Magyar Narancs: Milyen nemzetközi példák vannak a pénzügyi tranzakciók megadóztatására?
Darvas Zsolt: Az azonnali tőzsdei kereskedések megadóztatását jelenleg is számos európai és Európán kívüli országban alkalmazzák. A klasszikus példa az Egyesült Királyság, ahol most érdekes módon a legintenzívebben tiltakoznak az általános, azaz a részvényeken kívül más pénzügyi piacokra is kiterjedő tranzakciós adó európai bevezetése ellen. A londoni tőzsdén minden egyes adásvétel után a tranzakció értékének fél százalékát kell befizetni. De például Svájcban vagy Görögországban is van ilyen, Írországban pedig egy százalék a mértéke. Bár nem sok, de azért van példa a kötvénypiaci kereskedés és a határidős pénzügyi termékek kereskedésének a megadóztatására is.
MN: Milyen kimutatható hatása van az efféle adóztatásnak? A svéd példát szokás emlegetni, hogy a 80-as években a részvénykereskedelem az adó hatására más országokba vándorolt.
Fotó: Bruegel
DZS: Érdemes megnézni a londoni tőzsdét: egyáltalán nem tapasztalható, hogy más országokba vinnék a kibocsátásokat vagy a kereskedést. A tranzakciónak egyébként is vannak költségei, hiszen a bróker és a tőzsde is felszámít díjakat, tehát az a kérdés, hogy az adó mennyivel emeli meg a tranzakció teljes költségét. Másrészt fontos, hogy milyen az adott piac infrastrukturális helyzete: amikor a vállalatok részvényeket bocsátanak ki, illetve az ügynökök és az intézmények kereskednek, nyilván ezt is figyelembe veszik. London pénzügyi központ, rengeteg vállalkozásnak ott van a székhelye, és maga a tőzsde is tökéletes infrastruktúrával rendelkezik. A svéd példa azért volt negatív, mert a svéd tőzsde a 80-as évek elején - amikor ezt az adót bevezették - egyáltalán nem volt fejlett, ráadásul igen magas is volt az adó, és egy idő után még meg is emelték. Ha ez a kettő együtt van jelen, akkor nem kell meglepődni, hogy a kereskedés és a kibocsátás valóban elmegy az adott helyről.
MN: A gazdasági teljesítményre hogyan hathat a részvénykereskedésre kivetett tranzakciós adó?
DZS: A gazdasági növekedésre gyakorolhat negatív hatást, hiszen a részvényvásárlók figyelembe veszik a kereskedési költségeket. Ezért amikor egy vállalat új részvényt bocsát ki, akkor alacsonyabb árat kap érte, mint a tranzakciós adó nélkül, azaz az adó drágítja a tőke költségét, és ezáltal csökkenti a beruházási kedvet. Ennek a hatásnak az erőssége megint csak az adó mértékétől függ. Bár az Egyesült Királyságban nagyon magas az adó, és az angol pénzügyi lobbi folyamatosan küzd a tranzakciós adó eltörléséért, az angol gazdaság teljesítményén nem igazán látszik az adó negatív hatása. De ugyancsak nem látszik az adó súlyosan negatív hatása például az ausztrál, indiai, dél-koreai, tajvani vagy a dél-afrikai gazdaságon, amelyekben szintén alkalmaznak tranzakciós adókat.
MN: Ha tehát Magyarországon akarnák bevezetni a részvénykereskedelem megadóztatását, a tőzsde és a gazdaság fejlettségére tekintettel feltételezhetően csak egy alacsonyabb adómérték lehetne indokolt.
DZS: Nem vagyok a hazai tőkepiac szakértője, de ahogy látom, új kibocsátás már évek óta nincs nagyon, a forgalom sem kiemelkedő, az Európai Unión belül a magyar piac nem tartozik a legaktívabbak közé. Ezért egy esetleges bevezetés esetén tényleg célszerű lehetne a mértéket nagyon alacsonyan tartani, és csak akkor bevezetni, ha az Európai Unió összes vagy legalábbis legtöbb országa egyszerre vezeti be.
MN: A tranzakciós adónak végül is mi a célja? James Tobin eredeti ötlete alapján a spekulációt akarják vele megfékezni, vagy szimplán a költségvetési bevételt akarják az államok növelni?
DZS: Minden adót két fő célból szokás kivetni: adóbevétel származtatása és az adóztatott tevékenység csökkentése végett. Az angol tranzakciós adó több száz éve létezik, bizonyos, hogy a bevezetésekor nem a spekuláció visszaszorítása, hanem a bevételek növelése volt a célja. Jelenleg is az angol költségvetési bevételek közel egy százaléka, tehát számottevő rész származik ebből az adóból. A spekulációra gyakorolt hatását nehéz számszerűsíteni, ehelyett inkább a piaci árfolyamok változékonyságára gyakorolt hatását szokás nézni. Azok a vizsgálatok, amelyeket ismerek, és amelyeket én végeztem, azt mutatják, hogy a tőzsdei árfolyamok változékonysága nem igazán függ attól, hogy egy országban van-e tranzakciós adó, vagy nincs. Az angolok pedig azon kívül, hogy ez náluk sok évszázados hagyomány, és mert a londoni tőzsde ezzel együtt is rendkívül jól működik, valószínűleg azért is alkalmazzák, mert ez a lehető legkönnyebben és leghatékonyabban beszedhető adófajta. Az angol pénzügyminisztérium számításokat szokott végezni az egyes adónemekről, és az egy font beszedett adóra vetített beszedési költség messze a tranzakciós adónál a legkisebb. Ez érthető is, hiszen minden kereskedést elektronikusan rögzítenek, a beszedését a pénzügyi intézmények végzik, tehát az állam ellenőrzési és adminisztratív terhei sokkal kisebbek, mint a vállalatoktól vagy a lakosságtól beszedett adóknál.
MN: A kiszivárgott tervek szerint nálunk minden létező pénzmozgást megadóztatnának.
DZS: Még nem teljesen világosak a hazai tervek, de úgy tűnik, nálunk nem klasszikus tranzakciós adóban gondolkoznak a döntéshozók. A nemzetközi tapasztalatok alapján a tranzakciós adó elsősorban a pénzügyi piacokra vonatkozik, például a részvénypiacokra, illetve bizonyos országokban a kötvénypiacokra és a határidős pénzügyi ügyletekre is vannak adók. Az Európai Bizottság közelmúltbeli javaslata is arra vonatkozott, hogy az adót a tagállamok pénzügyi piacaira terjesszék ki. A hírek szerint nálunk egészen másról van szó, hiszen a bankszámlás és bankkártyás műveleteket, tehát a lakosságot és a vállalatokat adóztatnák. A munkabér átutalásának megadóztatása lényegében egy újabb jövedelemadó, a bankkártyás műveletek és az átutalással való fizetés megadóztatása pedig mintha a fogyasztást és beruházást adóztatná közvetett módon. Ezek koncepciójukban teljesen eltérnek attól, amit a nemzetközi irodalom pénzügyi tranzakciós adóként tárgyal, a magyar változatra más nevet is kellene találni.
MN: A bevezetése esetén milyen hatások prognosztizálhatók?
DZS: A hatása a mértékétől függ. A legtöbb magyar bank most is kivet díjat az átutalásra és a bankautomatából való készpénzkivételre. Kérdés, mennyivel növeli meg ezt az új adó: ha az átlagos költséghez képest szerény lesz a mértéke, akkor sok változásra nem kell számítani. Azonban minél nagyobb a mértéke, a banki átutalások felől annál inkább a készpénzhasználat felé tereli a gazdasági szereplőket. Ez semmiképpen nem lenne szerencsés, hiszen a készpénzhasználat drága és hatékonytalan, a terjedése a feketegazdaság melegágya.
MN: Arról is hallani, hogy az új adónem bevezetésével párhuzamosan a bankadó mértékét is csökkentik. Ez azt jelenti, hogy lényegében semmi nem változik?
DZS: A hazai pénzügyi intézmények a bankadót igyekeztek átterhelni az ügyfelekre, ezért megemelték a felszámított díjakat. Nehéz megjósolni, de a bankadó csökkentésének és a tranzakciós adó bevezetésének eredőjéből az is kijöhet, hogy nem emelkednek számottevően a fogyasztók által érzékelt átlagos árak. Viszont a bankadót a bank fizeti a mérlegfőösszege után, és igyekszik valamilyen módon szétteríteni az ügyfelei között, míg az új "átutalási adót" ténylegesen az ügyfelektől vonják le. Tehát az ügyfelek között mindenképpen lesz valamilyen elosztásbeli változás - azon túl, hogy a készpénzforgalom felé tereli a szereplőket. Az is az adó mértékétől függ, hogy mennyire torzítja a pénzügyi rendszer működését és hatékonyságát. Ha az adó nagy, másodlagos hatások is jelentkezhetnek, hiszen ronthatja a pénzügyi közvetítő rendszer hatékonyságát, és ezáltal még a jelenleginél is kevesebb hitel lehet, emiatt még kisebb gazdasági növekedés, és így a más adónemekből származó adóbevételekre is hathat. Ha nagyon pici lesz a mértéke, akkor lehet a tranzakciós adónak létjogosultsága, de akkor sem a legszerencsésebb választás.
MN: Azaz csak nagyon pici mérték esetén van esély arra, hogy mérsékeltek lesznek a káros hatások, és ténylegesen növekednek az adóbevételek?
DZS: Igen, bár én akkor is célszerűbbnek tartanám az adók direkt kivetését, mivel az indirekt módon, a pénzügyi műveleteken keresztüli adóztatás kedvezőtlen mellékhatásokkal járhat. Ha az új adó célja a jövedelem és a fogyasztás adóztatása, akkor miért nem vetnek ki ténylegesen jövedelmi és fogyasztási adókat? Ha az a cél, hogy a gazdagabbak többet fizessenek, akkor a jövedelemadózásban vissza lehetne állítani valamiféle progresszivitást. Például bevezetni egy szolidaritási adót a magas jövedelműek számára - ha már az egykulcsos adó látszatát presztízsokokból fenn kívánja tartani a kormányzat. Ha a fogyasztást akarjuk megadóztatni, akkor a fogyasztási adókat kellene átgondolni. Ha a pénzügyi szolgáltatásokat szeretnénk megadóztatni, akkor az áfa pénzügyi szektorra való kiterjesztésén kellene gondolkozni, és mivel ezt az EU jelenleg tiltja, aktívan kellene kezdeményezni az uniós partnereknél a változást. Ugyanis a pénzügyi szolgáltatások tipikusan áfamentesek: ha valaki pénzt vesz kölcsön és azt használja egy ideig, akkor nem fizet áfát, míg ha, mondjuk, nyaraláskor autót bérel, akkor fizet áfát. Ennek részben az az oka, hogy a pénzügyi szolgáltatásoknál nehéz a hozzáadott érték mérése, de azért vannak a szakirodalomban javaslatok, hogyan lehetne bevonni a pénzügyi szektort az áfakörbe. Azzal is egyet lehetne érteni, ha a sárga csekket, a világ egyik legköltségesebb, legrosszabb hatékonyságú, legkörnyezetkárosítóbb fizetési módját akarná a magyar kormány visszaszorítani. Viszont akkor csak a sárga csekk használatára kellene adót bevezetni, a többi átutalást és a bankkártyahasználatot nem kellene megterhelni.
Adók adójaAz új adónem tervéről a publikum Matolcsy György Heti Válaszban közölt könyvismertetőjéből értesülhetett. A nemzetgazdasági miniszter szerint a bevezetés indoka, hogy a pénzügyi rendszerből jelenleg hiányzik a forgalmi adó, márpedig Magyarországon csendes adóforradalom zajlik, és nemsokára a miénk lesz a globális gazdaság egyik leghatékonyabb adórendszere. Az [origo] kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy legalább évi 100 milliárd forint beszedése a cél, ezért megadóztatnának minden pénzmozgást a diákhitelek átutalásától a nyugdíjasok sárga csekkes rezsibefizetéséig. A lakosság és a cégek is fizetnének az átutalások, a készpénz befizetése és felvétele, a csoportos beszedési megbízások, a hiteltörlesztés, de még a folyószámla-vezetés után is, ráadásul a munkaadók nemcsak a munkabér kifizetésekor, hanem a dolgozók utáni járulékok és adók befizetésekor is adóznának. A hírportál szerint a tranzakciós adót a biztosítókkal adminisztráltatott, baleseti adónak elkeresztelt kvázi áfához hasonlóan kellene leróni: közvetlenül a bankok fizetik be, de egy az egyben továbbhárítják az ügyfelekre. A tranzakciós adó bevezetésével ugyanakkor a kormány hatalmas mozgástérre tenne szert. Ha például tényleg évi 100 milliárd a cél, és azt csak a lakosságtól szednék be, akkor minden felnőtt magyar állampolgárra havi ezer forint adó jutna. Ha a cégek is fizetnének, a lakossági terhek az egyes vállalkozások továbbhárítási képességétől is függnének, és a beruházási hajlandóság is eszerint változna. A 100 milliárdos bevételi terv annyiból logikusnak tűnik, hogy jövőre a megfeleződő bankadó miatt nagyjából ekkora összeg esik ki a költségvetésből. Ám az Európai Bizottság szerint a jövő évi büdzsében összességében 400 milliárdos lyuk tátong, ráadásul 2014-től elvileg a teljes bankadót kivezetik. Ha tehát a kormány egyéb barkácsolásaival nem tudja előteremteni a szükséges és egyre nagyobb összegeket, akkor elkezdheti emelgetni a tranzakciós adót. Az adózásba bevont tranzakciók körével is lehet játszani: ha tényleg minden létező pénzmozgásra vonatkozni fog, akkor a teljes bankközi pénzforgalmat figyelembe véve a 100 milliárdhoz elég lenne kevesebb mint egy tized ezrelékes adó is. Orbán Viktor viszont egy rádióinterjúban ennek tízszereséről, egyezrelékes tranzakciós adóról beszélt, ami akár évente 1200 milliárdot is fialhatna, ha a gazdasági szereplők szó nélkül befizetnék. |
