„Vajna nem áll velünk szóba” - interjú Szomjas György filmrendezővel

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2015. július 24.

Film

A magyar filmgyártás sokat látott alakítójával, a Kopaszkutya, a Roncsfilm, a Könnyű testi sértés rendezőjével népzenéről, letiltásról, Vajnáról és a változó ellenségképről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Legutóbb az egri Kaláka fesztiválon rendeztek válogatást a zenés portré- és játékfilmjeiből. Hogyan alakult ki a népzene iránti vonzalma?

Szomjas György: Viccesen szólva, a magyar folk- és rockzene élő veteránja vagyok. Amikor a hetvenes évek elején Sebőék elkezdtek népzenét játszani, rögtön melléjük csapódtam, elkísértem őket az első erdélyi útjaikra. Sebő Ferenc írta két betyárfilmem, a Talpuk alatt fütyül a szél és a Rosszemberek zenéjét. A népzenei témájú filmeket a Téka néptánctáborról készített Mulatság című dokumentumfilmmel kezdtük Halmos Bélával 1989-ben.

MN: Lezártnak tekinti a népzenei kordokumentálást?

SZGY: Bélával együtt terveztük, hogy a nagy öregek után a városi táncház negyven évét is dokumentáljuk. Fáj, hogy nem jött létre ez a sorozat. 2010-ben az MMKA-nál megszűntek a lehetőségek, pályáztunk a Magyar Televíziónál, de elutasítottak. Végül a Halmos Béla-emlékfilmre, a Hosszú búcsúra sikerült pénzt szerezni, amit a közszolgálati televízió leadott a születésnapja alkalmából. Legutóbb a Magyar Művészeti Akadémia megbízott egy portréfilmmel Kallós Zoltánról.

MN: A Dumafilm kilóg a populáris kultú­rával és a szociológiai témákkal foglalkozó dokumentumfilmjei közül. Mennyire élte meg kudarcnak, hogy Fábry Sándor letiltatta a bemutatását?

SZGY: Annyiban kudarc, hogy a régi barátságok megszakadtak, mert kettészakadt az ország. Jó ötletnek, pozitív példának tűnt, hogy három gyerekkori barát, akik politikailag más oldalra kerültek, hajlandók voltak leülni egymással beszélgetni. Mindhármukkal munkakapcsolatban álltam. Fábry Sándor egy időben a forgatókönyvíróm volt, a filmgyárban dolgozott mint dramaturg. Színészként én fedeztem fel, a Roncsfilmben rendőrfelügyelőt játszattam vele. Heller Gábor szintén a forgatókönyvíróm volt, Dettre Gábor pedig a gyártásvezetőm a Mr. Universe amerikai forgatásán.

MN: Kiderült az igazi ok, hogy Fábry miért tiltatta le a filmet?

SZGY: Megkért, hogy két mondatot vágjak ki, egyébként részéről rendben van a dolog, mondta. A korrekciót természetesen megtettem, majd ügyvédi felszólítások jöttek, hogy nem járul hozzá a filmhez. Azóta nem beszélgettünk egymással. Talán az zavarta, hogy a barátai szóvá tették a magatartását. Másutt is látom, hogy sokan úgy vannak, inkább ne történjen semmi, ne legyen semmi, abból nem lehet baj. Dokumentumfilmesként kezdtem a szakmát. Rossz káder voltam az előző rendszerben, soha nem mertem ugrálni, politikai témákat bolygatni, mert úgy éreztem, nem az én asztalom.

MN: Hosszú évekig a Filmművész Szövetség főtitkára volt, a Magyar Filmszemle szemletanácsának a tagja, jelenleg a szövetség elnökségi tagja. Lát még esélyt arra, hogy érdemi egyeztetés alakuljon ki a Nemzeti Filmalappal?

SZGY: Andy Vajna nem áll velünk szóba, a kormányzatot sem érdekli a Filmművész Szövetség álláspontja. Magyarország kicsi ország, nem képes eltartani a filmkultúrát. A magyar filmkultúra csak úgy létezhet, ha abban a magyar állam komolyan részt vesz, illetve ennek a forrásnak a korrekt és szakszerű elosztása csak a szakmai szervezetek kontrolljával lehetséges. Az új rendszer a szakmai érdekszervezetekkel nem egyeztetve lett kialakítva egy teljhatalmú biztossal. Több nyilatkozatot is kiadtunk az ügy­ben, felhívtuk a figyelmet a problémákra. A filmszövetségnek óriási múltja és tapasztalata van. A rendszerváltás óta is egységben tartottuk a filmszakmát. Mi hoztuk létre 1990-ben a filmalapítványt, 2004-ben a filmtörvényt, amit a parlament 100 százalékkal (!) szavazott meg. Igyekeztünk egy demokratikus modellben mindenkinek a véleményét meghallgatva kialakítani a legjobb rendszert, ami természetesen nem volt hibátlan, de semmilyen disznóságra, korrupcióra nem derült fény, pedig nagyon keresték.

false

Fotó: Németh Dániel

MN: Úgy tűnik, hogy működik az új pénzelosztási rendszer: a filmalap támogatásával készült filmek egy része jól „teljesít” a nemzetközi fesztiválokon, a Saul fia nagydíjat nyert Cannes-ban…

SZGY: Nem azzal van a legfőbb bajunk, hogy mit csinál a filmalap, hanem azzal, amit nem csinál. A magyar film nagyobbik része nincs lefedve, animációs filmekkel, rövidfilmekkel nem foglalkoznak. Négy év alatt összesen négy dokumentumfilm készült. A másik fő probléma, hogy annak a pénznek a kétharmadát, amit a költségvetésből megkap a filmalap, nem osztják ki. Harminc-negyven embert mozgatnak – a Filmművész Szövetségnek közel nyolcszáz egyéni tagja van. Őszintén szólva, nem tudom, miből élnek a kollégák, igaz, van köztük jó néhány nyugdíjas. Az elnökség tagjai rajtam kívül mind tanítanak. Talán én vagyok az egyetlen, aki filmkészítésből próbál megélni.

MN: Miért maradt ki az életéből a tanítás?

SZGY: Huszonöt évig amatőr filmesekkel dolgoztam Kőbányán. Mindig azzal kezdtem, senki ne várja tőlem, hogy elmagyarázom, hogyan kell filmet csinálni. Úgy gondolom, hogy a filmkészítés személyes elkötelezettség kérdése. Másodlagos dolog, hogy tanulta-e valaki vagy sem. A másik mondásunk az volt, hogy „filmet csinálni könnyű, ha megvan hozzá a düh”.

MN: A Filmművész Szövetség mivel járul hozzá a magyar filmkultúra terjesztéséhez?

SZGY: Több kezdeményezést is beindítottunk. Szakmai beszélgetéssorozatot tervezünk a Grunwalsky Ferenc által régebben szervezett Szájtépés mintájára. Vetítéssorozatot is tervezünk a rövidfilmeknek. Tavaly meghirdettünk egy filmötletpályázatot azzal a feltétellel, hogy csak szakmai támogatást tudunk adni. Száznegyven forgatókönyv érkezett be, amiből a zsűri kilencet választott ki győztesnek. Nagyon komolyan dolgozunk a megvalósítási lehetőségen internetes társadalmi finanszírozással. Tarr Béla külföldi kapcsolataira is számítunk. Felajánlottuk a filmalapnak, hogy szálljanak be, de nem tették.

MN: Háttér nélküli embernek szokta magát nevezni. A szakmai tisztségvállalással kiváltotta, hogy ne kelljen politikai ügyekbe beszállnia?

SZGY: Éppen azért akartam a szakmai mozgalomban részt venni, mert nem akartam a politikai mozgalmakba bekerülni. 1969-ben beválasztottak a Balázs Béla Stúdió vezetőségébe, amit öt évig csináltam Gazdag Gyulával, Grunwalsky Ferenccel és másokkal. Attól kezdve ilyen-olyan funckiókat láttam el a filmszövetségben. Az volt mindig a jelszavunk, hogy „úgyis mi fáradunk el utoljára”.

MN: Ha a mai magyar valóságról készítene játékfilmet, milyen epizódokat keresne?

SZGY: A Roncsfilm kettőn dolgozom éppen, még nagyon az elején vagyok. Kitaláltam egy előkészítő anyaggyűjtő munkát, amit, ha lenne rá pénz és meg tudnám fizetni az operatőrt, kamerával csinálnék. A népzenei filmeket is úgy készítjük, hogy jön velem az operatőr egy broadcast minőségű kamerával, amin van egy mikrofon. Én meg egy telefonméretű fényképezőgéppel dolgozom mint második kamerával, amivel mozgóképeket is fel tudok venni HD-ben, és a bal kezemmel tartom a másik mikrofont.

MN: Így készül a Roncsfilm kettő is?

SZGY: Ha nagyon muszáj, ha nagyon felbosszantanak. A Roncsfilmnél az volt a szlogen, hogy „mindenki mindenki ellen”. Ez 1992-ben volt jellemző, most annyi a különbség, hogy mindenki úgy gondolja, tudja, ki az ellenség. És amint alkalma van, oda is csap.

Neked ajánljuk