Nincs jobb annál a frissen kisült, langyos rétesnél, amelynek a tésztáját abroszos asztalon húzták áttetszően vékonyra tapasztalt kezek.
A rétesezés talán nem is olyan titokzatos, mint ahogy gondoljuk, egyszerűen neki kell állni, persze nem árt némi gyakorlat, rutin és az apró fortélyok ismerete (és egy profi réteskészítő asszony mentorálása). Ahány táj, annyi szokás, a klasszikus változatokon kívül egy-egy helyi specialitással is érdemes megismerkedni, új felfedezés például a Tiszaörsön készített sárgarépás rétes (a reszelt répát cukorral megpárolják, mielőtt megtöltik vele a tésztát). Számos más, hagyományos ételünkhöz hasonlóan, a rétes is sok különböző kultúra kereszteződéséből született. Története több száz évre nyúlik vissza, az alapjaiért egészen a török baklavakészítőkig kell visszatekinteni. A ma ismert, egész vékony rétestésztát valószínűleg az Oszmán Birodalom adminisztratív központjaként működő Topkapi palota konyhafőnökei fejleszthették ki, onnan érkezett Bécsbe a 15. század közepén. Az első, kézzel írott rétesrecept 1697-ből származik, és a bécsi városháza könyvtárában őrzik. Az alábbi, tekert túrós rétes különlegessége a felcsigázott formája, amit nem mellesleg sokkal könnyebb a boltinál jóval vékonyabb, házilag készített tésztából formázni, de a bolti réteslappal is kiváló, még gyorsan el is készül. Ez is frissen, langyosan a legfinomabb. A tetején készen kapható málnapor keveredik a porcukorral.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
