"Egy szerelem vitt engem Párizsba" - Hanna Schygulla színésznő

  • Kriston László
  • 2008. április 10.

Film

Fassbinder múzsájával, a Lili Marleen, a Maria Braun házassága, a Berlin Alexanderplatz, a Petra von Kant keserű könnyei, az Effi Briest, A postakocsi vagy a Werckmeister harmóniák 64 éves sztárjával a Taorminai Filmfesztiválon beszéltünk, ahol életműdíjat vett át. E héttől A másik oldalon című Fatih Akin-filmben látható nálunk.
Fassbinder múzsájával, a Lili Marleen, a Maria Braun házassága, a Berlin Alexanderplatz, a Petra von Kant keserű könnyei, az Effi Briest, A postakocsi vagy a Werckmeister harmóniák 64 éves sztárjával a Taorminai Filmfesztiválon beszéltünk, ahol életműdíjat vett át. E héttől A másik oldalon című Fatih Akin-filmben látható nálunk.

Magyar Narancs: A német filmművészet újra felemelkedőben, épp az olyan fiatal rendezőknek köszönhetően, mint Fatih Akin. Szívesen részt venne egy újabb reneszánszban, negyven évvel a Fassbinder, Wenders, Schlöndorff, Trotta, Herzog fémjelezte "müncheni újhullám" után?

Hanna Schygulla: Valami születőben van, az biztos. A mozinál is úgy van ez, mint mindenütt másutt: kell egy lokomotív! És az a fiatal fiú (Fatih Akin) tele van élettel, erősen motivált, és nem önmagában érdekli a művészet, hanem a valóság részeként. Nagyon érdekli az élet, elkötelezett a társadalom iránt. Azt ugyan nem tudom, milyen magasra csap ez az új hullám és meddig tart majd. Én mindenesetre újra elérhető vagyok... Majdnem húsz évem telt azzal, hogy gondoztam idős szüleimet. Ezalatt nem tudtam olyan hosszú forgatásokra elszegődni, mint amire normális esetben képes egy színész. De most, hogy nem élnek, újra szabadon válogathatok a forgatókönyvek között. Nemrég egy grúz rendezőnő kért, hogy játsszam el a nemzeti hősüket, Anna Ahmatova költőnőt. Az a hátrány, hogy az új generáció mindig el akarja magát határolni az apáik eredményeitől, most kezd eltűnni. A Fassbinder halála után jövők gyökeresen mást akartak csinálni, mint ő, de újabban úgy látom, a fiatalok kezdik újra felfedezni Fassbindert, nem kizárólag Németországban, de külföldön is.

MN: Nemrég kiadott egy fotókkal illusztrált könyvet a barátairól "Te... Szemek, mint csillagok" címmel. Fassbinder központi helyet foglal el a visszaemlékezéseiben mint a nagy lokomotív.

HS: Nem is lokomotív volt ő, hanem űrhajó!

MN: Fassbinder hírhedten destruktív figura volt, egy kellemetlen alak, akit egy ízben alaposan helybenhagyott a saját stábja: jól elverték. Nem aggódott sokat érte?

HS: Dehogynem. Persze nehezemre esett végignézni, hogyan kezel le másokat. Nem tudom, miért van így, de akikbe szorult némi géniusz, azokban nemcsak hatalmas kreatív (vagyis alkotó) erőforrások vannak, hanem jelentős romboló erők is. És az ilyenek szeretik elnyomni a többieket, a hatalom emberileg deformálja őket.

MN: Kegyedet azért nem lehetett olyan könynyen elnyomni.

HS: Velem nem bánt rosszul. De tudja, ketten kellenek a tangóhoz! Fassbinder azokat alázta meg, akikben volt hajlam a szenvedésre. És ezt ő meglátta bennük. Ám ahogy telik az idő, egyre jobban érvényesül az, mennyi gyönyörűséget hozott ki az emberekből a filmjeiben. Azt hiszem, végül építőként, és nem rombolóként marad meg az emlékezetünkben.

MN: Sűrű életet élhettek: 1969-81 között huszonhárom (!) filmet forgattak együtt!

HS: Igen, ő összesen negyven filmet készített tizenhárom év alatt. Vele forgattam a legtöbbet, eleinte nagyon izgalmas volt az egész, ám egy idő után már nem akartam magam viszontlátni a filmjeiben. Négy évre visszavonultam a közös munkától. Õ nyomta tovább: ki tudja, vajon azért, mert érezte, hogy nincs sok ideje hátra, vagy azért végezte be ilyen hamar, mert túl sok energiát égetett el?! A drogok hozzásegítették, hogy fáradhatatlannak érezze magát, de a szív egy nap felmondja a szolgálatotÉ

MN: A magánéletén is ezerrel száguldott végig.

HS: Mindez olyan messzinek tűnik nekem. Annyi mindent elmondtak erről, nem akarok semmit hozzátenni. Hiszem, hogy az életműnek most már önmagáért kell beszélnie. Úgy élt, ahogy élt.

MN: 1981-ben Párizsba költözött, máig ott él. Távol akart kerülni Fassbindertől?

HS: Egy szerelem vitt engem Párizsba.

MN: Susan Sontag készített önnel Tarr Béláról egy interjút a The Village Voice-ban. Azt mondta, ez az ember nem az, akinek mondja magát!

HS: Tarr Béla nagy művész, de nem fogom magasztalni azért, mert a művészetet mindennél előbbre helyezi. Az abszolútumokban hisz: mindennek a műalkotást kell szolgálnia. Hidegen hagyja, hogy az embereket rosszul fizetik, és vacogva ácsorognak kint a hidegben. Meg is mondtam neki! Azt az interjút nem hátbatámadásnak szántam! De furcsa módon még ez sem érdekelte igazán, mert újra felkért egy szerepre. Õ és a magafajták annyira a művészetüknek élnek, hogy minden más kívül reked a látóterükön. Még amit én mondok, az sem jut el a füléig!

MN: Vagyis nem bánja, hogy pálcát tört fölötte...

HS: Nem akartam én ezzel leértékelni az életművét. Mindössze arról van szó, mindig úgy gondoltam, fontosabb teljes értékű embernek lenni, mint hatalmas művésznek.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.