chili&vanília

Leves a piacról  

Gasztro

Török, piaci bárányleves, rizzsel, joghurttal, csilivel

A város, amelynek szinte befogadhatatlan az intenzitása és a szélsőséges kettőssége. Isztambul még mindig a világ egyik leginspirálóbb szeglete. Mágnesként vonzza az embert a ritmusa: egyszerre van jelen a véget nem érő víz és a lépcsős sikátorok, a filléres kifőzde és a Boszporuszra néző luxusbár, az állandóság és a folyamatos változás, a lüktetés és lassúság, a káosz és csend, az Orhan Pamuk által szépen megírt, melankolikus letűnt világ és a hipermodern, jövőbe mutató infrastruktúra. Az elmúlt években rengeteget változott, ikonikus helyek bezártak, komplett, új negyedek születtek. Számos intézmény azonban a folytonosságot és az állandóságot biztosítja: a Galata hídon sorakozó horgászok, az Eminönü tér forgataga a makrélás hajókkal és az impozáns Yeni-dzsámival, vagy a zsongó fűszerbazár. Ez utóbbi 1664-ben épült, Mısır Çarşısı (szó szerinti fordításban Egyiptomi Bazár) néven, mivel a legenda szerint az egyiptomi importfűszerekre kiszabott vámokból finanszírozták. A bejáratnál friss áruk: halak, zöldségek, sajtok, török pastrami (pastirma), később, ahogy haladunk befelé, jönnek a színes fűszerhalmok, olajbogyók, magok, datolyák, fügék, aszalt barackok, mézek, aztán ahogy távolodunk a turistásabb résztől, úgy következik a sűrűje, a piac igazi arca: a Kurukahveci Mehmet Efendi kávészaküzlet, amely több mint száz éve szolgálja ki saját pörkölésű kávéjával a helyi közönséget, a háziasszonyokat ellátó konyhás boltok, a mézre vagy éppen teára szakosodott apró boltocskák, közéjük tűzdelve pedig egy-egy baklavázó, csónakformájú lepénykenyérre, pidére specializálódott sütöde, kokorec (fűszeres, grillezett báránybél) grillstand vagy kifőzde. Egy ilyen utóbbiban találkozhat az ember élete legjobb csípős, citromos birkalevesével, amely az alább ajánlott receptet ihlette. Ugyanitt a hely specialitása, a hagymás, fűszeres, resztelt birkamáj, de kihagyhatatlan a ropogós cérnametéltből és nyúlós sajtból készített, sziruppal locsolt künefe desszert is. A levesbe az isztambuli hangulatot és pillanatot hazai pályán nyilván lehetetlen belefőzni, jó hozzávalókkal azért az ízek megközelítően reprodukálhatók. Birka- vagy bárányhúsból az igazi (egy kis zsír is legyen rajta feltétlenül!), de marhából is nyugodtan ki lehet próbálni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.