tévésmaci

A sünmadár kalandjai

  • tévésmaci
  • 2014. április 20.

Film

Amikor Sztupa és Troché visszanéztek, Troché megfogta Sztupa karját, a könyökénél, ahol behajlította épp, s halkan kérdezett valamit. Mondd csak, Sztupa, emlékszel még 1989 lázára, hogy merről jöttél az utcán, és merre fordultál be, és milyen ruha volt rajtad, milyen nadrág és milyen cipő, és kivel találkoztál a sarkon, és milyen hosszú volt a hajad? Emlékszel, Sztupa, hogy szobrot döntöttél, s nekimentél a csillagoknak is? Az megvan, hogy milyen idő volt, hideg volt vagy meleg, felszakadozó felhőzet, vagy csak esett valami, nem is esett, inkább csepergett? S milyen hosszú volt a sor?

Busszal mentél vagy villamossal, járt vagy nem járt a troli? Mit ettél, Sztupa? Emlékszel a sörökre? Emlékszel arra, hogy demokrata voltál, s grátisz adtak ki vízumot neked egy tényleg demokratikus ország követségén, mert örültek, hogy rólad is kiderült a demokratikus elkötelezettség vagy valami ilyesmi, emlékszel ezekre? A végtelen utakra. Tudod, hogy mit olvastál a szabad sajtó mellett? Milyen könyveket, s mi ment tényleg a mozikban, Sztupa? Hány forint volt egy mozijegy? Hányadik sorban ültél, a szélén-e vagy a közepén? S mit csináltál villanyoltás előtt, utána, s tudtad-e, hogy mikor következik? Mikor aludtál és mennyit, vagy aludtál-e egyáltalán? Otthon, az ágyban aludtál, vagy csak úgy útközben a vonaton, le-leguruló fejjel, vagy egy másik utas vállára dőlve akaratlanul? Hova mentek a vonatok, s honnan érkeztek? Hányadik vágányról? Csarnok hatodik vagy külső harmadik? Megálltak minden állomáson és megállóhelyen, Sztupa? S te ott voltál-e időben, vagy lekésted az indulást, te késtél vagy a vonat? Vagy mind a kettőtök pontos volt? Fogtál hordárt a peronon, vagy volt egyáltalán valami a csomagodban? Egy kis elemózsia csomagolva; hazai. Mit szerettél? Mire vártál? Hol voltál, kivel voltál, anyád neve? A lakcímed mi volt, Sztupa? Utca, házszám, irányítószám, különös ismertetőjel? Mi voltál, emlékszel? Hogy hívtak és hogy szólítottak? Mikor szólítottak? Elsőnek, másodiknak? Megjelentél-e egyáltalán, vagy el sem mentél? Tudtál egy jobb helyet, egy jobb időt? Sztupa lassan, szinte gyengéden kiszabadította a könyökét, mi meg eljöttünk tévézni.

Pénteken (21-én) este tíz után veszi műsorára a Duna Tv Jirí Menzel Pacsirták cérnaszálon című filmjét - az életmű alkalmasint egyetlen olyan darabját, aminek volt valamicske tétje. Menzel a művészet művésze, legjellemzőbb - ilyetén a maga nemében a legjobb - filmje a Hóvirágünnep, s a Hrabal-adaptációi mint adaptációk közelébe sem érnek a Szeszélyes nyárnak, ami ugyebár egy Vancura-mű. Szépek, szórakoztatóak, de a Pacsirták cérnaszálon az egy kicsit legalább vérre megy, s nem annyira sörre, mint a többi.

Szombaton délután Billy Wilder egyik főműve, a Legénylakás megy a ViaSat3-on, egészen pontosan fél négyes kezdéssel. Ne hagyják ki semmiképpen, akkor sem, ha látták már - minden benne van az emberről, de legfőképpen a gyarlósága és az esendősége. Kiröhögöd, sajnálod, szurkolsz neki, mert magadat látod, de a beismerés alól fel vagy mentve. Igaz, a végén ő viszi el a csajt, de ilyen az élet: ő is vitte vásárra a bőrét. Este kilenckor lesz az Universalon a Hideghegy, egy nagy regény igyekvő és nem is teljesen reménytelen, ám mégis kudarcos filmváltozata.

Vasárnap váratlan helyen és még váratlanabb időpontban bukkan fel Spartacus. De nem akármelyik, hanem a Spari Classic Kirk Douglasszel és Tony Curtisszel, 1960-ból. RTL II, délelőtt 11.

Hétfőn ki is pihenhetjük ezt az örökös tévézést.

Kedden szintúgy.

Szerdán viszont járjunk el úgy, mint kétnapos ünnep után a szupermarkettel, elvonási tünetektől sanyargatott testünk rohanja le a tévét! A megbilincseltek nyolctól az MGM-en - ez a magyar Tony gyerek hete, nyilván. Bérgyilkosok kilenctől a Film+-on, a feltörekvő Wachowskiak tollából. Ugyanekkor a Filmboxon Egy másik ország, milyen volt Colin Firth és Ruppert Everett harminc-egynehány évvel fiatalabban.

Csütörtökön Nikita a Film+-on, s ha igaz a zeitgeist, Hruscsovra gondoltak. Tévézni snassz.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.