Lusták gyülekezete - Anna Muylaert rendező

Brazíliában nagy keletje van a cselédeknek, akik sokszor az anyaszerepet is átveszik – egy ilyen idős asszonyságról szól a brazil rendezőnő filmje, A második anya. A brazil cselédkultúráról egy római luxusszálloda tetőteraszán beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mennyire gyakori Brazíliában a családdal együtt élő, a háziak gyermekeit felnevelő cseléd?

Anna Muylaert: Mindennapos jelenség. Brazília igazi cselédnagyhatalom. A mostani vezetés alatt javult valamelyest a helyzet: ha egy cseléd a gazdájánál tölti az éjszakát is, azért pluszpénz illeti. Én is egy olyan családban születtem, ahol a mindennapos működéshez hozzátartozott a bentlakó cseléd. Anyám helyett anyám volt. Egy második anya, mint a filmben. Az első számú anyám még mindig tart cselédet, aki éjjel-nappal kiszolgálja.

MN: Mi történt az ön második mamájával?

AM: Amikor mi, gyerekek kirepültünk, az anyám hamar ráunt. Vett neki egy lakást a városban. Így hat hónapot São Paulóban tölt, a nővéreméknél dolgozik, hat hónapot pedig vidéken, a saját családjánál. A cselédek többsége északról érkezik.

MN: Mennyit keres ma egy São Pauló-i bentlakó cseléd?

AM: Olyan havi 700-750 dollárt. Ez körülbelül a két és félszerese a minimálbérnek. Amikor gyerek voltam, mindenkinek volt cselédje. Még a cselédeknek is volt cselédjük. Nem csak a középosztálytól felfelé, de lefelé is ez a norma. Készült erről, a mi cselédalapú társadalmunkról egy remek dokumentumfilm: Gabriel Mascaro filmje, a Doméstica. Míg a nagyvárosi cseléd a nagyságoséknál dolgozik és neveli a gyerekeket, az ő gyerekeit odahaza a cseléd cselédje neveli. Így megy ez nálunk. Tudja, ez amolyan kulturális dolog.

MN: Honnan ered ez a kultúra?

AM: A rabszolgatartásból természetesen.

MN: Mi, magyarok egy brazil rabszolgalányon, Isaurán nőttünk fel. Mond ez a név valamit?

AM: Nemcsak önök, mi is Isaurán nőttünk fel. A vicc az egészben, hogy Isaurának feketének kellett volna lennie, de hát fehér. Ennyit a történelmi hitelességről. Az viszont történelmileg teljesen hiteles, hogy a rabszolgatartás ellustította a brazilokat. Ez egy máig ható dolog. Ha van cseléded, minek időt pocsékolni a gyereknevelésre, amikor megteszi helyetted?! Brazíliában országos szintre emelkedett a lustaság. A munkakerülési hajlandóság mindenhol ott van. Tudja, mi történt velem, amikor 18 évesen elmentem hazulról, hogy Párizsban tanuljak? Azt se tudtam, hogyan kell megágyazni, hiszen nálunk ezt is a cseléd csinálta. Arra neveltek, hogy a kisujjamat se mozgassam. Az elit, ahonnan én is származom, a lusták gyülekezete. És akkor még a korrupcióról nem is beszéltünk. Elképzelhetetlen minálunk, hogy egy minisztert lecsukjanak, mert korrupción érték. Ez még odébb van. Esetleg a helyettesét megfogják, de sosem a főnököt.

MN: A forgatás érdekében meg kellett kenni egy-két városi hivatalnokot?

AM: São Paulóban, ahol élek, még istenes a helyzet, de Rio maga a pokol. Ott nem lehet úgy kimenni az utcára sem, hogy ne csúsztass a zsebekbe egy kis extrát.

MN: A filmbeli cseléd tudja a helyét a házban, hogy hova teheti be a lábát és hova nem. Hasonló szabályok érvényesültek otthon önöknél is?

AM: Ezek sosem kimondott dolgok, ahogy a filmben, úgy nálunk sem volt soha semmi kimondva, mégis mindenki tudta, hol húzódnak a cselédség és a háziak közti határok. Gyerekként mindig fejtörést okozott, amikor le kellett rajzolnom a családomat, hogy akkor most a cselédünket is odarajzoljam-e a papírra.