Zugló volt fideszes polgármestere jól keres az éttermen, amit az ő idejében gründoltak

  • narancs.hu
  • 2021. március 25.

Gasztro

Papcsák Ferenc közel 26 millió forinttal gazdagodott az étterembizniszen-  írja a 24.hu.

Papcsák Ferenc, Zugló volt fideszes polgármestere a cégén keresztül már közel 26 millió forinttal gazdagodott a Nyereg nevű városligeti étterem bevételeiből, amelynek indulását az ő hivatali ideje alatt hozták tető alá az önkormányzatnál. A Monsoon Rain Kft. 2011-ben kapta meg – kedvező feltételekkel – 18 évre a bérleti jogot - írja a 24.hu.

Mint írják, Papcsák 2017-ben egy a tulajdonában lévő cégen keresztül kisebbségi tulajdonos lett a  Városligeti-tó partján egy műemléki védelem alatt álló épületben nyílt étteremben, így immár övé az osztalék negyede. Az épület és a hozzá tartozó 800 négyzetméteres kert bérbeadására zuglói polgármesterként Papcsák tett javaslatot. A  pályázatot  egyedüli jelentkezőként a Monsoon Rain Kft. nyerte meg. A lap megjegyzi: a szerződés elővásárlási jogot adott a cégnek, rábízta az épület felújítását, és 2029. december 31-ig biztosította, hogy mindössze havi 100 ezer forintos bérleti díjért használhassa az ingatlant.

A 24.hu azt írja, az egykori fideszes polgármester cége kisebbségi tulajdonosként 2018-ban 5,75 millió, 2019-ben pedig 20 millió forintos osztalékot kap a Nyereg étterem nyereségéből.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.