Sziget - "Családias módon" - Chris Keating - Yeasayer

  • Hó Márton
  • 2010. augusztus 26.

Film

A fesztivál egyik legjobb koncertjét láthatták, akik a Muse helyett a New York-i Yeasayer zenekart választották a Sziget zárónapján. A blogoszféra és a zenei szaksajtó által magasztalt experimentális társaság énekese, Chris Keating a koncert előtt nyilatkozott a Narancsnak.

A fesztivál egyik legjobb koncertjét láthatták, akik a Muse helyett a New York-i Yeasayer zenekart választották a Sziget zárónapján. A blogoszféra és a zenei szaksajtó által magasztalt experimentális társaság énekese, Chris Keating a koncert előtt nyilatkozott a Narancsnak.

*

Magyar Narancs: Brooklyn elég menő hely lett az elmúlt két-három évben, hiszen viszonylag sok friss és izgalmas hangzású zenekar indult a városrészből: az MGMT, a Dirty Projectors, a Grizzly Bear és ti is. Beszélhetünk brooklyni színtérről?

Chris Keating: Azt hiszem, amikor valaki színtérről kezd beszélni, annak mindig van egy mesterkélt, hivatalos felhangja. De az az igazság, hogy azokat a zenekarokat, amiket felsoroltál, mind ismerem személyesen, a tagok nagy részével haveri viszonyban vagyunk, és már régebben is jártunk egymás koncertjeire. Szóval ha így nézzük, akkor igen, beszélhetünk színtérről. Az MGMT-vel volt például a legelső turnénk - akkor még kis klubokban, barátoknak és ismerősöknek játszottunk, és a Dirty Projectorsszal is többször koncerteztünk együtt. Igaz, sokkal többet lógok velük Európában vagy Ausztráliában a fesztiválokon, mint otthon. Brooklynban nem mozgok már annyira, mert folyamatosan turnézó zenekar vagyunk, és teljesen megváltozott az életstílusunk. Persze New York mindig is izgalmas hely volt, és azon belül Brooklyn tényleg inspiráló közeg. Több mint két és fél millióan élnek ezen a helyen, szóval olyan, mint egy város a városban, és ez nagyon kényelmes tud lenni a művészeknek, zenészeknek vagy egyéb, nem hétköznapi arcoknak.

MN: Az nem merült még fel, hogy a többi brooklyni zenekarral kollaboráljatok valahogy?

CK: Már gondolkodtunk ezen, és tényleg menő lenne. A jövőben biztosan lesz ilyen.

MN: Az év elején megjelent Odd Blood című második lemezetek poposabb, mint az első volt. Több popzenét hallgattatok a felvételek alatt?

CK: Mindig sok popzenét hallgatok. Én mindig is olyan zenét szerettem volna csinálni, ami a popzene és az experimentális, kísérletező vonal határán mozog. Azt hiszem, az új lemezen azt lehet hallani, amit mi gondolunk a popzenéről. Már az első lemezünkön is popszámokban gondolkodtunk, csak a dalok felépítése és hoszszúsága miatt aztán inkább az experimentális vonal lett meghatározó. Most valamivel tudatosabban törekedtünk a popzenei struktúrákra, és izgalmas kihívást jelentett számunkra, hogy táncolható popdalokat írjunk.

MN: Ti magatok vagytok a lemezeitek producerei, te készíted a lemezborítókat, és az egyéb grafikai munkákért is te felelsz.

CK: Mi vagyunk a producerek, ez igaz - de csak az első lemeznél csináltam egyedül a borítót, a másodiknál már egy jó barátommal, Benjamin Phelannel (képzőművész, ő felel a zenekar színpadi látványáért is - H. M.) közösen terveztük a lemezborítót és a vizuális részleteket.

MN: Szereted, ha a Yeasayer dolgai a ti kezetekben vannak?

CK: Inkább azt mondanám, hogy szeretem, ha barátian, családias módon valósul meg minden, amit csinálunk. Minden videoklipünkhöz tudatosan keressük meg a rendezőt, és sokat beszélünk vele a klipkészítés előtt telefonon. Az a jó, ha baráti viszony van a zenekar és a kliprendező vagy akár a hangmérnök között. Ugyanez a helyzet a honlapunkkal. Tudatos, hogy amit szükséges, azt ismerősökkel, barátokkal csináltassuk: jó, ha ismerjük a munkáit az adott arcnak, ha tudjuk, ki ő, honnan jött, milyen dolgai voltak korábban. Más zenekarok ezt teljesen rábízzák egy külsősre, mi viszont haverokat kérünk meg inkább, és szeretünk részt vállalni a művészi munkában.

MN: Van olyan kedvenc zenekarod, amit mostanában nagyra tartanak a blogoszférában?

CK: Hát, nem is tudom, nehéz kérdés. Van egy brooklyni duó, amely nagyon jó zenéket gyúr össze, Javelin a neve, őket szeretem, meg Zola Jesus dolgait (ő egy Nika Roza Danilova néven született, elektronikus noise/gót stílusban utazó női előadó - H. M.) is nagyon bírom. Vagy ott van a Major Lazer, amely pont utánunk játszik itt ma, kíváncsi vagyok rájuk.

MN: Egy elég felkapott lemez, a 2009-es Bat For Lashes-album, a Two Suns egyik producere voltál.

CK: Nem voltam én igazán producer azon az albumon, inkább csak programoztunk néhány dobgépet, basszust és szintihangzást - szóval inkább csak kisegítettünk (Ira Wolf Tutonnal, a Yeasayer basszusgitárosával - H. M.). Valójában Bat For Lashes volt saját maga producere.

MN: Van olyan előadó vagy zenekar, akivel szívesen dolgoznál együtt a közeljövőben?

CK: Van néhány hiphopproducer, akivel jó lenne együtt venni fel lemezt. De elég nehéz ügy együttműködni valakivel. Nem árt, ha előtte meg tudja ismerni egymást a két fél, hogy létrejöjjön valamilyen kémia - szerintem csak ekkor van értelme bármilyen közösködésnek.

MN: Azért nemrég közreműködtél egy dalban: a Szigeten is fellépett Simian Mobile Disco egyik számában, az Audacity Of Huge-ban énekeltél.

CK: Az egy furcsa sztori volt. Nem is találkoztunk, csak elküldték nekem a szám instrumentális alapját, aztán én otthon készítettem demó-verziókat, megírtam a szöveget, felénekeltem azt az énektémát. Küldözgettük egymásnak a felvételeket a neten, aztán végül megszületett a végső formája a dalnak. Izgalmas volt, nem csináltam ilyet korábban.

A Yeasayer koncertjéről kritikánkat lásd a Visszhang rovatban.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.