Magyar Narancs: Amikor hirtelen monetáris politikához értő emberek, makroközgazdászok lepik el a címlapokat, akkor valami gond van az országban. Most ez a helyzet. Mekkora a baj?
Bod Péter Ákos: Sokat hívnak, úgyhogy van probléma, valóban. Manapság olyan munkát végeznek a magamfajta elemzők, amit a kormánynak kellene. Hiszen értelmezni kell a helyzetet, és utána ismertetni az intézkedéseket. A magyar társadalom azonban nagyon keveset tud, és félre is vezetik.
MN: A háborús inflációval például?
BPÁ: Például azzal. Olyan országban hivatkoznak erre, ahol tavaly nyáron a kormány az építőanyag exportját szabályozó intézkedést hozott, annyival ment fel a rönkfa vagy a sóder ára. Az infláció nálunk egyáltalán nem friss jelenség, 2016 végétől egyre növekedett. Ha felrajzolnánk, fölfele kapaszkodó, idővel gyorsuló görbét kapnánk.
MN: De ez világtendencia, nem?
BPÁ: Világtendencia, de a világban nem 2016 végén, hanem 2019-től indult, és a görbéje jóval laposabb is. Az eurózóna júniusi inflációja 8,6 százalék, a magyar pedig… És itt meg kell állnom, mert nem elég egyetlen adatot mondani. A júniusi fogyasztói árindex 11,7 százalék, az uniós módszertan szerinti 12,6, a maginfláció majdnem 14 százalék. (A maginflációba nem számolják bele az üzemagyagokat, a fel nem dolgozott élelmiszereket, az alkohol- és dohánytermékeket, ez a mutató rendszerint alacsonyabb, mint az aggregált adat – a szerk.) Ráadásul ez a múlt hónap közepi állapot, azóta eltelt három hét. Most jövök a boltból, a szokásosat vásároltam, és sokkal többet fizettem, mint legutóbb. Ez nem a feleségek fontoskodása, hanem tény.
De az infláció csak egy a bajaink sorában. Itt az államadósság, amire van sablonszöveg, hogy nem nagy, az uniós átlag alatti. Ami igaz is, GDP-arányosan akkora a magyar állam adóssága, mint a németé. Csak ha a német állam kibocsátja a 10 éves lejáratú kötvényt, akkor 1,5 százalék kamatot sem fizet rá. A magyar kormány a 10 éves forintkötvény után fizet 9 százalékot, ha dollárban bocsátja ki, akkor 5-öt, ha euróban, akkor talán 4,5 százalékot. Ami nem ugyanannyi, mint az 1,5. Nem igaz, hogy itt nincs gond. (A 2023-as költségvetésben kamatkiadás soron hozzávetőleg 700 milliárd forinttal magasabb összeg szerepel, mint az idei büdzsében, kerekítve 1400 helyett 2100 milliárd forint – a szerk.)
És amiről nem beszél szinte senki, a külső fizetési mérleg. Erről a makrósok szoktak beszélni, az olvasót nem nagyon izgatja. Leszámítva az idősebbeket, ha jó a memóriájuk.
MN: Azaz emlékeznek az ikerdeficit kifejezésre?
BPÁ: 1977-ben azt mondták, hogy nem gyűrűzik be az olajár, aztán begyűrűzött, aminek következtében az államháztartás hiánya mellé a fizetési mérleg is deficites lett – ezért iker. És mi lett a vége? Fejre állás. De mondhatnám a 2008-as válságot is, arra többen emlékeznek. Mi is volt akkor? Gyors infláció felgyülemlő adóssággal, a költségvetés hiánya nagyon nagy, ahogy a fizetési mérlegé is. Régi szöveg 60-as évek végéről, de igaz: ha egy ország belső fogyasztása nagyobb, mint a megtermelt jövedelme, akkor a különbözetet a külvilág állja. És ez nagyon sokba kerül. Tavaly a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP arányában 3,2 százalék volt, most körülbelül 5 százalékon állunk: nagy és gyorsan nő. Amibe belejátszik, hogy a magyar kormány és ennek betudhatóan a magyar gazdaság egy része nem alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. A kormány azt mondta a legutolsó pillanatig, hogy „a rezsicsökkentést megőrizzük”. (Az interjú a rezsicsökkentés felszámolásának bejelentése után készült – a szerk.) Lényegében az volt az üzenet, hogy a rezsicsökkentés sokkal többet ér, mint hogy az ukránok megvédhessék az országukat.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
