kertész lesek

Szeged

  • kertész lesek
  • 2015. július 18.

Gasztro

„S hogy önöknek se legyen hiány­érzetük, megígérjük, hogy hamarosan az »igazi« Szegedet is kipróbáljuk. Étlapról, akár zenés felár mellett is.” Így búcsúztunk egy csúnya novemberi napon a Gellért szálló szomszédságában lévő Szeged étteremtől, ahol a holtszezonban épp svédasztallal próbálkoztak.

Ennek több mint hat éve (Étel, hordó, Magyar Narancs, 2008. november 20.), úgyhogy tényleg nem kapkodtuk el a dolgot. Mentségünkre szolgáljon, hogy közben annyi új hely nyílt (és zárt be), mi pedig nem akartunk lemaradni semmiről. (Nem is maradtunk.) Meg aztán úgy vagyunk vele, ha van olyan étterem, amely évtizedekkel (fél évszázaddal?) korábban számított menőnek, ennek ellenére túlélte a rendszerváltást meg mindazt, ami azóta történt, akkor az örök és elpusztíthatatlan. Nos, a Szeged ilyen.

A teraszon ülünk, ahol ugyan a villamosok zajától (mert ezt csak a dinoszauruszok mondanák csilingelésnek) egymás szavát sem halljuk, ám ez az ipari jelleg is jobbnak tűnik az odabent zajló cigányzenés-táncos produkciónál. Szemünk megakad a „magyaros ételek, halspecialitások” táblán, ami olyan régi lehet, hogy valószínűleg a vendéglátó-ipari múzeum már védetté nyilvánította… De ugyanezt az étlappal is megcsinálhatnák, mert úgy fest a dolog, hogy a választék az idők kezdetétől változatlan. (Az árak nem.)

Ha már Szeged, természetesen halászlével indítunk (1500 Ft). A belevalók közül választhatunk harcsát vagy pontyot, de aki itt ennél nagyobb meglepetésre számít, az csináljon halászlevet otthon a guppikból. A „hús” is, a lé is vállalható, nincs túlerőspistázva, picit lehetne melegebb. Szóról szóra ugyanezt mondhatjuk a harcsapaprikásról (3200 Ft). Mintha egy 1962-es szakiskolai receptkönyv egyik epizódja köszönne vissza, egy akkoriban kiválónak tartott teljesítmény. Például a csuszatésztát olyan puhára főzték, hogy el lehet benne süllyedni. Mintha nagyanyánk korai műveiből idéznének. A kolozsvári töltött káposzta (2200 Ft) annyiban formabontó, hogy kolbász helyett egy szelet sült húst adnak mellé, ám házias ízekről ne is álmodozzunk, hiszen a Szeged nem a szívünket akarja meghódítani, ez csupán ipar, vendéglátóipar. Van egy bizonyos szint, amit meg illik ugrani, de annál magasabbra még véletlenül sem merészkedhet a séf. Mintha minden ki lenne számolva előre, mintha mindent a gazdasági szempontok vezérelnének, és ettől eltérni szigorúan tilos.
Vagyis: ne legyen elégedetlen a kedves (általában külföldi) vendég, de még véletlenül se jusson az eszébe, hogy ilyen finomat még az életében nem evett. A felmelegítve tálalt meggyes és almás rétesről (800 Ft) pedig inkább ne essen szó.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.