chili&vanília

Hétvégére moussaka

Gasztro

Igazi hétvégi fogást ajánlok, amely nem egy villámrecept, de a ráfordított energia minden egyes másodperce megéri. Edényből sem kell hozzá kevés, de ez se kedvetlenítsen el senkit: az egyes elemek előkészítését követően már csak a sütés jön.

A moussaka a görögök lasagnája, házias, laktató fogás, receptje és elkészítési módja pont annyi, ahány család. Változhat a hús fajtája, a zöldségek összetétele, a fűszerezés (a fahéj teszi igazán izgalmassá). A klasszikusnak mondható változatot Görögországban Nikólaos Tselementés nevéhez kötik. Az egyik legnagyobb befolyással és hatással bíró séf a harmincas években publikálta receptgyűjteményét, amely a mai napig alapműnek számít, legalább tizenöt kiadást ért meg. Ebben három, külön előkészített, majd összesütött réteg szerepel: olajban kisütött padlizsán, fűszeres, paradicsomos bárányragu, végül besamelmártás. Az én verziómban burgonya is felbukkan, a padlizsán pedig sütőben sül. Tripla paradicsomos, mert a paradicsompüré mellett aszalt paradicsom is mélyíti az ízeket, a tetején pedig felkarikázott paradicsom váltakozik a padlizsánnal. Jó hétvégi főzést!

 

Tripla paradicsomos, padlizsános moussaka

Hozzávalók (6-8 adag)

 

3 padlizsán

3 nagy burgonya, felszeletelve, előfőzve

0,5 dl olívaolaj

1 hagyma, finomra aprítva

2 gerezd fokhagyma, finomra aprítva

1 kg darált marhahús

1 teáskanál szárított oregánó

3 evőkanál sűrített paradicsom

1 dl vörösbor

1 kávéskanál őrölt fahéj

10 dkg aszalt paradicsom

4 szem paradicsom, felkarikázva

10 dkg vaj

10 dkg liszt

1 liter tej

0,5 kávéskanál őrölt szerecsendió

15 dkg reszelt trappista sajt

Először megsütjük a padlizsánt: egy sütőpapírral bélelt tepsit meglocsolunk olajjal, sózzuk, borsozzuk, és erre tesszük a padlizsánszeleteket. A padlizsánok tetejét is olajozzuk, sózzuk, borsozzuk. 200-220 fokos sütőben 15-20 percig sütjük. A krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk és előfőzzük (10-15 perc). A húshoz egy serpenyőt felforrósítunk, üvegesre dinszteljük a hagymát, fokhagymát, majd megpirítjuk a húst. Sóval, borssal, fahéjjal fűszerezzük. Hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, majd a vörösbort. Hagyjuk rotyogni kb. 25 percig. Besamelmártást készítünk: egy edényben felhevítjük a vajat, ha teljesen elolvadt, hozzáadjuk a lisztet, és fokozatosan a tejet. Csomómentesre keverjük, majd állandó keverés mellett krémesre főzzük. Hozzáadjuk a reszelt sajtot. Egy kiolajozott hőálló tálba vagy jénaiba rétegezzük a hozzávalókat: a krumplit, a padlizsánt, a darált húst és a paradicsomszeleteket, majd ugyanezt megismételjük. A tetejére öntjük a sajtos besamelt. 190 fokos sütőben 45 percig sütjük.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.