"A nemzetet [...] fáradságos harccal teli, de mégis győzedelmes történelmünk mellett édesanyánk főztje és az ízek világa is összetartja" - idézte pár hete lapunk Szüret rovata Schmitt Pál lelkesült szavait, melyekkel egy birkafőző fesztivált köszöntött Karcagon. A megmosolyogtató mondat mindazonáltal komoly tendenciát jelez: az evés-ivás mint hazafiúi aktus, s a főzés mint tevőleges hazaszeretet felmagasztalását.
Ennek egyik fő terepe a közszolgálati televízió, apostolnője pedig nyilvánvalóan Borbás Marcsi, aki Gasztroangyal című műsorának fő- és címszereplőjeként valósággal körbeeszi kis hazánkat. Persze itt hamar vessük közbe, hogy amíg Borbás a gasztronómiai honszeretet műfajában utazik, addig egy kereskedelmi csatornával odébb a lapunkat is remek receptekkel gazdagító Mautner Zsófia "az evés mint szabadelvű, világpolgári tett" attrakcióját mutatja be nap mint nap.
| ||
"Eszik, iszik, sose alszik..." - szól a Gasztroangyal önjellemző szlogenje, amelynek jegyében legutóbb szatmári almaszüretre, pulykagulyásra, bor- és borecet-kóstolásra szállt ki az örökkön kicsattanó derűjű műsorvezető és alkalmi vendége, a szerepe szerint mindentől látványosan ódzkodó és még látványosabban éhező Mikó István. Hitel alma - mondhatnánk a kimódolt keretjáték láttán, melyet a zenei szerkesztő közreműködését fájón nélkülöző műsor majd' minden percében haj' de vicces zenék kísérnek. A ragtime-, némafilm- és Benny Hill-féle kergetőzős muzsikák hallatán mulatságosabbá válik minden, gondolhatták az alkotók, s meglehet, talán csak a tokaji borecetnél is savanyúbb (s ráadásul a tárkonyos fűszerezésnek is híján lévő) kritikus véli úgy: egy főzőműsor ne próbáljon burleszknek látszani és hallatszani, még akkor se, ha alkalmilag Dömdödömöt vendégeli.
Annál is kevésbé, hiszen lenne itt érdemi és komoly mondanivaló is, még ha a vidéki valóság a képen jóval kiglancoltabbnak is tetszik empirikusan szerzett személyes benyomásainknál. A sütés-főzés például rögtön fontos és figyelemre érdemes tevékenységgé válik a képernyőn, amint profik veszik kezükbe a munkát. Kevés dolog imponálóbb ugyanis a tévében, mint a magabiztos szakszerűség és annak technikás felmutatása: egy villámsebes aprítás, egy meggyőzően elővezetett göngyölés vagy dinsztelés. A főzőműsorok több évtizedes hagyománya szerint a műsorvezető-kukta ilyenkor beéri az elragadtatott felkiáltásokkal meg a felerősítő-ismétlő közbeszólásokkal: császárgomba! dödöllét! MAJORÁNNÁVAL!!!
Ám igazság szerint, ha főzhet, olyankor Borbás Marcsi is nagyságrendekkel őszintébb embernek látszik, s itt-ott majdnem olyan rokonszenvesnek bizonyul, mint a műsorban megszólaltatott borásznő, aki láthatóan elkötelezettje választott szakmájának. Ezt a szerelemmel határos ügyszeretetet még az a néző is tévedhetetlenül megérzi, aki amúgy hideglelést kap a szagolgató-lötyögtető borceremóniáktól, s aki azután annak rendje-módja szerint falra is mászik a műsorvezető szakértelmet mímelő ítéletétől, mely szerint az interjúvolt borász hölgy "harmonikus női borokat" készít. Merthogy az evés-ivás, lám, nemcsak a hazaszeretet, de a társadalmi nemi szerepekről folytatott diskurzus királyi (tév)útjának is oly jól megteszi.
M1, július 11.
