"Nincs is körülmetélve" - Stellan Skarsgard színész

Film

Új filmje, Az eltűnés sorrendjében - amit északi Fargónak is becéznek - most fut nálunk a mozikban. Felhívtuk, meséljen vérről, verejtékről és a lankadó ligetekről.

Magyar Narancs: Sok vér folyt a forgatáson?

Stellan Skarsgard: Úsztunk a művérben.

Az eltűnés sorrendjében

Az eltűnés sorrendjében

 

MN: Színészileg nehéz véres péppé verni egy fejet?

SS: Ha az illetőn ülsz, és úgy kell szétverned a fejét, az nehéz. Közel a kamera, pontosan kell ütni. Az alattad fekvő színésznek meg pontosan kell vonaglania.

MN: Bruno Ganzcal jól szórakoztak?

SS: Remekül. Ismerem mind a híres alakításait, de állandóan olyan filmekkel jött, amikről még csak nem is hallottam. Viszonzásul én is azokkal a filmjeimmel hozakodtam elő, amikről tudtam, hogy még a létezésükről sem fog tudni. Remekül elvoltunk. Az első film, amiben láttam, egy Wenders-mű volt, Az amerikai barát. A hetvenes évek óta rajta tartom a szemem. De nem filmtörténeti konferenciát tartottunk, inkább ökörködtünk. Alacsonyan szálltak a poénok.

Stellan & Bruno

Stellan & Bruno

 

MN: A nimfomániás forgatásán mi volt a legnagyobb poén?

SS: Elég húzós forgatás volt. 90 percnyi dialógust kellett felmondanom, és csak tíz napunk volt rá. De olyan nincs, akármilyen feszes a tempó, hogy Lars von Trier fapofával ülne. Lars von Trier egy vicces fickó, még ha a filmjei nem is mindig azok. Én mindenesetre komikus szerepként fogtam fel a figurámat, elvégre egy olyan emberről van szó, aki minden tudását a könyvekből szedte. Teljesen ártatlan. És akkor jön egy nő, akin sokszor és sokféleképpen ment át az élet. Szerintem ez egy komikus felállás.

MN: Ha nincs A nimfomániás, az emberiség nagy része még ma is tudatlanságban élne a Silent Duck létezését illetően. Trier volt az, aki megismertette ezzel a manuális technikával?

Silent Duck

Silent Duck

 

SS: Lars nem kevés elégedettséggel nyugtázta, hogy ő világosíthatott fel a Silent Duck (egyike a filmben illusztrált szexuális technikáknak - a szerk.) mibenlétét illetően. Biztosra akart menni, úgyhogy nem is várt a forgatásig; még javában írta a forgatókönyvet, amikor felhívott: Ide figyelj, Stellan, tudtad, hogy létezik ilyen?

MN: A nimfomániást Trier sokáig pornófilmként emlegette. Kicsit sem tartott a dologtól?

SS: Cseppet sem. Én nem pornóra, hanem egy Lars von Trier-filmre szerződtem. De ha valóban pornót csinál, na, bumm, akkor meg mi van? Nincsenek ellenérzéseim a pornóval szemben. Főleg, ha Lars rendezi. A pucérkodás sem okoz nehézséget.

false

MN: Pornóban mi a kedvence?

SS: Nem nagyon nézek pornót, eléggé lefoglal az igazi szex. Nyolc gyerekem van. Ezt nem lehet úgy összehozni, ha az ember pornónézéssel és kézimunkával üti agyon az időt.

MN: A Thor második részében is feltűnt meztelenül. Szerződéses kötelezettsége volt levetkőzni?

SS: Mégis milyen gondot jelenthetett volna nekem, aki a pályafutását is meztelenül kezdte, ennyi filmmel a hátam mögött pucérkodni? Meztelen voltam én már '73-ban is, az első filmemben éppúgy, mint a másodikban. A kihívás az, ha ruhában kell szerepelnem.

MN: A ruhás filmjei közül melyiket tartja a legtöbbre?

SS: Több mint száz filmben szerepeltem, ebből ha tíz az, amit igazán jónak tartok. És másik tíz, amit igazán rossznak. A köztes nyolcvan meg elmegy.

MN: Van annak bármi köze is Lars von Trier cannes-i nácizásához, hogy Saligman, akit A nimfomániásban alakít, zsidó?

SS: Ennek ahhoz van köze szerintem, hogy a film két főszereplője, Saligman és Joe Lars von Trier két énjét jelképezi. Trier 30 éves koráig zsidó volt. Legalábbis ebben a hitben nőtt fel. Én pedig nem egy zsidó embert, hanem egy embert játszottam. És ez az ember - ha jól figyelt, feltűnhetett - nincs is körülmetélve.

false

MN: Ha már itt tartunk: rangos fórumokon nyilatkozott úgy, hogy a film végén látható, meglehetősen petyhüdt pénisz nem is az öné, hanem Lars von Trieré. Tartja?

SS: Már hogyne tartanám! Bár nem igaz, de felvidít, ha emlegethetem.

Az eltűnés sorrendjében

Hans Petter Moland nem az első filmjét építi arra, hogy Stellan Skarsgarddal a telefonkönyv is eladható, hát még, ha egy vérszomjas erőszakszervezetet játszik, amely a régió legbénább alvilági figuráit gyilkolássza. Erre és Skarsgard copfjára épült néhány éve a Hajszál híján úriember - újdonságnak már akkor sem számított, hogy a norvégok álmukból felverve is tudják hozni a gengszterkedés uniós nagyátlagát, poénból (Jackpot) és komolyan is (Fejvadászok). De alábecsülnénk a rendezőt, ha csak a fenti felismerést tulajdonítanánk neki; nem, Moland arra is rájött, hogy nemcsak Skarsgard-t, de Bruno Ganzot is jó nézni gyakorlatilag bármiben. És ha Ganz adja a Papa nevű kucsmás szerb keresztapát, Skarsgard pedig hókotróból lesz a halál angyala, aki fia meggyilkolása miatt kezdi tizedelni az alvilágot, akkor - ismét egy nagy felismerés - elég csak a szokásos hülyeségekkel körülvenni őket: béna gengszterrel, meleg gengszterrel, péppé vert fejű gengszterrel, sok hóval és vérrel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vertigo Média bemutatója

Neked ajánljuk