Film

"Gyógyszertárakban szeretnénk forgalmazni" - Buharov és társai, filmesek

Nyolc évvel azután, hogy az Igor Buharov (Szilágyi Kornél), Ivan Buharov (Hevesi Nándor), Vasile Croat (Horváth László) és Nyolcas István (Nyolcas István) összeállítású 40 Labor filmkészítő kollektíva elkészítette a Másik ember iránti féltés diadala című filmet, a két Buharov saját nagyjátékfilmmel jelentkezett. Úgy terveztük, hogy a Lassú tükör premierje alkalmával Szilágyi Kornéllal ülünk le beszélgetni, de hamar csatlakozott hozzánk másik két volt "40 Labor"-os; Nyolcas István és a Lassú tükör főszerepét alakító Horváth László is.

Lesz, ami lesz

Az Amélie csodálatos élete óta a francia film egyik legismertebb reklámarca. A színésznővel, aki a Francia Filmnapokon moziba kerülő Egyedül nem megy című filmben megint csak enged a romantikának, egy párizsi kávéházban beszélgettünk.

Mindenki ezerrel - Patrycia Ziólkowska színésznő

Játszott Akin egyik korábbi filmjében, a Solinóban is. Most, A másik oldalon-ban egy helyét keresgélő, de nem igazán találó 30 körüli nőt ad, aki beleszeret egy problémás török lányba. A művésznő a Szemrevaló című német filmhéten járt Budapesten, akkor beszéltünk vele.
  • - szá -
  • 2008. április 10.

Magyarázza a halál! - Fatih Akin filmrendező

Németország helyben és világszerte legnézettebb filmkészítője. A Fallal szemben rendezőjének új filmjét megjelenésünk napjától játsszák a magyarországi mozik. A másik oldalon egy érzelmes utazás, mely a halálról és a megbocsátásról szól. A Hamburgban élő rendezővel telefonon beszéltünk.
  • Szabó Ágnes
  • 2008. április 10.

"Egy szerelem vitt engem Párizsba" - Hanna Schygulla színésznő

Fassbinder múzsájával, a Lili Marleen, a Maria Braun házassága, a Berlin Alexanderplatz, a Petra von Kant keserű könnyei, az Effi Briest, A postakocsi vagy a Werckmeister harmóniák 64 éves sztárjával a Taorminai Filmfesztiválon beszéltünk, ahol életműdíjat vett át. E héttől A másik oldalon című Fatih Akin-filmben látható nálunk.
  • Kriston László
  • 2008. április 10.

Lázadás az IBUSZ-ban

Anya csak egy van - tartja a népi bölcsesség, és erre az egyre az ifjú Hallamnak nagy szüksége lenne, ám fájdalom - és fájdalomból, főleg a kamaszkoriból, bőven mérnek filmünkben -, ez a hajó már elment. Pontosabban a csónak, melyen a kedves mama egy feketebetűs napon kievezett a skót családi kastélyhoz tartozó tóra, és vízbe fojtotta bánatát.
  • - kg -
  • 2008. március 27.

"Az interakció nagyon fontos" - James Johnston, Terry Edwards - Gallon Drunk

A Nick Cave & the Bad Seeds billentyűse, James Johnston (képünkön) járt már nálunk (a Sziget Nagyszínpadán) 2005-ben. A nemzeti ünnep előestéjén pedig a Gallon Drunk élén mutatta be, hogyan lehet egyszerre kísérletezni és megborulni, s hogyan lehet a dzsesszt és a rockot, a bluest és az exoticát magával ragadó, punkos lendülettel előadni. Az 1966-os születésű zenész Blixa Bargeld 2004-es távozása után lett hivatalos tagja a Bad Seedsnek, de több független filmben is szerepelt (Clean, Fall Of The Louse Of Usher), filmzenelemezt írt (Black Milk), játszott Mick Harvey tavalyi szólólemezén (Two Of Diamonds), 2006 óta tagja a Faust formációnak, valamint feleségével, Geraldine Swayne független filmes festőnővel megalapította a Bender nevű triót. A Gallon Drunk (és a Scapegoats) multiinstrumentalista szaxofonosa, Terry Edwards pedig nagyjából 300 lemezen játszott már. A zenekar két meghatározó tagjával a koncert előtt ültünk le beszélgetni.
  • H. M.
  • 2008. március 20.

Viggo, én és Dosztojevszkij - David Cronenberg filmrendező

Jó kiállású hatvanas, hátizsákkal, farmerban. Az emberi testet minduntalan művei középpontjába állító rendező pályája hol többé, hol kevésbé sikeres kísérletezés: hogyan lehetne elegyíteni a kommersz zsánermozizást a szerzői filmezéssel? A légy, az Erőszakos múlt, az eXistenZ, a Karambol, A holtsáv, a Videodrome, a Meztelen ebéd, a Két test, egy lélek, az Agyfürkészők, a M. Butterfly - Pillangó úrfi rendezőjével új munkája, a nálunk most induló Eastern Promises - Gyilkos ígéretek európai bemutatóján beszéltünk a San Sebastián-i Filmfesztiválon.
  • Kriston László
  • 2008. március 20.

"A harmadik halott" - Bereczki Csaba filmrendező

Életek éneke című filmjét megjelenésünk napjától vetítik a mozikban. A szerzők szándékai szerint Wim Wenders Buena Vista Social Clubjára hajazó dokumentum-játékfilm az erdélyi népzene világába vezeti nézőit.
  • Hungler Tímea
  • 2008. március 13.

Áll és néz

Ha csupán az elmúlt években Magyarországon forgalmazott munkákat nézzük, nincsen módunk árnyalt képet alkotni magunknak a német filmkészítés mai törekvéseiről. Talán annyi természetes, hogy a jellemzően német "szembenézés a múlttal" jelen van a moziban is: A Hontalanul Afrikában, A bukás, A kilencedik nap, Sophie Scholl a hitleri Németországra tekintenek vissza, a tavalyi Oscar-díjas A mások élete pedig az NDK társadalmi-politikai örökségének feldolgozását kísérli meg.
  • Sárossi Bogáta
  • 2008. március 6.