Film

Országúti bosszú

  • 2014. szeptember 1.

Film

A jelenlegi civilizáció összeomlása után, annak romjain játszódó, első ránézésre sztorinak tűnő eseménysorozatban a magányos hős kedves verdáját eltulajdonítják gaz gengszterek. ' a nyomukba ered, oldalán az egyik rosszéletű sebesülten sorsára hagyott öccsével, hogy visszaszerezzék a járgányt. A végén leszámolás van.

Felületesen nézve egy primitív és perverz akciófilmet látunk, ostoba fordulatokkal, nevetségesen egysíkú színészi játékkal, értelmetlen öldökléssel és hülyeségig menően abszurd végepoénnal. De vegyük észre a finom csúsztatásokat! Azt a sok, röhejesen mesterkélt macsóságot, azt a feltűnő mennyiségben alkalmazott műkoszt, műverejtéket, műsebhelyet, amibe mindenki öltöztetve van! (Nem is beszélve az egyik főhős fogaira applikált ipari mennyiségű fekete fogkőről.) Vegyük észre a szellemesen alkalmazott véletlendramaturgiát! Ahogy az eseményeket nem valami belső logika irányítja, hanem kizárólag az egészen képtelen vakvéletlen, amit persze a gyakorlott néző mégis világosan lát előre. A nyilván tudatosan döcögő dramaturgiát. Értékeljük a két főhős, Guy Pearce és Robert Pattinson mimikai különbözőségét! Előzőnek összesen egy arckifejezése van, amit iszonyú összpontosítással sikerül minden helyzetben megőriznie, míg utóbbi 5 másodpercenként újabb grimaszba rándítja az ábrázatát, mert így szokták ezt a nagyok is, ha valami hendikepes figurát alakítanak. És hát a jövő, amelyben ember embernek farkasa - nos, az is megvolt már ezerszer. A mutatvány sikerült: a mű maradéktalanul élvezhető posztmodern paródiaként.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.