A doku az ismertebb művészeket és alkotásaikat veszi célba, felmutat egy-egy fantasztikumszámba menő műtárgyat, bemutatja őket, valamint némi alapinformációt ad róluk, miközben vágóképeken más ismert alkotók műveit, illetve a múzeum roskadozó folyosóit mutogatja.
A Vatikáni Múzeum, a történelem egyik legnagyobb művészeti gyűjteményének története 1506-ban, II. Gyula pápaságának idején kezdődött, amikor egy földműves talált egy szobrot. A film egyik fókuszát e műtárgy, a Laokoón-szoborcsoport képezi, amelyet a 3D technikának köszönhetően tüzetesen szemügyre vehet a néző. Ezenkívül jelentős figyelmet szentelhetünk Michelangelo Pietàjának, Raffaello stanzáinak, és persze a Sixtus-kápolna freskóinak. Ezek láttatása valóban klassz, hiszen például a Sixtus-kápolnában alapesetben múzeumi őrök figyelik a hering módjára tömörülő embereket – „no photo, no video!”. Nyilvánvalóan más élményt jelent az Ultra HD 4K minőségben forgatott és a 3D technológiát használó film. Mindennek dacára e dokumentumfilm szinte semmilyen pluszinformációt nem ad, s körülbelül olyan mélységűek közlései, mint egy-egy lendületesebben megírt Wikipédia-szócikk. S 3D ide vagy oda, a látvánnyal is komoly problémák vannak: művészieskedő, időkitöltő emberi vonaglás, némi (szerfelett művészi) homokdobálás megy, és esőcseppek csordogálnak, olykor kinyílik egy-egy virág. Végül a magyar változat is taszít egyet a 3D-n: a high-tech megjelenítés nem igazán kedveli a 2D-s felirat használatát, mert az megtöri a képet. Jön-jön a szoborcsoport, majd bekúszik a felirat, és annyi.
Forgalmazza a Pannonia Entertainment
