chili&vanília

Leves a piacról  

Gasztro

Török, piaci bárányleves, rizzsel, joghurttal, csilivel

A város, amelynek szinte befogadhatatlan az intenzitása és a szélsőséges kettőssége. Isztambul még mindig a világ egyik leginspirálóbb szeglete. Mágnesként vonzza az embert a ritmusa: egyszerre van jelen a véget nem érő víz és a lépcsős sikátorok, a filléres kifőzde és a Boszporuszra néző luxusbár, az állandóság és a folyamatos változás, a lüktetés és lassúság, a káosz és csend, az Orhan Pamuk által szépen megírt, melankolikus letűnt világ és a hipermodern, jövőbe mutató infrastruktúra. Az elmúlt években rengeteget változott, ikonikus helyek bezártak, komplett, új negyedek születtek. Számos intézmény azonban a folytonosságot és az állandóságot biztosítja: a Galata hídon sorakozó horgászok, az Eminönü tér forgataga a makrélás hajókkal és az impozáns Yeni-dzsámival, vagy a zsongó fűszerbazár. Ez utóbbi 1664-ben épült, Mısır Çarşısı (szó szerinti fordításban Egyiptomi Bazár) néven, mivel a legenda szerint az egyiptomi importfűszerekre kiszabott vámokból finanszírozták. A bejáratnál friss áruk: halak, zöldségek, sajtok, török pastrami (pastirma), később, ahogy haladunk befelé, jönnek a színes fűszerhalmok, olajbogyók, magok, datolyák, fügék, aszalt barackok, mézek, aztán ahogy távolodunk a turistásabb résztől, úgy következik a sűrűje, a piac igazi arca: a Kurukahveci Mehmet Efendi kávészaküzlet, amely több mint száz éve szolgálja ki saját pörkölésű kávéjával a helyi közönséget, a háziasszonyokat ellátó konyhás boltok, a mézre vagy éppen teára szakosodott apró boltocskák, közéjük tűzdelve pedig egy-egy baklavázó, csónakformájú lepénykenyérre, pidére specializálódott sütöde, kokorec (fűszeres, grillezett báránybél) grillstand vagy kifőzde. Egy ilyen utóbbiban találkozhat az ember élete legjobb csípős, citromos birkalevesével, amely az alább ajánlott receptet ihlette. Ugyanitt a hely specialitása, a hagymás, fűszeres, resztelt birkamáj, de kihagyhatatlan a ropogós cérnametéltből és nyúlós sajtból készített, sziruppal locsolt künefe desszert is. A levesbe az isztambuli hangulatot és pillanatot hazai pályán nyilván lehetetlen belefőzni, jó hozzávalókkal azért az ízek megközelítően reprodukálhatók. Birka- vagy bárányhúsból az igazi (egy kis zsír is legyen rajta feltétlenül!), de marhából is nyugodtan ki lehet próbálni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.