chili&vanília

Gőzölt tésztabatyu

Gasztro

Világszerte óriási népszerűségnek örvendenek a különböző formájú és ízesítésű, gőzölt tésztabatyuk. Legtöbben a kínai konyhából ismerik, ahol a dim sum gyűjtőfogalom alá tartoznak. Szinte minden ázsiai országban megvan a maga megfelelője, egyes változatokban előpirítják, majd párolják. Koreában mandu néven, Japánban gyozaként találkozhatunk vele. Itthon sajnos elég kevés helyen lehet kóstolni, egyszerűbb otthon nekiállni. Igényel ugyan némi előkészületet és odafigyelést, de valójában nem túl bonyolult. Ráadásul, ha az ember lendületben van, akkor el lehet belőle készíteni nagyobb mennyiséget, ugyanis remekül fagyasztható. Az egyetlen, kisebb kitérőt igénylő alapanyag a fagyasztott wontonlap, ha ez megvan, a többi már gyerekjáték. Ha pedig nincs, akkor házilag is könnyen elkészíthető.

 

Gyömbéres sertéshússal töltött, gőzölt tésztabatyu

Hozzávalók (50 db-hoz)

50 db 9 cm átmérőjű, kerek wontonlap*
50 dkg darált sertéshús
5 szál újhagyma, vékonyra karikázva
kb. 6 cm-es gyömbér, lereszelve
2 gerezd fokhagyma, lereszelve
2 ek. szójaszósz
2 tk. szezámolaj
1+1 tojásfehérje

Mártogató:

1 dl szójaszósz

3 evőkanál rizsecet

1 cm friss gyömbér

1 újhagyma zöldje vagy snidling

* Egzotikus hozzávalókat árusító boltok mélyhűtőpultjában készen kapható, vagy házilag is készíthető: 12,5 dkg lisztet fél teáskanál sóval összekeverünk, lassan hozzáadunk negyed csésze (0,6 dl) vizet. Kemény tésztává dolgozzuk, két órát pihentetjük, majd hengerré formálva, szeletelve, 9 cm átmérőjű kerek lapocskákat nyújtunk belőle.

A fagyasztott wontonlapokat kíméletesen, szobahőmérsékleten felolvasztjuk. A töltelékhez összekeverjük a darált húst a vékonyra karikázott újhagymával, a reszelt gyömbérrel és fokhagymával, a szójaszósszal, szezámolajjal és az egyik tojásfehérjével. Kevés sót és borsot is adunk hozzá. Kis tálkában kikészítjük a másik tojásfehérjét és egy kenőtollat, ezzel fogjuk leragasztani a batyuk szélét. A kerek lapok közepére helyezünk 1-1 púpozott teáskanál tölteléket. A lapok szélét körben megkenjük a tojásfehérjével. Félbehajtjuk, és villával szorosan lenyomkodjuk a széleket, hogy szorosan összeragadjon, és a gőzölés során ne nyíljon ki. (Még látványosabb lesz, ha úgy hajtjuk össze, hogy a jobb szélét összecsippentjük, majd egyik irányból a másikba, 5-6 hajtással harmonikaszerűen, szorosan zárt félholdat formálunk.) Kiválasztunk egy akkora edényt, amelynek a tetejére pont ráfér a bambuszpároló (vagy egyéb párolóedényben is készíthetjük, például wokba, vagy más lábasba illeszthető, fém párolóbetétben). A bambusz- vagy más párolóedény alját leterítjük egy méretre vágott zsírpapírral és néhány lyukat szúrunk rajta, így a batyuk nem ragadnak le. Körben szorosan beletesszük a megtöltött tésztabatyukat. A wokban vizet forralunk, majd takarékra vesszük, hogy csak gyöngyözzön. Ráhelyezzük a bambuszpárolót, és 12 percig gőzöljük a batyukat. A szószhoz összekeverjük az összes hozzávalót, majd kis tálkákban kínáljuk a batyuk mellé.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.