Magyar Narancs: Az elmúlt évben egy csomó filmben játszott, és színházban is fellépett. Hogy bírja?
Isabelle Huppert: Sosem okozott gondot nekem, ha egyik munkából estem a másikba. Olyan ez, mint a főzés, elég, ha az ember fejben tudja tartani a recepteket, én pedig elég sok szerepet be tudok spájzolni. Tulajdonképpen mindegy is, hogy mi mire jön, film után film vagy éppenséggel színház, tavaly például épp csak visszaértem egy Margaret Duras-regényből készült film forgatásáról (Un barrage contre le Pacifique - a szerk.), és máris következett a színpad, egy Yasmine Reza-darab, a Le Dieu du carnage.
MN: Többször is szerepelt amerikai produkcióban, utoljára 2004-ben az I Heart Huckabees (magyarul Multik haza! címmel adták ki dvd-n - a szerk.) című filmben Dustin Hoffman és Jude Law partnereként. Mennyiben különbözik a francia és az amerikai filmesek munkamódszere?
IH: Amerikában rengeteget próbálnak a forgatás előtt, szeretnek kísérletezni a karakterekkel. Nem mintha bármiféle ellenvetésem lenne ezzel a módszerrel kapcsolatban, én is megtapasztaltam az előnyeit, amikor például Hal Hartleyval az Amatőrt forgattam. Öt héten át próbáltunk, de a mi esetünkben ennek inkább anyagi okai voltak; minden nagyon ki volt centizve, nagyon kevés forgatási idővel gazdálkodhattunk. Franciaországban ritkaságszámba megy az ilyen hosszú próbafolyamat, s mivel a filmjeim többsége ide köt, nem vagyok hozzászokva ehhez a metódushoz. Persze mi is felpróbáljuk a ruhákat, a sminket és minden effélét, de nehezen tudom elképzelni, hogy a forgatás előtt leülök egy asztalhoz a rendezővel, és a forgatókönyvet olvasgatjuk. Egyszer elolvasom, nekem ennyi elég, aztán a forgatáson úgyis minden elválik.
MN: Azért a Margaret Duras-regényt elolvasta, mielőtt belekezdett az említett filmbe?
IH: Természetesen elolvastam, habár elég sokat változtattunk a figurán, hogy mást ne mondjak, a regénybeli anya jóval idősebb nálam. Nyilván ha a rendező egy hasonló nőalakot akar, nem engem keres meg a szereppel. Mostanában egyébként több filmben is ilyen anyaszerepet játszottam, a gyerekeihez túlságosan is ragaszkodó anyát, de úgy éreztem, minden alkalommal tudtam valami újat mutatni ebből a lelkiállapotból.
MN: Felmerült a neve Quentin Tarantino Cannes-ban is induló filmje, a Becstelen Brigantyk egyik szerepe kapcsán.
IH: Tarantino valóban ajánlott egy szerepet, de nem vállaltam, túl kicsi volt nekem. Ennyit erről.
MN: Tagja az Oscart odaítélő Amerikai Filmakadémiának?
IH: Igen, és szoktam is élni a szavazati jogommal.
MN: Két filmet is forgatott Michael Hanekével; A zongoratanárnőt és a Farkasok idejét.
IH: Haneke rögeszmés filmes, a szó jó értelmében az, ugyanakkor egy nagyon is gyakorlatias valaki. Ha egy jelenet a második felvételnél megvan, akkor nem erőlteti tovább, de ha nem elégedett valamivel, azt addig vesszük újra, míg meg nem valósul, amit eltervezett. Nagyon pontos elképzelései vannak mindenről. Megközelíthetetlen alaknak tűnik, de akik ismerik, tudják, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Egy igazi bécsi, és a bécsiek szeretik az életet. Jó barátom.
MN: Néhány éve aktív szerepet játszott abban, hogy a Wanda című, 1970-ben készült amerikai filmet újra bemutassák Franciaországban.
IH: Csodás alkotás, sokat jelent nekem, de sajnos csak nagyon kevesen ismerik. Barbara Loden rendezte (színésznőből lett filmrendező, 1980-ban hunyt el - a szerk.), Elia Kazan felesége. Miután Franciaországban felújítottuk a filmet, több európai országban is újra kezdték játszani.
MN: Cannes-ban már volt zsűritag, idén pedig zsűrielnök lesz. Mit vár a fesztiváltól?
IH: Jó filmeket.
MN: Látott mostanában ilyeneket?
IH: Mostanában két ilyet láttam, egy franciát és egy amerikait. A francia egy 2008-as film, Stella a címe, az amerikai pedig A látogató, Thomas McCarthytól. De nagy kedvencem volt az olasz Gomorra is. Messzemenő következtetéseket azért ne vonjon le ebből, meglehetősen eklektikus az ízlésem.
