyik színpadi szerepével. A rendező egyszer azt mondta: "Miért nem veszel magadhoz egy esernyőt?" Így tett. Azután minden simán ment. De a dolog fordítva is elsülhet: egy rossz cipő elronthatja az egész játékodat.
MN: Jobb színésszé teszi az embert a sok évtizedes tapasztalat?
CW: Szerintem jobb vagyok ma, mint régen. Mert a kezdetekkor rettenetesen lámpalázas voltam, és biztos vagyok benne, hogy ez negatívan hatott a játékomra. Legyőztem a drukkot. Ha manapság kiállok egy több száz fős közönség elé, egészen otthon érzem magam. A forgatásokon vannak persze pillanatok, amikor nem megy semmi, és legszívesebben otthagynám az egészet. Ilyenkor kéne 15 percre visszavonulni a lakókocsimba, és magamra zárni az ajtót. Erre még sosem vetemedtem. De vannak cimboráim, akik igen. Szerintem csak azért, hogy kiélvezzék a helyzetet: megakaszthatják a munka menetét.
MN: Mindig meg tudja ítélni józanul a teljesítményét?
CW: Ha jó vagyok, azt tudom magamról. Ha rossz, azt is. Szerencsére amikor nem vagyok elégedett a jelenettel, a másnapi musztereknél rendre mindig kiderül, hogy mégsem olyan rossz, amit műveltem. Tűrhető. Nem katasztrofális. A munkám eléggé kiszámítható. Ritka, hogy a két végletben, igazán szenzációs vagy teljesen reménytelen munkanapokban legyen részem.
MN: Máig nem felejtem el, ahogy Fatboy Slim Weapon of Choice című videoklipjében táncolt...
CW: Eredetileg táncosnak tanultam. Musicalekben léptem fel. A színészetben is a ritmus izgat.
MN: Hogyan szeretett bele az előadó-művészetbe?
CW: Apámék kilencen voltak testvérek. Papok, apácák és pékek lettek. Egyenlő arányban, három, három, három. Lehettem volna én is pék. De anyám odavolt a showbizniszért...
MN: Túl a hetvenen hogyan érez a hivatása iránt?
CW: Eszembe jut az ókori görög színészek sorsa, akik a nagy tragédiákat játszották, csodás akusztikájú szabadtéri színházakban. Rettegtek annak a napnak az eljövetelétől, amikor kiesik a foguk. Akkor még nem volt modern fogászat, ami megoldotta volna a helyzetet. Ha kihullik valamelyik fogad, az egész beszéded megváltozik. Ennek a veszélyét azért tudom átérezni, mert a színpadi deszkákról jöttem, és imádom a dialógokat.
MN: Apropó, beszéd, a YouTube-on több színészt is lehet látni, ahogy parodizálja az ön beszédstílusát. Mit szól hozzá?
CW: Nem zavar. Van egy haverom, aki az üzenetrögzítőjére mondta fel a beköszönő szöveget az én modoromban. Ha valaki előttem csinál ilyesmit, jó pár másodpercig nem kapcsolok. Nem értem, miért beszél így az illető. De aztán csak rájövök, hogy engem parodizál.
MN: A magasra fésült sérója elengedhetetlen tartozéka a filmes imázsának. Tudatos?
CW: Igen, teljes mértékben. Már a kezdetektől. (A mennyország kapujában és a Natalie Wooddal forgatott Agyviharban még hétköznapi hajviseletével volt látható - K. L.) Az én időmben Elvis volt a nagy fazon, márpedig neki aztán felfelé állt a haja! Az ő hatása tagadhatatlan. A színészek amúgy is szeretnek a hajukkal bíbelődni. Mindig úgy éreztem, egy jó frizura a legjobb figyelemfelkeltő eszköz. Azt közli a környezeteddel: "Nézz rám!" És ha a show-bizniszben dolgozol, ez nem olyan rossz dolog. Ha irodai munkát végeznék, ott bajom lehetett volna belőle. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy számba vették a híres színészeket, és kimutatták, hogy mindegyiknek szokatlanul nagy feje van. Buster Keaton meg a többiek. Szóval hamar rájöttem, hogy nem baj, ha én is a nagy fej illúzióját keltem.
MN: Van álomszerepe, ami magába szorult?
CW: Szeretnék egyszer egy konvencionális családfőt játszani. Akinek háza van. Amikor hazaérek, a feleségem éppen díszíti a szobát. Három fiam van. És azt mondom az egyiknek: "Fiam, mindig a helyes dolgot cselekedd!" Ilyen szeretnék lenni a mozivásznon. Nem elsüllyeszteni San Franciscót, elrabolni egy lányt, vagy szépen feldarabolni az ellenségemet.
MN: És milyen hajviselete lenne ennek a hétköznapi férfiúnak?
CW: Jó kérdés. A fene tudja... Mindegy, úgysem kapok ilyen szerepet.
MN: A magánéletben mennyire "normális"?
CW: Nagyon. Mindig nagy hangsúlyt fektettem rá, hogy kimaradjak a szórakoztatóiparban folyó bulizásból. Connecticutben lakom a feleségemmel. Szeretem a csendes életet. Még a kertbe se nagyon megyek ki. Az utazást sem bírom. Találkozni sem igen szoktam másokkal. Csak akkor, ha elmegyek filmezni.
MN: Fiatal pályakezdő volt, amikor Natalie Wood meghalt azon az éjszakán.
CW: Kicsoda?!
MN: Natalie Wood.
CW: "! Hm... (Walken egy 1992-es rövid megjegyzést leszámítva évtizedeken át hallgatott az ominózus este eseményeiről - K. L.)
MN: Mit érzett akkor: megcsapta a halandóságunk tudata?
CW: Mások is voltak, akik meghaltak körülöttem, csak ön sosem hallott róluk. Irtó sokan. Legjobb barátom, egy híres csellista, akivel együtt jártam iskolába, nemrég hunyt el. Az apja első hegedűs volt Toscanininél. Tudja, az Upper West Side-on nőttem fel New Yorkban, és rengeteg zenészcsaládot ismertem. Mindig roppant mód inspirált, hogy bár rendkívül művelt, kozmopolita emberek voltak, mégis megmaradtak nagyvárosi figuráknak. Vérbeli New York-i volt mind. Nem sajátságos dolgokról diskuráltak, hanem bárokról, éttermekről, füstölt halról. És Woody Allen-filmekre jártak moziba.
MN: Hisz a halál utáni életben?
CW: Nem hiszek a halálban. Noel Coward Magánéletek című darabjában hangzik el a következő: "A halál trükk - tükrökkel." Azt hiszem, ez igaz. Tudja, mit mondott erre Woody Allen? "A reinkarnáció jó hír lenne mindanynyiunk számára."
