kertész lesek

Szeged

  • kertész lesek
  • 2015. július 18.

Gasztro

„S hogy önöknek se legyen hiány­érzetük, megígérjük, hogy hamarosan az »igazi« Szegedet is kipróbáljuk. Étlapról, akár zenés felár mellett is.” Így búcsúztunk egy csúnya novemberi napon a Gellért szálló szomszédságában lévő Szeged étteremtől, ahol a holtszezonban épp svédasztallal próbálkoztak.

Ennek több mint hat éve (Étel, hordó, Magyar Narancs, 2008. november 20.), úgyhogy tényleg nem kapkodtuk el a dolgot. Mentségünkre szolgáljon, hogy közben annyi új hely nyílt (és zárt be), mi pedig nem akartunk lemaradni semmiről. (Nem is maradtunk.) Meg aztán úgy vagyunk vele, ha van olyan étterem, amely évtizedekkel (fél évszázaddal?) korábban számított menőnek, ennek ellenére túlélte a rendszerváltást meg mindazt, ami azóta történt, akkor az örök és elpusztíthatatlan. Nos, a Szeged ilyen.

A teraszon ülünk, ahol ugyan a villamosok zajától (mert ezt csak a dinoszauruszok mondanák csilingelésnek) egymás szavát sem halljuk, ám ez az ipari jelleg is jobbnak tűnik az odabent zajló cigányzenés-táncos produkciónál. Szemünk megakad a „magyaros ételek, halspecialitások” táblán, ami olyan régi lehet, hogy valószínűleg a vendéglátó-ipari múzeum már védetté nyilvánította… De ugyanezt az étlappal is megcsinálhatnák, mert úgy fest a dolog, hogy a választék az idők kezdetétől változatlan. (Az árak nem.)

Ha már Szeged, természetesen halászlével indítunk (1500 Ft). A belevalók közül választhatunk harcsát vagy pontyot, de aki itt ennél nagyobb meglepetésre számít, az csináljon halászlevet otthon a guppikból. A „hús” is, a lé is vállalható, nincs túlerőspistázva, picit lehetne melegebb. Szóról szóra ugyanezt mondhatjuk a harcsapaprikásról (3200 Ft). Mintha egy 1962-es szakiskolai receptkönyv egyik epizódja köszönne vissza, egy akkoriban kiválónak tartott teljesítmény. Például a csuszatésztát olyan puhára főzték, hogy el lehet benne süllyedni. Mintha nagyanyánk korai műveiből idéznének. A kolozsvári töltött káposzta (2200 Ft) annyiban formabontó, hogy kolbász helyett egy szelet sült húst adnak mellé, ám házias ízekről ne is álmodozzunk, hiszen a Szeged nem a szívünket akarja meghódítani, ez csupán ipar, vendéglátóipar. Van egy bizonyos szint, amit meg illik ugrani, de annál magasabbra még véletlenül sem merészkedhet a séf. Mintha minden ki lenne számolva előre, mintha mindent a gazdasági szempontok vezérelnének, és ettől eltérni szigorúan tilos.
Vagyis: ne legyen elégedetlen a kedves (általában külföldi) vendég, de még véletlenül se jusson az eszébe, hogy ilyen finomat még az életében nem evett. A felmelegítve tálalt meggyes és almás rétesről (800 Ft) pedig inkább ne essen szó.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.