Azt jelenti: "levegőben lebegő". De nemcsak levegőben, hanem időtlenségben, valóság és fikció között is lebeg az Athosz-hegység kolostorainak világa. Stathoulopoulos Arany Medve-díjra jelölt filmje kivételesen nem vallási szentséggé, hanem emberivé emeli ezt a helyet, az egész aszketikus magányt és életet, miközben dokumentarista erővel mutatja a görög tájat, a tájban ottrekedt időtlen kultúrát és az ortodox egyház idegen, egzotikus ritualitását. A történet a görög szerzetes, Theodoros és az orosz apáca, Urania finoman ívelt kapcsolatát mutatja; azt, hogy a rendi megkötések és a saját lelkiismeretük dacára miként is lehet megtalálni a szabadságot; a bűnbélyegzettségből kiszabadítani maguk számára a test vágyait. Mindezt annyi finomsággal, lassú érzékletességgel, a nyers realizmust a legmeglepőbb arányokban vegyítve a szimbolikus történetmeséléssel. A film a testiség megmutatásának lehetőségeivel kísérletezik, méghozzá a legkevésbé sem illő helyen. A görög ikonográfia alapján megrajzolt grafikák hihetetlenül erőssé teszik a vizuális narrációt, és iszonyú kifejezők, hiszen a főszereplők gondolkodás- és érzésvilágának tükrözői csak ezek, saját zárt rendszerük elemei. Mégis szokatlanok a megmozduló, éntörténetet elmesélő ikonok, újraértelmezett imák, és a hagyományból kifelé vezető út. Nagy szavaknak, görcsös mondani akarásnak és túlbonyolított giccsnek itt nincs helye, a film, akárcsak a Meteorák, erős és meredek sziklákon áll, mégis: lebegni tud.
Forgalmazza az Anjou Lafayette
