Városi képek (Sonic Youth: NYC Ghosts & Flowers)

szerző
- bogi -
publikálva
2000/29. (07. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A hír, miszerint az évtized francia zenei "Nouvelle Vogue"-jának egyik elindítója, Ludovic Navarre alias St Germain a közelmúltban kiadót váltott, önmagában még nem lenne akkora szám. Újdonsült felkarolója azonban nem más, mint a legendás jazzlabel, a Blue Note párizsi képviselete. Mit keres egy kvázi technohouse-producer egy magát "1939 óta a legjobb jazzkiadóként" aposztrofáló cégnél?

St Germain: Tourist

A kérdés persze elég átlátszó, hiszen jazz és house régóta jegyben jár. A döntést pedig, hogy egy konkrét zene meddig sorolható a jazzelit részéről még a csípőből fikázandó jazzy house-műfajba, és honnantól a teljes jogú, "tánczenésített" jazzbe, szívesebben sóznám Salamonra. Mindenesetre elképzelhető, hogy egy mégoly bölcs bicska is beletörne az új St Germain-album osztályozásába.

A mostani történések nem előzmény nélkül valók: a mai hangzások felé nyitott jazzrajongóknak eddig is nyílhatott alkalmuk Navarre műveivel találkozni. A művésznevét lakóhelyéről választó ifjú a kilencvenes évek elején még ugyan a francia dance-szcéna felvirágoztatásánál jeleskedett, de ténykedését a kezdetektől jellemezte a különböző műfajok összefűzésének koncepciója. Az 1994- 95-ben megjelent, ma már klasszikusnak számító "slágere" - My Mama Said, Walk So Lonely, Alabama Blues - például mind blues-samplerekre épültek. Debütáló nagylemezének, a ´95-ös Boulevard-nak house és techno ütemein szintén szép számmal hallhatók a "fekete zenék" hangmintái, illetve szövegelései (például egy Malcolm X-re emlékező monológ), de összességében már a meghívott jazz-zenészek élő játéka dominál. Jól mutatja a zenevilág változásának ütemét, hogy korának egyik leginnovatívabb - magát "easy listening underground house"-nak deklaráló - hangzása öt év elteltével szinte már kommersz kategória, a lemezpiac dugig van jazzes beütésű modern tánczenékkel.

Albuma masszív sikerét követően St Germain ez idáig hallgatott, időközben mindössze egy dupla gyűjteményes lemeze (From Detroit to St Germain) jött ki. Most viszont egy hirtelen ugrással a legjelentősebb progresszív francia kiadótól (F Communications) átnyargalt a Blue Note-hoz, jóllehet a két kiadó szurkolótábora eléggé eltérő.

A Turista mindazonáltal halad tovább a megkezdett úton, s a kivitelezés terén az eltelt idővel arányosan messzebbre is jut: érettebbek a szólók, a megszólalás összébb kovácsolódott. Hallgatóbarát, a nap bármely szakában lejátszható, főként instrumentális muzsika laza house-okkal, tradicionális jazzrázásokkal, latinos, perkás pörgéssel, táncos funkokkal. Navarre samplerezési technikájának és blues iránti elkötelezettségének eddig csúcsteljesítménye a John Lee Hooker által "előadott" Sure thing, de az igazán húzó nóta a Montego Bay Spleen 21. századi jazzdubja. Ezen valahogy nem érződik semmiféle "pakolásos" mellékhatás, teljességgel organikusan egyesül az örök érvényű és az aktuális. E számot hallva nem csoda, hogy a jövőben St Germain olyan művészeket szeretne közös munkára, illetve saját számainak remixére (nem elírás) kérni, mint Herbie Hancock vagy Al Jarreau. "Hangmintáik felhasználása helyett inkább meghívom őket egy lemezfelvételre" - nyilatkozta a magát viccesen karmesterként feltüntető Navarre, aki július 29-én a Wieseni Jazzfesztiválon vezényli nyolctagú zenekarát. Úgy látszik, az amerikaiak US 3-je után most a franciákon a sor, a veterán Blue Note-nak ismét sikerül szélesebb körű fiatal közönséget megmozgatnia.

- bogi -

Blue Note/EMI, 2000

szerző
- bogi -
publikálva
2000/29. (07. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...