tévésmaci

Táncegyháza baglya

  • tévésmaci
  • 2013. július 13.

Film

Amikor Sztupa és Troché újra gyerekek lettek, nem csodálkoztak, de választási lehetőségük sem nagyon adódott. A legnagyobb baj a bizonytalanság volt, hogy nem tudták pontosan, meddig is tart majd ez a nyugodtan mondhatjuk, rendkívüli állapot. Egy hétig? Kettőig? Többre nem számítottak, hisz ismerték a dörgést. A választási lehetőség hiányát innen - az idő és a földrajz távolából - úgy kell elképzelnünk, mint amikor mi voltunk gyerekek. Sem Sztupa, sem Troché nem jelentkeztek, hogy jaj, én most gyerek akarok lenni, mert ha gyerek leszek, akkor fagyit eszek, beolvasok a tanáraimnak, s már hétéves koromban ráhajtok a szomszédék Évikéjére, mert műkorcsolya-bajnoknő lesz belőle esztendők múltával.

Nem jelentkeztek, mert nem akartak már semmit kezdeni a gyerekkorukkal, beletörődtek vagy egy rohadt sikertörténet volt az egész. Amikor tehát visszakerültek gyereknek, zúzták azt, amit a többi porbafingó. Beálltak a tornasorba, mindketten valahová a középtájra, s akkor sem nyomultak, amikor csapatkapitánynak választották őket a tűzharc nevű labdajátékban, amiről úgy tudjuk, a kidobós csapatváltozata. Sztupa lett a pirosak, Troché a fehérek kapitánya, a pirosak úgy különböztették meg magukat, hogy a vállukat átbújtatták a tornatanárnőtől kapott bordó körszalagon. Talán azért épp őket választották (a gyerekek vagy a tanárnő), mert kicsit azért furcsák voltak. Bár természetesnek hatott a jelenlétük, s a hetes nyilván jelentette volna a hiányzók között őket, ha elmaradnak, de senki nem tudta, hogy kik ők és honnan is jöttek. A tornaórán sem tűntek ki, nem voltak sem ügyesebbek, sem ügyetlenebbek, mint a többiek, például mind a ketten simán felmásztak a kötélre, bár Troché elég panaszosan nézett, amikor lefelé csúszván kicsinyt leégett a bőr a markáról. Egy kislány még a születésnapi zsúrjára is meghívta őket; az anyukája akkor be is jött az ofőhöz, hogy kik ezek a fiúk, de a tapasztalt pedagógus leszerelte annyival, hogy fentről jöttek, ebben meg is nyugodott mindenki, a zsúr jól sikerült, Sztupa és Troché bonbont vittek ajándékba. Mi meg sütit a tévé elé.

 

Pénteken (14-én) este negyed tízkor indul egy brit sorozat a Dunán. A négyrészes Cambridge-i kémek valamikor a múlt század harmincas éveinek vihar előtti feszkójában játszódik, s nyilván nem ér véget tízre, aminek következtében van szerencsénk lemondani a belül szépen dicsért Amerikai horror sztori startjáról a ViaSat6-on éppúgy, mint a Hatfield-McCoy-viszály újrájáról az AXN-en. S végül a kenyér a szendvics aljára: 7-től a Hideg veríték c. 1970-es franszia krimi ment a Film+-on, s a tetejébe pedig 0.40-től Valaki az ajtó mögött (na, ki?) a Film Mánián.

Szombaton egy western ebédre Robert Redforddal a Dunán (kitalálták, a Jeremiah Johnson, igen), aztán maradhatunk is itt, mert délután jön Az alvilág professzora a magyar krimigyártás nagy évéből, 1969-ből. Este pedig az erősen leértékelt árú Jean Gabin-díszdoboz újabb gyöngyszeme, Az epsomi úriember, 1962-ből. Tényleg az milyen film lenne, hogy Az epsomi proli? A Szuper tv2 vagy ki este tíz előtt belevág a Justified második évadába - alkalmasint a harmadik az igazi. És éjjel még az m1 leadja Peter Greenaway vonulós korszakának első remekét, A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője meg egy lompos bernáthegyi szuka címmel.

Vasárnap nagy napjuk lesz a magasan túlértékelt magyar filmeknek: A ménesgazda a Dunán, a Napló apámnak, anyámnak pedig az m2-n megy. A Film+-on a New Orleans környéki mocsarakban menekülő Gere Richard és Basinger Kim (Nincs kegyelem) előtt még megnézem A szél és az oroszlánt, 1975-ből. Nem tök olyan címe van, mint amiben biztosan Sean Connery a főszereplő? Várjanak, ellenőrzöm. Hát, ördögöm volt megint.

Hétfőn újabb briti minisorozat, a II. Károly szenvedélyes (ja, majd sivár) élete az m1-en.

Kedden P. Greenaway vonulós vol. 2.: Prospero könyvei éjjel a Cinemaxon.

Csütörtökön pedig az RTL Klub bekezd a Revolutionnel. Részemről meg a fáklyás, ne tévézzenek, mert megöli az agyat és legyengíti a szívet.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.