Agnieszka Holland pályaképe

Visszatérő démonok

Film

Míg más idősödő rendezők a relevancia elvesztésével küszködnek, Agnieszka Holland talán még le is adna a rá irányuló figyelemből. A nálunk nyáron bemutatott 2023-as Zöldhatár című filmje kapcsán érdemes számba venni magát az életművet is.

A Zöldhatár erős kritikával illeti a lengyel kormányt a közel-keleti menekültekkel való kegyetlen bánásmód miatt, amiért az akkori igazságügyi miniszter (Zbigniew Ziobro; SP, Szuverén Lengyelország párt) „náci propagandához” hasonlította az alkotást, mint amely szánt szándékkal kelti a lengyelek rossz hírét a világban. A kormány még arra is kötelezte a mozikat, hogy a Zöldhatárt együtt vetítsék saját rövid propagandafilmjükkel, amelyben a lengyel határőrök derék munkáját dicsőítik. A negatív kampány bizonyos értelemben visszafelé sült el: a két és fél órás, fekete-fehér társadalmi dráma kivételes nézettségi adatokat produkált a lengyel mozikban, ráadásul rengetegen vettek részt a rendezővel folytatott beszélgetéseken is a vetítések után. Ám hiába a társadalmi visszhang és a Velencei Filmfesztivál zsűrijének elismerése, Holland megszenvedte a film bemutatását követő időszakot; a fenyegetések miatt testőröket kellett fogadnia, s újra kellett élnie, hogy saját hazája páriaként kezeli.

Kísértetek

A rendező ugyanis nem először tapasztalta meg hazája részben a szülei révén, részben saját jogán „kivívott” ellenszenvét. A rendszerrel szembeni lázadás mintha csak családi vonás lenne: édesanyja, Irena Rybczyńska katolikus újságíróként segítette a zsidókat az 1944-es varsói felkelésben, amiért megkapta a Világ Igaza kitüntetést a Jad Vasem Intézettől. Szintén újságíró apja pedig hithű kommunistaként csatlakozott a Vörös Hadsereghez, amikor Hitler lerohanta Lengyelországot. A holokauszt alatt Henryk Holland elvesztette a szüleit a gettóban, felnőttként pedig nehezére esett szembenéznie saját zsidó identitásával. Szilárd kommunista elvei ellenére szálka lett a lengyel szocialista rezsim szemében: kémkedéssel vádolták meg, és állítólag öngyilkosságot követett el a házi őrizetben. Ekkor Agnieszka még csak 13 éves volt. Bár a rendező saját elmondása szerint a szüleivel nem volt felhőtlen a viszonya, politikai elkötelezettségük és intellektuális nyitottságuk mintaként szolgált számára. Sokat betegeskedő gyermekként is a vizuális művészetekbe menekült: az ágyban töltött időt rajzolással és kis színdarabok rendezésével múlatta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.