Magyar Narancs: Dalaitokat bármely korosztály képes fogyasztani. Mi alapján mondjátok rá valamire, hogy gyereklemez?
Gryllus Dániel: Nem tudom: a gyereklemezek külön polcra kerülnek a boltokban, ezért másmilyen címet, borítót, jelleget kell adni nekik. Az első gyereklemezünk, a Pelikán címadó versének szülőatyja Robert Desnos, egy múlt századi, fiatalon meghalt szürrealista költő, aki abszolút nem gondolta volna szerintem, hogy gyerekverset írt. De én meg vagyok győződve róla, hogy ennek az új lemeznek a legnagyobb részét felnőttkoncerten fogjuk játszani.
MN: Végül is a gyerekek ritkán utasítanak el valamit, csak mert nem nekik szánták.
GD: A gyerekek a Tudod, hogy nincs bocsánatot sem tekintik tőlük idegennek - ahogy a világot sem. Ha egész kicsi gyerekről van szó, az egyáltalán nem veszi a költeményeknek a szövegét. Azt nem gondolom, hogy az értelmét nem, mert biztos egy csomó dolog eljut az ő másfajta tudatáig, amit közöl a vers a formájával, a ritmusával, a szavaival. De mást ért belőle, mint a 80 éves. De hát mindennel így vagyunk. Az őszi falevéllel is, nem csak a versekkel.
MN: Nem arról van szó, hogy zenétek a népzenéhez hasonlóan könnyebben befogadható a gyerekek számára?
GD: Mi mindig köztes műfajt képviseltünk. Irodalomnak zene, zenének irodalom, színháznak koncert, koncertnek színház. Népinek városi, városinak népi. Ahogy Kányádi Sándor bácsi nagyon szépen megmondta, mindig egy tálcát teszünk a vers alá. Nálunk mindig a költői gondolat eljuttatása volt a lényeges. És ennek mindent alárendeltünk. Még ha sok munka is van mögötte, akkor is evidensnek és egyszerűnek látszik az eredmény. Mert arra figyelünk, hogy ne legyenek benne prozódiai bakugrások. És még valami: állandóan ambicionáljuk, hogy szórakoztató legyen. Különben majdnem hogy szégyent hoznánk a költői gondolatra.
MN: Ez a lemez hogyan készült: kitaláltátok, hogy csináltok egy gyereklemezt, és ahhoz kerestetek verseket, vagy spontán összegyűlt az anyag?
GD: Kicsit ez is, az is. Régen készítettünk már gyereklemezt, és volt egy pár dal, ami már arra várt, hogy felénekeljük. Az is adott egy lökést, hogy nemrég csináltak egy nagyon jópofa antológiát, a Friss tinta! nevűt, abból még egy csomót választottunk.
MN: A Madáretető mintha csavarosabb, abszurdabb lenne, mint a korábbi gyerekkiadásaitok.
GD: Voltak ott is abszurdabbak. Olyan nagy stílusváltást nem jelent számunkra ez a lemez. Amennyiben ezek groteszkebbnek hatnak, az attól is lehet, hogy mind nagyon maiak. Kosztolányi is ugyanilyen groteszk és csavart volt. Csak talán már az újdonság varázsa nincs benne.
MN: Miként választottatok? Folyamatosan olvassátok a köteteket, folyóiratokat?
GD: Igen, bár ezt nem mondanám ilyen szisztematikus, állandó munkának. Akárhol járok, határon túl is, ha bemegyek egy könyvesboltba, és látok valamit, ami akár kicsit sanszos, akkor azt általában megveszem. De valami kiválasztódásnak kell lennie a másik oldalon is. Nem véletlen, hogy abba botlok bele, amibe belebotlok.
MN: Gyakran hallok panaszkodni olyanokat, akik sokat hallgattak Kalákát, hogy ha csak el akarnak olvasni egy verset, akkor már nagyon nehéz elvonatkoztatni a dallamtól.
GD: Próbáld elszavalni egyszer a Himnuszt! Ha egyszer valaminek el van találva a saját dallama, akkor ez elképzelhető.
MN: De még akkor is elképzelhető, ha valaminek több dallamot is írtak.
GD: Igen, lehet. Én nem hiszem, hogy ez ártana bárminek is. Ma már a legtöbb költő nem feltétlenül csak az akusztikus hangzásra koncentrál. Ellentétben Balassival vagy Csokonaival. Õk el se tudták képzelni, hogy valaki nem elénekel, hanem felolvas egy verset. Pláne, hogy magában olvassa. Emlékszem, egyszer volt egy rádiós vetélkedő. Valakinek a Párisban járt az őszt kellett szavalnia Ady Endré-től. Amikor három zümmel mondta azt a sort, hogy "Züm, züm, röpködtek végig az uton", tudtam, hogy a Kaláka-nótát fordította le prózára. Mert mi a vokálba betettünk még egyet.
MN: A szabad verseknek nehezebb dallamot találni?
GD: Hegedüs Géza bácsit szoktam mindig idézni: a szabad vers az nem vers. Ami nem azt jelenti, hogy nem költészet, vagy nem értékes. A szabad verset is el lehet énekelni, ahogy a prózát is. Az ószövetségi zsoltárok ebben a kategóriában tekintve szabad versek. Nekünk is van a repertoárunkon Örkény-egyperces. Legfeljebb annyi különbség van, hogy a strófaszerkezetes dalokban az első strófa meghatározza mind a költői, mind a zenei formát. Ez pedig szabad versnél nincsen, ott végig kell írni a zenét.
MN: Olvastam, hogy csak akkor vesztek fel a repertoárba egy darabot, ha a zenekar minden tagja jónak találja, és ha csak egyvalaki nem...
GD: ...azt meggyőzzük. Na jó, a 3 az 1-hez arány azért működik. Egyébként is kicsit toleránsabbak vagyunk ma már, mint régebben. Vagy jobban ismerjük egymás gusztusát, és könnyebben kitalálunk valamit, hogy meggyőzzük a másikat. Olyan is van, hogy elvetjük, és aztán az idő visszahozza. Van régi jegyzetfüzeteimben egy csomó kezdemény, néha rábukkanok, jé, erre nem is emlékszem, lehet, hogy meg se mutattam a többieknek. Volt, ami egészen ki volt dolgozva, és nem lett belőle nóta. És aztán egyszer csak kiderül, hogy megjött az ideje. Még annak idején Károlyi Amy mondta nekem, amikor A teljesség felé albumot csináltam: nem olyan rossz, hogy amikor az ember kihúzza az asztalfiókot, akkor van benne valami.
