tévésmaci

A medve kedve

  • tévésmaci
  • 2014. január 19.

Film

Amikor Sztupa és Troché eladták a keresztnevüket, rövid gondolkodás után a szovjet piacot vették célba, ami egyszersmind fekete is volt. Nyugat-Európa tele volt legális keresztnévfelvevőkkel és -elosztókkal, az első mindjárt itt állt a vasfüggöny túlsó oldalán, Nickelsdorfban, s Bécsig volt még három másik, kifejezetten a kelet-európai csempészárura szakosodtak, de a magyar eladóknak nem nagyon nyílott ott pálya, mert még a Gézával sem nagyon lehetett labdába rúgni mondjuk egy Borisz vagy Oleg mellett.

Jellemző, hogy a Borbálák rendszerint a becenevükön próbáltak túladni, leírták egy papírra, hogy Boris, aztán úgy tettek, mint aki néma vagy nem tud németül, és vasalták be a súlyos schillingeket, oszt' mindenki ejtse úgy a beadott nevet, ahogy tudja vagy akarja. De a Ferenccel és a Péterrel, amitől Sztupa és Troché minél jobb áron akartak megszabadulni, Nyugaton nem lehetett mit kezdeni, ah, zó, Franzi, mondta az osztrák becsüs, s a háta mögé mutatott, ahol egy komplett polcnyi Franz, Frank és Ferenc sorakozott. A Pétert már el sem meséljük. Lolóban nem lesz rossz a piac, sóhajtott szándékosan rosszul színlelt lelkesedéssel Troché, majd beváltjuk az árát színes tévére, porszívóra meg ilyenekre, amit már Ferihegyen a kijáratnál megvesznek a moszkvai járat hiénái. Hidd el, a sok Innokentyij, Arszena és Foma kapva kap majd a Ferencen meg a Péteren, adunk mellé golyórágót meg muzik tikk-takkot (miszerint zenélő kvarcórát), azt bírja a muzsik. Milyen jól hangzik már, hogy Ferenc Szergejevics vagy Péter Konsztantyinovics. A kínai piacot a hongkongiak letarolják, ott már mindenkit Peter Wongnak vagy Frank Sunnak hívnak, Indiában meg a britek kavarták meg a dolgokat, nincs más út, megállunk az Arbat sarkán, farmerdzsekiben, rágózva, s három percen belül tízen szólítanak le. Így is lett, felszálltak a repülőre, de Seremetyevón ki sem szálltak, úgy jöttek vissza, mert már a gépen megvette tőlük az összes nevüket egy gazdag grúz, aki csak falból utazott a turistaosztályon. Dollárral fizetett, minden simán ment, csak a nevek lettek oda, maradt pőrén Sztupa Sztupa és Troché Troché. Gondolták, hogy cserélnek, de marhaságnak tűnt, mint a tévézés.

Pénteken (20-án) még ugyan nincsen egészen itt a karácsony, de a tévék már langyos klasszikusokat nyomnak, lassúznak a lányok, pohár után nyúlnak a fiúk, a Cool a Desperadót nyomassa este fél tíztől, a kedves szülők pedig együtt gitároznak Banderasszal, rosszul - nálunk ilyenek a téli esték, a mama kötöget a hóban.

Szombaton ugyanez, Manchester, England, England, az igazi Mikulás (Santa vagy Václav Klaus) szülőhelye: Hair a Dunán este negyed tízkor. Fél tizenkettőkor a genyszterek az MGM-re ugranak, mert jön Bonnie és Clyde is, az annál is érthetőbb, mert most tolják épp valahol e díszes páros vadiúj tévésorozatát (ez sajna nem az).

Vasárnap sem hagyjuk abba az óbégatást, azaz a karácsonyi éneklést, délután befigyel Satchmo az RTL Klubra, s már bömböljük is, hogy Hello, Dolly! Tíz után Django is elszabadul az HBO-n, Hello, Django!

Hétfőn nincs az a vörös őrség, ami be tudná tartatni az adásszünetet, hiszen a ViaSat3 kilenc után nekikezd este az Igazából szerelemnek, s az ellen nincs szer. Én akkora nagy művészeti csákesz vagyok persze, hogy csak 0.25-nél szállok be a Film Mániánál, Fellini Rómájára. Csak szólok, hogy Alien 4 is volt kilenckor a Film+-on, Ron Perlmannel, ugye.

Kedden kiskarácsony, sörözz anyáddal.

Szerdán megint Hair, ami valami karácsonyi film lehet Ebenézer Bergerrel, vagy a fene tudja, most a Film Mánia adja. Az AXN-en este nyolc előtt Lovagregény lesz, olyan arcokkal, mint Heath Ledger, Rufus Sewell, James Purefoy vagy éppenséggel Paul Bettany és Mark Addy, úgyhogy kezdjük is üvölteni: Buddy you're a young man hard man / Shouting in the street gonna take on the world some day / You got blood on yo' face / You big disgrace / Wavin' your banner all over the place.

Csütörtökön Peter O'Toole emlékére a ViaSat 3-onöttől Ne folytassa, felség! Tudniillik a tévézést.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.