Az idén már 93 éves Kornai János gondolatai – származzanak akár klasszikus munkáiból, akár frissebb esszéiből – ma is inspirálóak, válaszra, vitára, továbbgondolásra késztetik azon kutatókat, akik maguk is a politika és gazdaságtan határterületét térképezik fel. A patinás Public Choice folyóirat most egyenesen különszámot szentelt Kornainak, aki magát mindig is a politikai gazdaságtan művelőjének tartotta (amiből a jelző is hangsúlyos). Az itt publikált tanulmányok számos szerzője egy hétfő esti online konferencián is megosztotta egymással és hallgatóságával gondolatait (magyar részről Rosta Miklós vezette fel az estet, aki maga is jegyez egy írást).
Érdemes elmondani, hogy a folyóirat névadója az előadások során is sűrűn emelgetett néhai James M. Buchanan Nobel-díjas közgazdász által fémjelzett közösségi választás elmélete (public choice theory), amely éppenséggel a politikai szisztémák és döntéshozatali mechanizmusok diszfunkcióit elemzi felforgató módon, a közgazdaságtan eszköztárával. Ebben a tudományos közegben máig forradalminak számít Kornai még a szocialista hiánygazdaság körülményeit elemezve kitalált, de mai magyar és nem magyar viszonyok között is használható fogalmi leleménye, a puha költségvetési korlát. Ezzel azt a társadalmi jelenséget írta le, amelyben
a szocialista (és bizony nem csak a szocialista) vállalatok és intézmények jelentős mértékben és nagy rendszerességgel is túlléphetnek az észszerű pénzügyi korlátokon.
Nem kell szembenézniük a csőd lehetőségével, mert – ilyen vagy olyan formában – számíthatnak a központ segítő támogatására (ami alighanem ismerős lehet a sok milliárddal kitömött „privát” szállodacégek országában). Jellemző, hogy a minikonferencia egyik legszuggesztívebb előadója, Peter T. Leeson szerzőtársaival (Colin Harris, Andrew Myers) pontosan Kornai puha költségvetési korlát fogalmát használva elemezte, miként verték szét a hetvenes-nyolcvanas évek Kenyájában a maszájok hagyományos gazdálkodási formáit a földprivatizáció jelszavával és jeles külföldi szervezetek tanácsaira hallgatva (valójában döntéshozók és bürokraták önös érdekeinek megfelelően). És bizony akadtak előadók, akik Kornai hiányanalízisét gondolták tovább (mint például az amerikai, de klasszikus osztrák gondolkodók nyomdokán alkotó Peter Boettke), aki szerint a puha költségvetési korlát leginkább a nonprofit környezetben működő cégek közötti verseny következménye, amelyeket arra használnak, hogy a mindent átható hiányok generálásával monetizálják (pénzben kifejezhetővé tegyék) az állami tulajdonú erőforrások feletti kontrollt.
Az este során többször is előkerült Kornai gondolati fejlődése, melyet az előadók értékelése szerint is nagy hatású művek és komoly eszmei fordulatok jellemeznek. Erről a teoretikus evolúcióról remek összefoglalást nyújtott a különszám szerkesztője (és többszörös szerzője), a kiváló iráni származású közgazdász, Mehrdad Vahabi (a kizsákmányoló államok működésének kutatója), aki nem csupán az intellektuális pálya állomásait vette sorra, de azt is, mennyire volt fontos Kornai számára Marx idővel múló, illetve az általa is gyakorta idézett osztrák közgazdász-gondolkodó, Hayek mind erősebb hatása. Marx és Hayek Kornai gondolatait is figyelembe vevő átértelmezése kapcsán a folyóiratban még egy külön disputa is kialakult Amartya Sen szintén világhírű (és Nobel-díjas) indiai közgazdász és Kornai között. Sen a mostani konferencián is kifejtette ama nézetét, hogy Marxon nem lehet csak úgy átlépni, ahogy azt Kornai idővel (még bőven a létező szocializmus „fénykorában”) maga is megtette.
A tanulmányok egy másik csoportja Kornai nyomdokain azt vizsgálja, miként kapcsolódnak egymáshoz politikai rendszerek, szabályozási illetve gazdasági koordinációs típusok. Érdekes módon az egyik e szempontból fontos (eredetileg még 2019-ben íródott) Kornai-tanulmány (Frankenstein erkölcsi felelőssége), amely például a Töprengések című idei kötetében is megjelent, bevallottan megihlette a folyóirat szerkesztőit, így azután annak angol változata olvasható a Public Choice különszám nyitóoldalán. Ebben Kornai elemzi vélt felelősségét abban, hogy részben saját tanácsai (elvégre résztvevője volt a kínai reformot is megalapozó híres 1985-ös Bashan-konferenciának), illetve nagy hatású munkássága (mindenekelőtt a Kínában már a nyolcvanas években is űrűn forgatott A hiány) révén ő maga is hozzájárult ahhoz, hogy létrejöjjön a mai modern Kína, no meg annak kiméra rezsimje, az egyre diktatórikusabb, de még kapitalista állam. Az egyik legérdekesebb előadásban Gérard Roland belga közgazdász elemezte azt a kérdést, hogy miért is nem vált Kína demokráciává, dacára a rohamos modernizációnak és kapitalista fejlődésnek. Ennek örvén további felvetésekre is válaszolni kell -
például miért fordul vissza mind több, korábban stabil, de legalábbis ígéretes demokráciának tűnő ország autokratikus irányba (az autokrácia fogalmát éppen Kornai használja például az Orbán-rendszer leírására).
Nos, a kulturális faktorokat is számításba véve (ahogy például Roland teszi) könnyedén adódik a következtetés, hogy a gazdasági fejlődés korántsem biztosan vezet demokráciához – legfeljebb azokban az országokban, amelyek erősebben individualista társadalmakkal bírnak. Ahol viszont erősebb a kollektivizmus, ott leginkább a diktatórikus rendszerbe való beleragadás lesz a tapasztalat, még jó gazdasági teljesítmény mellett is – legfeljebb az egyik autokráciából a másikba való átmenetek izgalmait élvezhetik. Roland kincstári optimistának tűnő jóslata szerint
a demokrácia visszafordulása valószínűleg csak átmeneti lehet az olyan országokban, amelyek individualistább kultúra jellemez – és az egyik térképes illusztráció szerint ide tartozik (még szomszédainkat is megelőzve) Magyarország.
Az már inkább pesszimista vagy talán még inkább realista következtetései közé tartozik, hogy a demokrácia aligha fog győzni a világ jó részén, így azután a különböző uralmi formák tartós együttélésre kényszerülnek.
A konferencia végén röviden maga az ünnepelt Kornai is reagált az elhangzottakra. Záró megjegyzései szerint a komoly történelmi felelősséggel bíró Marx maga is hibáztatható a szocializmus bűneiért és hibáiért, ahogy (idézett pamfletjéhez hűen) saját magát sem tudja felmenteni azért, ami Kínában és annak révén a világ többi részével történt.
(Címlapképünkön: Hszi Csin-ping kínai elnök)
Kedves Olvasónk!
Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
