Hideg nyomon - Brian De Palma: Gyilkos vágyak

  • Greff András
  • 2013. május 9.

Film

Vagy a dicső múltról szólunk, vagy telezokogjuk a zsebkendőt.

Előbbi mellett biztosan nem az szól, hogy Brian De Palma maszszív életműve porlepte portéka volna: számos kortársával ellentétben őt aztán nem kell bemutatni mostanság sem senkinek. Az 1973-as Nővérekkel megkezdett, pontosan húsz évet átfogó igazán nagy korszakának pillanataiból a közemlékezet azonban kissé furcsán szelektál: számottevő gyakorisággal csak a gengszterfilmjei kerülnek szóba, a Carlito útja, az Aki legyőzte Al Caponét és legkivált persze A sebhelyesarcú, amely a gengszterromantikát tárt kebellel fogadó szubkultúrák áldozatos munkája révén (nehéz volna úgy elhajítani egy kavicsot akár a déli, akár a keleti parti, de még a magyar hiphopban is, hogy ne találjunk el valakit, aki éppen a kokainpiramisba fejelő Al Pacino előtt rója le hódolatát) a bemutatása óta eltelt harminc év során nagyjából A keresztapa mellé emelkedett fel, ami azért mindenképp túlzás. Ugyanakkor ezek sem rossz filmek.

Brian De Palma egykori művészetét mindazonáltal sokkal inkább azok a pszichothrillerei tartják melegen, amelyeket Alfred Hitchcock (illetve kisebb százalékban Michelangelo Antonioni és a szintén Hitch-követő Dario Argento) filmjeinek motívumaiból virtuózkodott össze. Az Alibi test, a Megszállottság, a Gyilkossághoz öltözve, a Halál a hídon vagy a 70-es évek egyik bűnösen alulértékelt ínyencsége, A Paradicsom fantomja című delejező horrormusical is a hajtókáján hordja a hatásait, de a rendező éppen annyi fülledtséget, perverziót, szilánkokra robbant személyiséget és kábító hatású képi bravúrt suszterolt beléjük, hogy saját lábat növesztve távolodhassanak el a szimpla hommage daraboktól.


 

Legfrissebb művében az idős mester pontosan ezekhez az állomásokhoz keresi a visszavezető ösvényt, de csak a múlt jéghideg árnyát találja. A Gyilkos vágyakban minden benne van, de semmi sem stimmel. A reklámszakma boszorkányai közé csábító thriller zűrzavaros szerelmi sokszöget kínál, ám a két főhősnő, Rachel McAdams és Noomi Rapace jeleneteit annyi érzékiség sem fűti, mint egy karamellás felfújtat. A színészvezetés gyakran félresikerül, a feldobott ikermotívum ott marad a levegőben, a bűntett nagy rejtélye pedig - kötelező álarcok ide vagy oda - egyáltalán nem rejtély, mert a képépítés egykori, ezúttal tévéfilmes színvonallal is megelégedő zsenijének sikerül képileg elszólnia magát - és így tovább. Mintha erre a filmre találták volna ki anno a South Park híres szlogenjét: megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk.

Az ADS Service Kft. bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.