tévésmaci

Szamarak 2: mulató az árnyas fák alatt

  • tévésmaci
  • 2024. február 14.

Film

Amikor Sztupa és Troché megtudták, hogy Leonardo da Vinci nem is akkor élt, csak Ómafa merte megkérdezni, hogy „mikor akkor”, a többiek komoran hallgattak, próbáltak úgy tenni, mintha ott sem lennének.

Ómafa a kérdés után valami olyasmit érzett, hogy „most, ha gyerekek lennénk, biztos jól megkergetnének”, de azért továbbra is kérdőn nézett Sztupára és Trochéra. Ám Sztupa tekintetében a sistergő harag gyorsan átfordult valamiféle merengésbe, Ómafa – jelentős megkönnyebbülésére – például azt olvasta ki a mélybarna szempárból, hogy „hátha nem is olyan hülye ez a kérdés, s ha nem akkor, akkor tényleg, mikor, csak nem most”. Erre lehetett következtetni abból is, ahogy Sztupa megbökte Troché vállát, mintha azt mondaná neki, hogy „gyerünk, induljunk”. S indultak is, Ómafa már szinte a hátuknak kiabálta gyakorlatilag minden szava után felkiáltójelet téve, hogy „ha nem akkor, akkor csakis most, most, Sztupa, Troché, most”. A többiek lassan ocsúdni kezdtek a komorságukból, Kese felvihogott, de ő folyton nevetett, olyan mosolya volt, mint a fiatal Belmondónak. Sztupa és Troché közben kiértek az utcára, s mire a többiek utánuk tolultak, már nem is voltak sehol. Egyszerűen eltűntek az esőben, elindultak megkeresni Leonardo da Vincit. A többiek egy darabig tanácstalanul ácsorogtak a kapuban, tanakodván, hogy vajon jobbra indultak-e vagy balra, lefelé az alszegnek vagy fölfelé a főszegnek, aztán négyfelé váltak, s minden irányba elindult valaki, mert „segítségre lesz szükségük”. Ómafa ottmaradt az iskolában. Talán kellett is neki ez a kortynyi egyedüllét ahhoz, hogy belényilalljon a hirtelen nagyon furcsának érzett kérdés: „a faszt akarnak ezek Leonardo da Vincitől”. De Sztupa és Troché, mint általában mindig, most is pontosan tudták, hogy mit akarnak. Először is megtalálni, aztán majd mindent szép sorjában, ezért az eső sem zavarta őket, pedig Trochénak volt egy vadonatúj ún. esőkalapja, valami impregnált anyagból, lekonyuló karimával körben, hogy lecsorogjon rajta az esővíz, most hozta nyugatról. Kicsit sajnálta, hogy otthon hagyta, de reggel még jó idő volt. Az pedig meg sem fordult a fejében, hogy valami olyat kérdezzen, hogy „Sztupa, esetleg nem mehetnénk haza a kalapomért, vagy csak én”. Különben is szerette az esőt, harmadik típusú találkozás az anyatermészettel. De jobb is, hogy nem ment haza, mert hamarosan megtalálták Leonardo da Vincit. Volt nagy öröm és meglepetés. A meglepetés elsősorban annak szólt, hogy Leonardo da Vinci nagyon kicsike volt, és nagyon-nagyon részeg. Ilyen pöttöm Leonardo da Vincit még nem látott a világ! Meglehet, még ennyire ittast sem. Énekelt és kötekedett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.