„A lágymányosi új lakótelep építése lényegében befejeződött, s az év végére teljessé teszik a lakótelep kereskedelmi hálózatát is. A nagy lakóházak közötti fedett pavilonokban a József Attila-lakótelepihez hasonló szupermarket, cipész-, szabó-, méretes- és javítófiók, lottóiroda és OTP-fiók kap helyet.” 1964 őszén a Népszava tudósítója nem csak a szolgáltatóipar térhódítása miatt lelkesedhetett. Nyolcéves munkafolyamat ért véget, ugyanis a lágymányosi lakótelepet már 1956-ban építeni kezdték, s emberarcú szocializmust volt hivatott megtestesíteni, de annyira, hogy még külön villamosvonalat is kapott, a 4-es Schönherz Zoltán (ma: Október huszonharmadika) utcai pályáját 1959-ben adták át. Kétségtelen, hogy a hatvanas évek közepén a lágymányosi lakótelepen élők nívósabb szolgáltatásokban részesültek, mint az átlag, de ha valaki akkoriban azzal jön, hogy a telep „főútján” a 21. században egymásba érnek majd az egzotikus éttermek, minden bizonnyal bolondnak nézik. Pedig így van. Az Október huszonharmadika utcában egy indiai és két vietnami sorakozik. Az persze nyilván az ellenség megtévesztését szolgálja, hogy a középen lévő a Pho 36 nevű egység a 27. számú ház alatt húzza meg magát. Noha elsőre gyorsbüfének tűnik, asztal mellől, étlapról rendelhetünk, és nem csak a leveseknek áll a zászló. A négydarabos vietnami tavaszi tekercs (450 Ft) abban különbözik a kínaitól, hogy feleakkora és feleannyi olajjal készült, így könnyebben is fogyasztható. A tölteléke is változatosabb, bár azt meg nem tudnánk mondani, hogy káposztán kívül még mit tartalmaz. A pho levesek közül a marhahátszíneset és kacsásat próbáljuk ki, a kis adag (képünkön – 990, illetve 1190 Ft) is megvan vagy fél liter, de míg az első már-már gyógyszerként hat, a drágábbnak csak akkor lesz íze, ha hozzáadjuk a kis tálakon mellékelt lime-ot, fokhagymát és paprikakrémet. A csilis-citromos szószban sült marhahús jázminrizzsel (1490 Ft) nem az étlapon jelölt csípős ízével hódít, de a hús és a rizs is sokkal jobb, mint az ugyanennyiért mért gyorsétkezdei áru valamelyik körúti kifőzdében. A gőzgombóc rákkal töltve (790 Ft) teljesen más, mint a szokásos gőzgombóc, mondhatnánk, hogy Ho Si Minh-város válasza a raviolira, de még így sem pontos. A négy darab, túlfőzött batyu úgy olvad el a szánkban, hogy nem is vesszük észre benne a tölteléket. A mochi nevű desszert (190 Ft/db) leginkább zselére emlékeztet, és ha nem lenne benne mogyoróvajas és kókuszos töltelék, azt is hihetnénk, hogy radírgumit sóztak ránk.
Figyelmébe ajánljuk
Mindent Gyurcsány sem bír ki
Nulladik fázis, avagy kimondani végre, hogy mi veszélyezteti a magyarok biztonságát
Hurrá, itt a gyár!
Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.
Profán papnők
Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügynökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.
Goebbels nélkül Hitler nem tudta volna elhitetni, hogy a német nép őt választotta vezérének
Viszonyítási pontok
Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.
Kliséből játék
A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.
Egy tanulságos kiállítás arról, hogyan hajlítják meg a múltat az oroszoknál és nálunk
Paul Auster új, magyarul megjelent kötetében az emberi kötődés törékenységéről mesél
"A művész legyen hajlandó vitázni"
Ilyenek ezek a puritánok, a Ferrarit is csak kölcsönkérik egy fotózásra
