tévésmaci

Sasköszörű

  • tévésmaci
  • 2014. május 10.

Film

Amikor Sztupa és Troché nyertek egy állatkertet, először is állatokról kellett gondoskodniuk. Pénztárosnak, beengedő embernek, perecesnek tömegek jelentkeztek, még olyan is akadt, aki az állatgondozói beosztások felől érdeklődött, de állatnak nem pályázott senki. Sem madárnak, sem emlősnek, hogy a többiekről már ne is beszéljünk. Így hát állatokat kellett szerezni. Az állat- és kirakodóvásárok szóba sem jöhettek, hisz' drágák voltak és rendszerint vidéken tartották őket, gazban és napraforgószagban, az meg kinek hiányzik.

Sokáig reménytelennek látszott ez az egész állatkertprojekt, bár Troché egyik idős nőrokona könnyek között felajánlotta ugyancsak hajlott korú macskáját, Bodrit, de nevezett már az alapkőletételről úgy megszökött, hogy máig sem találják, bár a karcagi tejüzem környékén garázdálkodó macskabanda tagjai közt újabban feltűnt egy iromba alak, akit a többiek csak Pestinek szólítanak, de ezt az információt nem erősítette meg senki. E balvégű nyitány után azonban elég hamar jóra fordultak a dolgok, Sztupa a Külső Nefelejcs utca sarkán vásárolt ugyanis negyvenkét fókát. No, azokkal már neki lehetett vágni, hiszen volt közöttük mindenféle, csíkos, foltos, de még pepita is. Az oroszlánfóka például ment azonnal ketrecet takarítani és egy szakképzett logopédustól üvöltést tanulni, hogy nyitásra minden igényt kielégítő, ún. jelző nélküli oroszlán váljék belőle. Alig fordult be új állatkertjük elé a fókaszállító, a kissé kelletlenül lekászálódó jószágok között Troché észrevett egy pompás egyedet, aki akarva sem tudta volna letagadni cirkuszos múltját. De nem akarta, épp ellenkezőleg, módfelett büszke volt rá, hogy akár órákig is képes egyensúlyozni egy partvist az orrán. Kért is gyorsan egyet, s fölugrott az első hokedlire; Troché lelki szeme előtt rögtön megjelent egy zsiráf. Ne kelljen elmagyaráznom, a nyele volt a nyaka, satöbbi. Kisvártatva jelentkezett egy fickó, azzal, hogy neki víziszonya van. Sztupa kikacagta, még hogy víziszonyos fóka, kac-kac. De Trochénak most is helyén volt a szíve, te leszel az óriás meztelen csiga, Európa legnagyobb meztelen csigája, Limax Maximus (vagyis két Max). A kaszting folytatódott, a tévéműsor meg elkezdődött.

Szombaton (12-én) maradunk is az állatok világában, hiszen a Duna Tv este tíz előtt műsorra tűzi a Nem félünk a farkastól című Albee-dráma filmváltozatát a híres sztárpárral, Liz Taylorral és Richard Burtonnel. Utóbbiról tudnivaló, hogy kétharmad részt magyar a lelkében. Persze lesznek olyanok, akik kilenc óta már a Film+-t nézik, ahol A szökevény megy. Mit megy, egyenesen iszkol, pucol. A klasszik csomagot kapjuk: Harrrison Ford inal Tommy Lee Jones elől. Erről jut eszembe, a múlt héten merő figyelmetlenségből kihagytuk az AXN Black műsorát, nos, ennek következményeként az a kínosnál is cikibb helyzet állt elő, hogy tíz óra tíz perckor a második résznél fogunk beszállni a huszonegyedik század legjobb sorozatának második évadába. Jaj, ne fárasszanak a True Romance-szal, ja, Detective-vel vagy a Trónok harcával, az €kta människorról beszélek.

Vasárnap este kilenctől a Duna Makk Károly zsengéi közül válogatva a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? c. filmet adja Darvassal, ami még rendben is lenne, olyan, amilyen. De egy Mikszáth-adaptáció, így okkal gondoltam azt, hogy végre megtudom, mit csinált Mátyás király Gömörben (Gemer). Nos, tény, Mátyásról szól (ő Darvas), de mintha inkább a hálószobatitkait forszírozná e hatvanas évek bevezető szakaszában forgatott műremek. Este A bérgyilkosnő öl a ViaSat3-on, viszont rögtön utána jön A Maszk 2. - A Maszk fia, az év legjobb címe. Egyfelől olyan, mint a bevezetőnkben felhozott meztelen csiga (2 Max), másfelől meg olyan, mint A Svejk fia...

Szerdán az amerikai Karamazov testvérek lépnek fel este 10 előtt a Dunán, hogy ki ne csússzunk az alapmetaforánkból, nyilván a kupola vagy a kupolda ördögei. Az a legjobb benne, amikor Dimitrij Lénáról mesél, mert Dimitrijt kifejezetten Yul Brynner adja. Tévézni még vele is ciki.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.