A koffeint még 1819-ben azonosította egy német vegyész, bizonyos Friedrich Ferdinand Runge: azóta ismeri tulajdonságait, szólítja nevén a tudósközösség és a laikus koffeinfogyasztók gyülekezete. A kémiailag tiszta koffein tulajdonságai persze nem teljesen vágnak egybe az őt tartalmazó italokéval: a koffein fehér, kristályos, vízben rosszul oldódó és igen keserű, pszichoaktív vegyület. A koffein amúgy a xantin-alkaloidok családjába tartozik, közeli rokonaival, a főként a kakaóban előforduló teobrominnal és teában megbújó teofillinnel együtt (utóbbi kettő egymás izomerje, módosulata), azoknál viszont erősebben hat szervezetünkre. Ahogy azt mindannyian tudjuk, képes elnyomni a fáradtságot, s rövid távon erős élénkítő (továbbá vízhajtó) szerként funkcionál. Látszólag szinte csak jót mondhatunk róla: serkenti a szívműködést és az izmok munkáját, stimulálja a központi idegrendszert, főképpen az agykérget, javítja a szellemi teljesítőképességet. Ráadásként még fokozza számos, nem kábító hatású fájdalom- (pl. fejfájás-) csillapító hatását is.
Használata elképesztő módon elterjedt: állítólag az észak-amerikai felnőtt lakosság 90 százaléka fogyaszt napi rendszerességgel valamiféle koffeintartalmú italt vagy más élelmiszert. Márpedig elkerülni nem is olyan könnyű, mint azt hinnénk, hiszen nem csupán fő előfordulási helyein, a kávészacskókban és -csészékben lelhetjük fel. Az energia- és üdítőitalok koffeintartalmáról szinte mindenki tudomással bír, ám a megtévesztő anyagnevek még itt is megzavarhatják a laikus felhasználót. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy szinte minden élénkítő ital tartalmaz koffeint: így a tea, a maté és a guarana kivonata is - hiába hívják fő hatóanyagaikat álnéven teinnek, mateinnek vagy guaraninnak: ezek kémiailag tökéletesen megegyeznek a koffeinnel. Akad még ezenkívül koffein a kóladióban (a kólafélék alapanyagában) és kisebb mennyiségben a kakaóbabban is, ennek megfelelően a kakaóitalok és a csokoládéfélék is tartalmaznak koffeint - hogy milyen mennyiségben, az annak függvénye, milyen mértékben távolították el belőle a keserű alkaloidokat, mint a koffeint vagy éppen a teobromint.
Kösz, nem kérek
Bár azt mondják, koffeinből semmi nem elég (a halálos adag egyenesen 5-10 gramm között változik - utóbbiért már igen sok kávét meg kell inni), de azért nem árt az óvatosság, kicsit több kávé betöltése után jön a megannyi kellemetlen tünettel járó kávé-túladagolás. A koffeint több okból szokták kerülni embertársaink: van, akinél álmatlanságot (a koffein okozta alváspanasz az alkaloid egyik tünetszerűen azonosított mellékhatása), másoknál heves szívdobogást vált ki - s akad, akit szívpanaszai miatt az orvos intett mérsékletre (habár a kurrens kutatások szerint a koffein, különösen kávé formában fogyasztva, nemhogy rontja, de javítja a szívbetegek esélyeit). Mindegy, a koffeinmentes kávé és tea előállítására régóta törekszik az emberiség - hiába, van, akinek hiányzik a felséges íz, de élénkülni egyáltalán nem kíván -, ráadásul a gyógyszeripar is igényelte a tiszta koffeint, tehát a kivont alkaloid sem veszett kárba. Az első eljárás olyan barbár volt, hogy csak félve írjuk le: sós vízbe áztatták a kávészemeket, majd benzollal oldották ki a koffeint (továbbá minden szerves aroma- és illatanyagot), a visszamaradt cuccot pedig képesek voltak eladni - bűnhődjön, aki menteset akar. Az efféle brutális szerves oldószereket később, részben ember- és környezetvédelmi, de leginkább költségkímélés céljából mellőzték az eljárás során, maradt így is elég szellemes trükk a tarsolyban. A vizes eljárásnál meleg vízbe küldik a kávébabokat - ebben azért már elég jól oldódik a koffein (nem véletlen, hogy kávét és teát sem hideg vízzel csinálunk), ezek után az oldatot átvezetik aktív szenes szűrőkön, melyek, hogy, hogy nem, pont a koffeint szűrik ki. Ezek után már csak le kell párolni az oldatot, hogy a többi aromaanyag el ne vesszen, majd a lepárlási maradékot a kiáztatott kávébabokhoz keverni. Ezenkívül előfordul, hogy szuperkritikus állapotban (nagy nyomás alatt) lévő széndioxidot préselnek át a kávészemeken (ez remekül oldja a koffeint), ezenkívül a trigliceridek (pl. növényi olajok) is alkalmasak koffeinkivonásra, de használnak kevésbé veszélyes oldószereket is, mint pl. etil-acetátot.
Reciklált filter
Hasonló trükkökkel természetesen más koffeintartalmú élvezeti szerekből is kivonható a szegény alkaloid, s akkor kapunk némi koffeinmentes teát és csokoládét - ezekért már tényleg nem érdemes élni. Ráadásul a tea részleges koffeinmentesítésének akad jól ismert, otthoni módozata: fogjuk a filtert, és belenyomjuk a meleg vízbe - elsőként ugyanis a még viszonylag jobban oldódó koffein jön ki, ezután fél-egy perc után kihúzzuk, a levet kiöntjük vagy szeretett, ámde álmatag családtagunknak adjuk, mi pedig a már egyszer kiázott filtert lógatjuk csészénkbe. Ezzel a metódussal ugyan az ital íze garantáltan szarabb lesz (rámegy az illat-, aroma- és ízanyagok egy része), de az eredeti koffeinmennyiség negyede marad csak csészénkben. Amúgy a fent részletezett kémiai trükkökkel is csak részlegesen távolítható el a koffein a természetes élénkítőszerekből. A koffeinmentes kávé természetesen továbbra is tartalmaz koffeint: öt-tíz csésze mentes felér egy-két erősebb adaggal. Hasonló a helyzet a csokoládéval is - a tejjel legjobban hígított, már teljesen gejl tejcsokoládékban is van annyi koffein, mint az - úgy tűnik, részlegesen - koffeinmentes kávéban. De már előttünk a végső megoldás: négy éve sikerült "nemesíteni" olyan kávéfélét, amelynek termése már egyáltalán nem tartalmaz koffeint.
