A siralmas körülmények keveset javultak: színes tévékkel és megdöbbentő, leopárdmintás bútorhuzatokkal finomult a kín. No és persze a szabad lakáspiac megjelenésével: gondolnánk, hogy 30 ezer eurót is érhet egy nyomorult, pár négyzetméteres szoba? Ja, hogy közel a Nyevszkij Proszpekt? Alig néhány versztányira? Ne röhögjünk annyira, ez még mindig nincs oly messze a mi - ehhez képest "kifinomult" - kultúrkörünktől: pláne, ha a történelmi sorsközösség által egybekovászolt mentalitásjegyeket nézzük. Annál elismerésreméltóbb Christiane Büchner német dokumentarista igyekezete, aki a keleti blokk dohszagától kissé távolabb felnőtt publikumnak is megpróbálja bemutatni, mi is a szocializmus öröksége.
A sztori magában is izgalmas: két agilis ingatlanközvetítő hölgy próbálja a négy szoba négy lakójától (magányosoktól és családosoktól) megvenni kis hajlékukat, s egyben értékesíteni egy jómódú vevőnek - miközben mindegyiküknek új szobára, egész lakásra vagy pénzre van szüksége. A régi szép időkben ebből abszurd szocreál komédiát csináltak volna - most is ez bontakozik a szemünk előtt. Tán még a nyolcvanöt perc is csak egy kicsit sok belőle, s gegekből sincs itt hiány. (Közös fürdőszobában mindenkinek saját villanyégő, saját kapcsolóval? Piramidális!) Kár, hogy az orosz mizériákon csak szordínóban bírunk röhögni: fene tudja, hogy ez még a múlt, vagy már a jövő?
