"Turistapiac" - Lelkes András népzenész, a FolkEurópa alapítója

Film

Tízéves a FolkEurópa kiadó. Boldog születésnapot és sikerekben gazdag túlélést kívánunk neki. Nem mintha olyan nagy bajban lenne, hiszen határon innen és túl az "perencián is fejet hajt előtte a világzenei szakma. Fonogram-díjakban (Szalóki Ági, Napra, Tükrös zenekar), arany- és platinalemezekben (Makám: Almanach, Anzix, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band: Aroma, Tükrös zenekar: Vígan legyünk, Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Szalóki Ági: Szájról szájra, Szalóki Ági: Hallgató, Cipity Lőrinc) bővelkedett ez a tíz év, és a külföldi szaksajtó elismeréseiben sincs hiány, legutóbb (2010 júliusában) a Songlines magazin a 12 legjobb világzenei album közé sorolta a Rendhagyó prímástalálkozót. De azért nem fenékig piskóta egy világzenei kiadó élete - derül ki Lelkes András (képünkön a Tükrös együttessel, a jobb szélen) szavaiból.

Tízéves a FolkEurópa kiadó. Boldog születésnapot és sikerekben gazdag túlélést kívánunk neki. Nem mintha olyan nagy bajban lenne, hiszen határon innen és túl az Óperencián is fejet hajt előtte a világzenei szakma. Fonogram-díjakban (Szalóki Ági, Napra, Tükrös zenekar), arany- és platinalemezekben (Makám: Almanach, Anzix, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band: Aroma, Tükrös zenekar: Vígan legyünk, Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Szalóki Ági: Szájról szájra, Szalóki Ági: Hallgató, Cipity Lőrinc) bővelkedett ez a tíz év, és a külföldi szaksajtó elismeréseiben sincs hiány, legutóbb (2010 júliusában) a Songlines magazin a 12 legjobb világzenei album közé sorolta a Rendhagyó prímástalálkozót. De azért nem fenékig piskóta egy világzenei kiadó élete - derül ki Lelkes András (képünkön a Tükrös együttessel, a jobb szélen) szavaiból.

*

Magyar Narancs: Mi járt a fejetekben a FolkEurópa alapításakor?

Lelkes András: 2000-ben azért alapítottunk kiadót, mert addig nem tudtunk olyan lemezt készíteni, hogy jó legyen. Valami soha nem stimmelt. És akkor leültünk Bandival (Líber Endre, a Tükrös együttes brácsása - a szerk.), és elkezdtünk agyalni, hogy mit kéne másképp csinálnunk. Mitől lesz jó egy lemez? És ahogy belementünk ebbe, pár perc múlva már nem a zenéről volt szó, hanem valami másról. Formálódni kezdett egy kiadó. Aztán persze a tervezgetés során kiderült, hogy szinte mindent másképp kéne csinálnunk, de nem értettünk hozzá. Azt gondoltuk, hogy picit értünk a zenéhez meg a gazdálkodáshoz, szóval érdemes lehet belevágni, mert ez menni fog. Hát nem így történt. Az első holtponton az segített át, hogy jött Kálmán (Balogh, a cimbalmos - a szerk.), zenekarokat hozott, és ő is nálunk akart lemezt készíteni. Annyi bandánk lett hirtelen, hogy rá kellett döbbennünk: az lenne a pálya, ha menedzsmentként is működni tudnánk, vagyis ha képesek lennénk koncerteket szervezni.

MN: Az a holtpont miből adódott?

LA: Mind a ketten dolgoztunk, alig maradt időnk a kiadóra. Ráadásul ez egybeesett a Fonó haldoklási periódusával, és mivel a Fonó terjesztette a lemezeinket, magával rántott minket is a csőd közelébe. Újra kellett építenünk magunkat. Ekkor hoztuk létre két másik kisebb kiadóval saját terjesztő vállalkozásunkat, a Hangvetőt. És úgy gondoltuk, hogy a külföld kifutópályát fog jelenteni hozzá, de nem voltak előttünk működő minták, és hiányoztak hozzá a kinti kapcsolatok is. Visszatérve az indíttatáshoz, mi azt tartottuk szükségesnek, hogy a magyar népzene szélesebb rétegekhez is eljusson. Ahhoz pedig arra van szükség, hogy olyan formanyelvek teremtődjenek, amik ezt lehetővé teszik. Ezen a palettán sok színből komoly hiányaink voltak. A Tükrös jól játszik autentikus népzenét, de az csak egy dolog. Az első komolyabb dobás Kálmáné volt, aki a cimbalomzenekarával magas színvonalon űzi a kelet-európai instrumentális cigányzenét. Aztán következett Szalóki Ági, akinek a tehetsége újabb rétegek bevonását ígérte, majd Both Miki (a Napra zenekar vezetője - a szerk.), szinte teljesen a mi küldetéstudatunkkal. Én úgy nőttem fel, hogy oltári élményeket kaptam attól, hogy milyen komoly dolgok jöhetnek létre népzenei háttérrel. A Syriusszal nem találkoztam, csak Orszáczky Jackie-vel Sydneyben, és azóta is le vagyok döbbenve. De a Barbarót hallottam a maga idejében és a Vízöntőt meg a többieket is. Később, amikor külföldön kapcsolatokat kerestünk, mindig kiderült, hogy milyen sokan ismerik a Vujicsicsot vagy a Muzsikást, és olyankor nagyon büszkének éreztem magam. Meg hitet is adott.

MN: Na jó, de a Muzsikás és a Vujicsics indulása egybeesett egy nemzetközi revivalmozgalommal. Most van-e hasonló erejű hátszél?

LA: A világzene egy popzenei kategória. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a közönségét nem lehet egységes közönségként megérinteni, csak rétegenként, más és más zenével. Magyarországon volt egy nagy felívelése a világzenének, de ez csak a helyi eseményekre hatott, a nemzetközi piacot nem rendítette meg a hazai világzenei hullám. Úgy is mondhatnám, hogy nem is jutott el odáig. Ha voltak is próbálkozások, azok egy-egy apróság miatt elhaltak. Ezek az apróságok persze nagyon fontosak. Ahogy a zenészek mögül hiányzott a profi háttér, éppúgy hiányzott a megszülető zenei produktumból is. Vagy a hangosítás nem volt olyan színvonalú, vagy a lemez nem szólt úgy, hogy külföldön betegyék egy rádióba, vagy hiányzott a menedzsment, amely leszervezte volna a koncerteket, vagy hírét vitte volna a zenekarnak. Nekünk nagyon nagy veszteséget okozott, hogy nem álltunk olyan helyzetben, hogy a Szájról szájra hírét jobban el tudjuk vinni külföldre. Nem volt meg hozzá az infrastruktúránk.

MN: Ti ott vagytok a nemzetközi vásárokon. Hogy látod, megmaradt az a kereslet a magyarországi zenékre, mint ami a nyolcvanas-kilencvenes években érződött?

LA: A nyolcvanas-kilencvenes évek hulláma a külföldiek nézőpontja szerint abból állt, hogy a vasfüggöny mögül egy csomó ember kiszabadult, és ez nagyon érdekes volt. Aztán amikor jöttek a szovjet blokk felszabaduló zenészei, akkor már nem voltak olyan érdekesek a magyarok. Én most megint érzek egy kis érdeklődést, csak éppen a lehető legnehezebb pillanatban, amikor alig van fizetőképes kereslet, a világzene pedig rettentően popularizálódott. Ha készíteni akarunk egy videót, akkor ahhoz egy idealizált, lehetőleg női arc kell, nem a palatkai bandára kíváncsiak. Így most két folyamat van párhuzamosan. A világzenei piac szerintem "turistapiaccá" vált, de egyes fesztiválokon azért mutatkozik a tradicionális zene iránt is érdeklődés.

MN: Milyenek a külföldi eladási adatok?

LA: A fő piacainkon a meghatározó előadók lemezei nagyon jól fogytak. Meg tudták duplázni a magyarországi eladásokat. Így például Palya Bea vagy Mitsoura. Jól néztek ki az adatok, csak közben az újságok hanyatlásával elküldték a szabadúszó újságírókat, és a világzenei újságírás ettől teljesen összeomlott. A leghatékonyabb promóció a koncertezés maradt. Franciaország állítólag még jól működik, Anglia rettentően szenved, tizedükre estek vissza a példányszámok. Ha úgy vesszük, mi még egészen jól muzsikálunk. A mai promóciós gyakorlatban még nélkülözhetetlen a lemez.

MN: Példányszámra fordítva mit jelent a siker?

LA: Ha itthon elment belőle ezer, akkor külföldön eladtunk még ezret. Alapvetően három országban: Japánban, Franciaországban és Németországban. A Benelux államok is jók. Amerikában csődbe mentünk.

MN: Egy átlagos kiadvány milyen példányszámban fogy?

LA: Nemcsak a FolkEurópát sorolnám ide, hanem a Hangvető által terjesztett lemezeket is. Oltárian szétnyílt az olló. Amikor a terjesztésbe kezdtünk, voltak gyengén fogyó, középkategóriás és jó lemezek, és érzékelhető átmenet volt köztük. Mára az átmenetek megszűntek, nagy szakadékok támadtak. Vagyis amíg egy Szalóki Ági-lemezből egy év alatt elmegy ezer példány, addig egy középkategóriás lemez háromszáz alatt, a gyengén fogyó pedig ötven alatt van.

MN: Ha nincs pályázati forrás vagy szponzor, mekkora példányszám kell ahhoz, hogy rentábilis legyen egy lemez?

LA: Háromezer alatt nem nagyon tud rentábilis lenni, de ezt három-négy év alatt kell elérni, nem pedig egy hét alatt, mint a popszakmában.

MN: Akkor ez azt jelenti, hogy belátható időn belül nem lehet ebben a műfajban nyereséges lemezt készíteni. Tudják ezt az előadók?

LA: Nem. Ezért aztán egyre inkább arra fordítjuk az erőnket, hogy segítsük az előadókat minden problémájukban, mert a lemezkiadásból már nem finanszírozható, hogy világsztárokká váljanak. Régebben, a lemezpiac hanyatlása előtt még elképzelhető volt. Amúgy nem olyan rosszak a példányszámaink. Angliában vagy Japánban egy ezerpéldányos világzenei lemez épp olyan sikernek számít, mint nálunk, pedig ott jóval nagyobb a vásárlóerő.

MN: Melyek voltak azok a lemezek, amelyekkel úgy érzed, hogy nyomot hagytatok?

LA: Inkább úgy mondanám, hogy melyek azok, amiket még mindig szívesen hallgatok. A saját bandám lemezei természetesen ilyenek, de ilyen a Szalóki Ági Hallgatója, a Szájról szájra és a Naprának mindkét lemeze. Ezek mind mérföldkövek voltak. Ahogy mérföldkő volt a Makámtól az Anzix is. Az újabbak közül nagyon érdekesnek tartom Mohácsy Albert Lili dalai című anyagát, de Balogh Kálmán és Lukács Miklós Cimbalom duója és a Rendhagyó prímástalálkozó is ilyen.

MN: És a jövő?

LA: Eddig mi lelkesedésből dolgoztunk, és az elmúlt időkben még kulturális adót is fizettünk érte, szóval teljesen kilátástalan volt. Most az adja a perspektívát, hogy a következő egy-két évben talán sikerül kiépítenünk azt az élő produkciós pillért, ami újabb szponzorokat és forrásbevonásokat teremthet. Persze nem a lemezkiadás a fontos, hanem az új világ. Mi szeretünk lemezt csinálni, de ha nem lehet, akkor nem lehet.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.