8. Verzió

Pablo vízilovai

  • - barotányi -
  • 2011. november 3.

Film

Élt egyszer egy nagyszerű ember, akinek csodájára járt a világ - egy kisvárosnyi embertársát segítette át a másvilágra, mire meghalt. S hogy maradjon valami emlék, hát hozatott egzotikus állatokat Hacienda Napoles nevű privát élményparkjába: a zebrát, zsiráfot, elefántot és persze a vízilovakat ingyen bámulhatta a sok naplopó, akinek néha még némi kápét is lökött a számító keresztapa.

Tódult is a publikum: a nagy ember életébe akartak egy csöppet belekóstolni, s meglátni őt magát, a múlt század legsármosabb (bár piknikus, s néha szó szerint véres kezű) narkónepper gengszterét, Pablo Escobart. Mert filmünk a lassan 18 éve levadászott drogkartellfő vázlatos biográfiája, mely igen sajátos nézőpontból tárul elénk. Megszólal bűntárs és üldöző, rokon és cseléd, áldozatok hozzátartozói, oknyomozó újságírók, politikusok, ügyészek - Pablo színes személyisége egyiküket sem hagyta érintetlen. A világ nagy szerencséjére a Reagan elnök áldásos közbenjárására eszkalálódó drogháború véres epizódjait kedvtelve rögzítették a kamerák - akad a történetnek olyan szereplője, akit a szemünk láttára iktatnak ki a brávók. De a sztori valódi hősei a vízilovak, Escobar privát vadasparkjának utolsó, még szabadon élő lakói; sorsuk felett máig vitatkoznak a bennük bohókás állatokat látó állatvédők és az őket idegen, veszélyes és invazív fajnak tekintő kormányhivatalnokok. Ráadásul a kolumbiai születésű (de már jó ideje Kaliforniában élő) rendező egy rajzolt állatmesét is illeszt filmjébe, mely mintegy felesel a "komoly" történettel (Pablo, az alfahím és saját "kartellje" Antonio Caballero rajzoló keze munkáját dicsérik). A film végkicsengése módfelett "pozitív": bár a drogháborút már rég elvesztette a világ, az Egyesült Államok s főként a benne megroppant Kolumbia, de azért folyik tovább, rendületlenül. Még szerencse, hogy most már mindenkit jobban érdekel a vízilovak sorsa.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.