vaklárma

Kicsik és nagyok

Film

A társadalmi olló pengéinek vészes távolodását felhozni már szinte infantilis törekvés, tehetősek, gazdagok, egyenlőbbek mindig is lesznek, de az átlagpolgár sem marad eszköz nélkül.

Övé a mennyek országa mellett az ön­ámítás minden ereje is. A kisember ugyanis bármit megtesz, csakhogy ne kelljen belátnia, hogy kimarad a jóból. Elvégre idelent zajlik a valódi élet, tudjuk ezt a társadalmi különbségeket problematizáló azon művészeti alkotásokból, amelyek a nagyobb vásárlói tábornak hízelegve fetisizálják a csóróságot.

„Királynak lenni az mámorító, de mi tudjuk azt, mi az igazi jó” – énekeljük ki az autó lehúzott ablakán egy 10 órás munkanap után sietve hazafelé. De miközben – mint az önelfogadást hirdető újság, amely fogyókúrás receptekkel ostromol – látványosan élvezzük középszerűnél is kiábrándítóbb életszínvonalunkat, folyamatosan igyekszünk ki is törni belőle. A lottó a materialisták istenhite, a kisember talán utolsó esélye. Ha nem is nyerünk, legalább minden héten feltehetjük a csiklandozó kérdést, hogy mire költenénk az óriási összeget. És akkor most mindenki bevallhatja magának, hogy hányadikként ugrik fel a listán az a pont, amelyik azt tárgyalja, kinek nem adna belőle. (Hamarabb, mint mondjuk egy állatmenhely támogatása? Hamarabb, ugye? Nem baj – ha már önámító magyarázatok – a pokolban úgyis több az ismerős, ott mindannyian találkozunk.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.