Spielberg is nagyot nézett – Indiana Jones 5000 dollárból

Film

Három kiskamasz elhatározza, hogy leforgatja Az elveszett frigyláda fosztogatóit, a teljes film minden jelenetét. Világszenzáció lett a 7 évig tartó nagy kalandból. Spielberg is padlót fogott.

1981-ben bemutatják az Egyesült Államokban Indiana Jones első kalandját, Az elveszett frigyláda fosztogatóit. Eric Zala (11) és Chris Strompolos (10), két kiskölyök a Mississippi környékéről jegyet vált a filmre. A film elkezdődik, ők pedig örök szerelembe esnek Indyvel, olyan szerelembe, amibe csak két tízéves eshet egy kalandor természetű régészprofesszorral. Rajongásuk elhatalmasodásának tetőpontján a srácok elhatározzák, hogy maguk is leforgatják Spielberg filmjét: úgy, ahogy van, az egészet, minden egyes jelenetet, elejétől a végéig. Nem sokkal később a stáb háromtagúra bővül: a fiúk beveszik Jayson Lambet: Chris (11) lesz Indy, Eric (12) a rendező és Belloq megformálója, Jayson (12) pedig az operatőr.

Eric, Chris, Jayson

Eric, Chris, Jayson

 

Amire senki sem számít, sem a fiúk, sem a szüleik: 7 év múlva befejezik a filmet. Egy kivételével minden egyes jelenetet. Aztán összevesznek. Aztán jön Spielberg. Hogy mi van? Eric Zalát (44), a Raiders of the Lost Ark: The Adaptation rendezőjét – és Belloq megformálóját – kérdeztük a világ legnépszerűbb rajongói filmjéről.

magyarnarancs.hu: 12 évesen vágott bele Az elveszett frigyláda fosztogatói megrendezésébe…

Eric Zala: És 19 éves voltam, amikor befejeztem.

magyarnarancs.hu: Mi volt a legelső és a legutolsó jelenetet, amit a társaival leforgatott?

EZ: 1983-ban vettük fel a legelső jelenetet. Otthon, anyukám házának a hátsó udvarában forgattuk a dzsungeljelenetet. Az utolsó jelenetre hét év elteltével került sor, Indy és Marion sikoltoznak egy oszlophoz kötve, míg mi babahintőport szórunk a levegőbe, ezzel érzékeltetve a frigyládából előtörő szellemeket.

Eric látványterve

Eric látványterve

 

magyarnarancs.hu: Milyen kamerával dolgoztak?

EZ: Egy Betamax masinával, ami Jayson barátunk vállát nyomta. Ma már őskövületnek számít a szerkezet, nem is tartott ki sokáig; balesetet szenvedett, elromlott. Szerencsénkre Jaysonnek sikerült összespórolnia némi nyári munkával egy VHS kamerára valót. Onnantól azt használtuk.

magyarnarancs.hu: A mama hátsó udvara mennyire vált be perui dzsungelként?

EZ: Az első nyáron még csak megtette valahogy, de már akkor sem voltunk elégedettek a dzsungellel, újra és újra felvettük a jelenetet, és újra meg újra arra jutottunk, hogy Spielbergé jobb. A következő nyáron átvonultunk Chrisékhez, ő volt a sztárunk, ő alakította Indyt. A házuk végében lévő folyó jóval ideálisabb dzsungelhelyszínnek bizonyult. De a belsők legnagyobb részét anyukám pincéjében forgattuk. A nepáli kocsma, a térképterem, a Lelkek Kútja mind a pincében valósult meg. Az Indyt üldöző, hatalmas sziklagolyóhoz viszont a garázst használtuk. A guruló szikla sokáig kifogott rajtunk, évekig finomítottuk a technikánkat, míg végül csak sikerült egy használható sziklagolyót építenünk. Az elsőt 12 évesen fabrikáltuk, az éjszaka leple alatt, kijátszva a szülői szigort. Rég fellőtték már a pizsamát, de mi még a golyón dolgoztunk, természetesen a legnagyobb titokban. Kartonpapír, szigetelőszalag és bambusz – ezek voltak a hozzávalók. Csak reggel jöttünk rá, hogy túl nagy sziklát építettünk: nem tudjuk kivinni a szobából. Az évek során több kísérletünk is volt, az ötödikre jött össze. 5 évbe tellett csupán.

Dzsungel hátsóudvarban

Dzsungel a hátsó udvarban

 

magyarnanrancs.hu: A garázsból hogyan lett  barlang?

EZ: Spanyol moha. A kerti fák bőséges spanyolmoha-kínálatát dézsmáltuk meg.

magyarnarancs.hu: A kedves mama hogy viselte, hogy a garázsában és a pincéjében Indiana Jones-forgatás folyik?

EZ: Anya nagylelkűen állt a filmhez, hagyta, hogy felforgassuk a házat. Többéves megszállás volt, de csak akkor emelt szót, amikor majdnem felgyújtottuk a pincét és magunkat is. Máskülönben mindenbe belement, azt is eltűrte, hogy a nappaliban felállított sátor – itt adja az általam játszott Belloq a fehér ruhát Marionnak – egy éven át állt a nappaliban.

magyarnarancs.hu: Tűzveszélybe hogy keveredtek?

EZ: A nepáli kocsmajelenetet forgattuk a pincében. A filmben, ugye, lángba borul a kocsma és az egyik rossz fiú is, akit egy helyi srác játszott. De nem akartam, hogy őt gyújtsuk fel, ezért inkább én ugrottam be a jelenetbe. 13 éves zöldfülűek voltunk, mit tudtunk mi a veszélyekről!  Szóval belebújtam egy  tűzálló, vagyis hát annak hitt esőkabátba. Megkértem a srácokat, hogy locsoljanak benzint a hátamra, és ha actiont kiálltok, gyújtsanak meg. Így is lett, kigyúlt a hátam, elkezdtem ordibálni, majd amikor úgy ítéltem, hogy megvan a kellő drámai hatás, elordítottam magam, hogy cut, ők meg rám borítottak egy takarót és eloltották a tüzet. Többször is felvettük, meggyújtottak, eloltottak, meggyújtottak, eloltottak. Az egyik alkalommal a takaró csődöt mondott, de szerencsére kéznél volt egy tűzoltó készülék; Chris fogta és telibe trafált. Ám ennél is drámaibb volt, hogy a felvétel valahogy az anyám elé került, és ő elszörnyedve szembesült a pincében zajlott tűzesettel. El is tiltott minket a forgatástól, meg kellett várnunk a következő nyarat a folytatással. A nyári szünetekben forgattunk ugyanis. Végül is, a következő szünetre sikerült kikönyörögnünk, hogy folytathassuk; anyám belement, de csak azzal a feltétellel, ha egy felnőtt vigyáz ránk. Remek felvigyázót kaptunk: Peter ugyan az évei számát tekintve valóban felnőttnek számított, de ha lehet, még nálunk is felelőtlenebb alak volt. Nagy respektje volt körünkben, mert ő volt az egyik zombi George O. Romero Holtak hajnala című filmjében.

Szellemidézés hintőporral

Szellemidézés hintőporral

 

magyarnarancs.hu: Míg Spielbergnél majom, önöknél kutya szerepel a filmben. Rávilágítana a csere okaira?

EZ: Szomorú felismerés volt, de kénytelenek voltunk elfogadni, hogy a nyolcvanas évek elején, Mississippi államban igen nagy hiány mutatkozik pókmajomból. Az első gondolatunk az volt, hogy egy cicával játszatjuk a vállon ülő majom szerepét. A kutya Chris ötlete volt, ő ajánlotta be Snickerst, a saját kutyáját. Kicsit furán festett Chris nyakában, de büszkén állíthatom, hogy a vállra vehető kutya divatja tőlünk származik. Snickers nagyszerű blöki volt.

magyarnarancs.hu: Marion és Indy csókolózós jelenete nem jelentett túl nagy színészi kihívást?

EZ: Hiába voltunk menők, hiszen mégiscsak Az elveszett frigyláda fosztogatóit forgattuk, de a csajok terén ez nem látszott meg rajtunk. Bármilyen megdöbbentően is hangzik, de az igazság az, hogy alig ismertünk lányokat. Igazi geekek voltunk. Volt egy Marionunk, ám az első év után sajnálatos módon Alaszkába távozott. Kénytelenek voltunk más Marion után nézni. Templomba járó család voltunk, adta magát, hogy ott nézzek körül. Angela ugyanabba a templomba járt, mint én. Odamentem hozzá, és megkérdeztem, szerepelne-e Az elveszett frigyláda fosztogatóiban, amit én és a barátaim csinálunk, és hál’ istennek, igent mondott. Chrisnek egyetlen feltétele volt; hogy az új Marion alacsonyabb legyen nála. Angela megfelelt az Indy által támasztott követelménynek.

Ők ketten elég hamar elég jóba lettek. Olyannyira, hogy Chris indítványozta, vegyük előre a kabinjelenet forgatását. Addig nagyjából időrendben haladtunk, de hamar megértettem, miért e sietség. A felvétel előtt látszott Chrisen, hogy rendkívül feszült és ideges, ezért zárt forgatást rendeltem el, mindenkit hazaküldtem. A mindenki alatt az öcsémet kell érteni. Szóval csak mi maradtunk hárman, Angela, Chris és én. Chris 14 éves volt a kabinos jelenet forgatásakor, Angela két évvel volt nála idősebb. Angelát láthatóan egy cseppet sem zavarta, hogy mi vár rá, Christ annál inkább. Ami érthető is, hisz nem csak a csók várt rá; Indynek az ingét is le kellett vennie. 14 évesen egy ilyen inglevétel olyan, mint a legmeredekebb kaszkadőrmutatvány. De ezt kívánta a film. S hogy Chris mit kívánt? A jelenetnek már vége volt, amikor Chris és Angela még javában csókolózott. Hiába kiáltottam, hogy cut, nem hagyták abba. Ez volt Chris életének első csókja.

Indy a pincében

Indy a pincében

 

magyarnarnacs.hu: Összesen mennyi pénzbe került a film?

EZ: Nem vezettünk nyilvántartást, de úgy 5000 dollárra saccolom, amennyit a 7 év során a forgatásra költöttünk. Minden szülinapi és karácsonyi ajándékot beforgattunk a filmbe. Indy kalapját Chris kérte karácsonyra, az ostort én kaptam a szülinapomra.

magyarnarancs.hu: Hogy alakult a film utóélete?

EZ: Felnőttünk, a csapat szétszéledt. De mielőtt még szétváltak az útjaink, megtartottuk a film világpremierjét. Otthon, Mississippiben, barátok és családtagok körében. Szép volt, jó volt, ennyi volt. Az egyetemen néha megmutattam a filmet a haveroknak, más nem tudott a létezéséről. Közben összevesztem Chrisszel, évekig nem beszéltünk. Nemhogy a filmről, semmiről sem. A sors iróniája, hogy épp ez alatt a mosolyszünetes időszak alatt került el a film Eli Rothhoz, a Motel-filmek rendezőjéhez. Valaki átmásolta, aztán megint valaki átmásolta  és így tovább. Eli Rothnak tetszett, amit látott, és odaadta a filmet Harry Knowlesnak, az Ain’t It Cool News filmes website atyjának. Harrynek van egy fesztiválja, a Butt-Numb-A-Thon: itt vetítette le a filmünket. Egyikünk se tudott róla. A vetítés zajos sikert aratott, de Eli Roth még ennél is többet tett: adott egy másolatot Spielbergnek. Képzelheti, mekkorát néztem, amikor egyszer csak kaptam egy levelet Spielbergtől. Még nagyobbat néztem, amikor kiderült, a levél személyesen Spielbergtől származik, és nem bírósági felszólítást tartalmaz, hanem dicséretet: Steven Spielberg, Az elveszett frigyláda, az igazi Frigyláda rendezője a nagyrabecsüléséről biztosított minket! Később meg is hívott mindhármunkat magához. Háromnegyed órát beszélgettünk. A végén vettem a bátorságot, és megkérdeztem, csinálhatok-e egy közös képet. Spielberg azonnal elkezdett rendezni: odaadta a digitális fényképezőmet az asszisztensének, és beállított minket a képhez. Egy kicsit közelebb, egy kicsit erre, egy kicsit arra  – megrendezte a jelenetet.

Jayson, ismeretlen férfi, Chris és Eric

Jayson, ismeretlen férfi, Chris és Eric

 

magyarnarancs.hu: Nemrég újra összeállt a régi csapat.

EZ: Gyerekként egyetlenegy jelenetet nem tudtunk csak leforgatni. Indy bunyóját a propelleres repülőnél. Felrobbantottunk egy teherautót, felkéredzkedtünk egy második világháborús tengeralattjáróra, de ez az egy jelenet kifogott rajtunk. Senki sem engedte meg, hogy felrobbantsunk egy repülőt. Egészen mostanáig. Mert most, 25 évvel később leforgattuk a hiányzó repülős bunyót. Hányszor adatik meg az embernek, hogy befejezheti, amit gyerekként megálmodott?! Mi megcsináltuk. Dokumentumfilm is készült rólunk, a  South by Southwest fesztiválon fogják bemutatni március közepén.

A repülős jelenet - 2014

A repülős jelenet – 2014

 

magyarnarancs.hu: Mennyiből jött ki a hiányzó jelenet utólagos forgatása?

EZ: Körülbelül 90 000 dollárból. Majdnem a hússzorosa annak, amit gyerekként az egészre elköltöttünk.

magyarnarancs.hu: Amikor nem a Frigyládát forgatja, mivel foglalkozik?

EZ: Las Vegasban dolgozom egy videojátékokat gyártó cégnél, a minőségbiztosítási részlegen. Egy 11 éves fiú és egy 9 éves lány büszke édesapja vagyok. Sikerült szabadságoltatnom magam 11 napra, hogy leforgassam a repülős jelenetet. A feleségem is besegített, ő volt a produkciós menedzserünk.

false

magyarnarancs.hu: És Chris?

EZ: Chris Los Angelesben él, ötórás autóútra innen. Főállású apa, de különböző kreatív projekteken is dolgozik.


Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.