Film

Százkarátos szerelem

  • 2014. május 30.

Film

Nem csak az ágrólszakadt keleti lúzereket sanyargatja a gátlástalan karvalytőke.

Nincs már biztonságban az Egyesült Királyság higgadt üzletembere sem, aki tisztes munkával kiérdemelt nyugdíjas éveit golfozással és világ körüli utazással kívánná eltölteni, ha egy nyikhaj hazardőr (éppen hazánk fia, a budapesti születésű és tipikusan magyar Krueger névre hallgató francia pénzember) el nem síbolná erre szánt megtakarításait, hogy tízmillás gyémánttal a nyakában vezesse oltár elé jövendőbelijét, a hosszú combú, ám kissé naiv francia topmodellt. Mivel törvényes út nem kínálkozik, a kézenfekvő utat pedig hirdetőoszlop méretű őrző-védők állják el a kisemmizett exházaspár elől, kénytelenek fortélyos tervet szőni a gyémánt megszerzésére, hogy kirabolván a rablót, mégiscsak meglegyen az a kiérdemelt világ körüli út. A hatvanas kispolgárok tehát, kiegészülve az otthoni kertszomszédokkal, embert rabolnak, búvárként úsznak be a lagziba, talpig álbajuszban és parókában egyensúlyoznak a mélység fölött, midőn a párkányon át bemásznak az ara budoárjába, sőt még a végén újból össze is melegednek (szerelmi vallomás egy szikláról félig lelógó furgonba bilincselve).

És van még számos csacskaság, amelyek egyetlen funkciója, hogy képtelennél képtelenebb, humorosabbnál humorosabb jelenetekben kínáljanak lehetőséget az Emma Thompson és Pierce Brosnan, illetve Timothy Spall és Tuppence Middleton páros komikusi vénájának minél több oldalról történő bemutatására. Mindez belefér másfél órába, ami becsülendő filmkészítői mértékletességre vall.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.