Vége az álmatlan éjszakáknak, nem kell tovább morfondíroznunk azon, vajon mit csinálhat kiakolbólítása óta a Magyarságkutató Intézet egykori igazgatója, Horváth-Lugossy Gábor. A bukott hobbitörténész ugyanis a Kossuth Rádión vezet műsort. Na jó, valószínűleg egyszeri alkalomról van szó, de akkor is, Az este stábja tévedhetetlenül nyúlt a zuhanófélben lévő NER-káder után, és ezért ismét kijár a nyuszitaps Csűrös Csilla csapatának. „Közéleti emberek gondolatébresztő beszélgetése életünk fontos, hasznos, érdekes eseményeiről” – így a műsor szpotja. A kicsit bővebb leírás szerint a két éve indult sorozatban „a kérdező szerepét minden hétköznap este más és más házigazda vállalja magára”. S hogy kik ők? „Neves szakértők, elismert és közismert emberek.” Hogy egészen pontosan minek a szakértője Horváth-Lugossy, és mely területen számít elismert figurának, azt az olvasói vagy hallgatói képzeletre bíznánk, mindenesetre Az este elején jogászként aposztrofálta magát, bár aligha e hivatás gyakorlásával szerezte hírnevét.
Amikor nemrégiben az állami rádió kabarékínálatának kilátástalanságáról értekeztünk, fel sem merült bennünk, hogy az abszurd humort ne a direkt nevettetést szolgáló műsorokban keressük (hiába), hanem mondjuk egy úgynevezett közösségi beszélgetős produkcióban, mint amilyen Az este. Jut eszünkbe, van még egy mottója a műsornak: „civilek egymás közt”. Nos, vitathatatlan, hogy Horváth-Lugossy és vendége, Mónus „fehér farkas” József „tradicionális távlövő íjász” mindketten civilek, csak hát nem mindegy, miképp. Az eszmecseréből tulajdonképpen két dolgot lehetett biztosan leszűrni: hogy Mónus szeret nyilazni és rajong a nemzeti zászlóért. Igaz, a monológjai alapján a hun, szittya, avar identitás mintha mindennél fontosabb lett volna neki és a sokat emlegetett hit kapcsán sem volt egészen világos, hogy itt most valami sámánista dologról, vagy a kereszténységről (s ha arról, melyik ágáról) beszél. De messze nem ezek okozták a legkeményebb fejtörést.
A beszélgetés úgy zajlott, hogy Horváth-Lugossy benyomott egy-egy sablonkérdést Mónus tevékenységével kapcsolatban, ő pedig hosszasan, amolyan enfarkába harapó kígyó jelleggel monologizált. A kiindulópontok még világosak voltak, ám az, hogy hová szeretne eljutni, már jóval kevésbé. A diskurzus központi fogalma a zászlótudat volt, de hogy ez pontosan mit jelent, aligha tudjuk megválaszolni. Egyszerűbb, ha betűhíven idézzük Mónus magyarázatát: „Számomra a zászló sokkal több, mint jelkép, a jelkép az egy elfecsérelt szó számomra, egy zászlótudat, egy olyan múlttisztelet, múlt becsületének a hordozása a napjainkban számomra, hiszen amikor párosul egy zászlótudat egy névtelen és neves hősének az emlékével, mint ha elmegyünk a múlt harcaiba, egy Hunyadi-korba, egy Zrínyi-korba, egy Rákóczi-korba, akkor ma a zászlótudat, ma az identitástudat hordozza ezeknek a személyeknek a nagyságát, hordozza azoknak a céljait, ugye, magyar embernek születtünk, ugye, ez a föld valamikor, amikor támadta a tatár, itt volt a török, ezt valóban szablyával vívtuk meg, szablyával védtük meg, azok az emberek, akik a zászlóért, hiszen a nemzettudatnak az egyik nagy jelképe a zászló, a szászlótudatért, ezért a magyarságtudatért meghaltak, és egy olyan boldog világot teremtettek számunkra, amiben ma boldogan élhetünk, akkor mindenképpen ez az erő ez egy erőt jelent, és ezek a keleti népek erősek, úgy vettem észre.”
Ami az égtájakat illeti, egyszerűbb a helyzet: „Minél keletebbre mentem, éreztem, hogy a zászlótudatuk, a nemzeti identitásuk nagyon erős.” Ezzel szemben: „Nyugati versenyeken a rideg hozzáállást éreztem.” Csak azt sajnáljuk, hogy a nyugati ridegség mibenlétét nem fejtette ki Mónus ennél bővebben. A hagyományőrző bemutatókkal kapcsolatban már-már pikáns képzetekig jutunk: „Mit érzel, amikor megfogják az íjaidat, nyílvesszőidet, a süvegedet?” – teszi fel a kérdést Horváth-Lugossy. És Mónus rávágja: „Az emberek megőrülnek ezért a vágyért, hát ott van ez a szívekben.” Csak sajnos a magyar fiatalok nem érzik eléggé a vibe-ot: „Nagyon be kell erősíteni, azt gondolom, az iskolákban, nagyon vissza kell hozni azt a világot, amivel tudjuk fokozni az ő identitásukat” – vázolja oktatási programját a „fehér farkas”.
A végtelenségig lehetne még idézni a hasonlókat, pedig csupán huszonnyolc perc volt az adásidő. Hogy ez a dermesztő nyelvi-gondolati-beszédtechnikai nívó a maga pőreségében visszhangzik a Kossuthon, még akkor is megdöbbentő, ha már amúgy se voltak illúzióink.
Az este, Kossuth Rádió, május 12.
(Címlapképünkön: Mónus József íjász a füzéri várban egy 2016-os rendezvényen. Fotó: MTI/Vajda János)
