Film

Paddington 2

  • - kg -
  • 2018. január 14.

Film

Ugye, erről nem fogsz rosszat írni? Erről nem írhatsz rosszat! És ha holnap palacsinta lesz ebédre? Mit tehet az ember ilyen családi nyomás, ennyi, nokiás dobozba csúsztatott palacsinta gondolatára? Acélozzuk meg magunkat, hessegessük el a nutellás-marmeládos palacsinták képét, és mondjuk ki nyíltan: a Paddington 2 egy hajszálnyival alulmarad a Paddington 1-gyel szemben. Míg az első láttán majd leesett az állunk, hogy egy migráns maci és a nemes irodalmi alapanyagokat is könnyű szívvel megszentségtelenítő filmipar találkozásából micsoda pazar, marmeládban és érzelmekben gazdag, humanista és medveista produkció, tehát tökéletes film született, addig a második részben szívből mintha egy hajszálnyival kevesebb lenne, mint marmeládból. Ez a legkevésbé a maci hibája, ő ugyanaz a csupaszőr, csupaszív, szerethető clown, akinek megismertük, közszolgálati hatása is elvitathatatlan, most épp arra hívja fel a figyelmet, hogy soha ne vágassunk hajat ott, ahol medve kezeli a nullásgépet. Popkulturális kikacsintásból is kapunk egy keveset, sőt, nem is olyan keveset. Hugh Granttel eljátszatni a főgonoszt, a levitézlett egykori sztárt, aki mostanában már csak kutyaeledeleket reklámoz, pompás ötlet, de Grant, még ha érti is a medvehumort, kicsiny tappancsaival rátelepszik a filmre, míg régi kedvenceink – az örök zsörtölődő Peter Capaldi és az örök jószívű Jim Broadbent – kissé beleszürkülnek a színes kavalkádba, melyben egy hátaslónak használt kutya és egy marmeládba bódult börtöntöltelék (a nagyszerű Brendan Gleeson) is feltűnik. Agyő, palacsinták!

Forgalmazza a Freeman Fim


Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.