Rádió

A labdarúgás mint kultúra

Fociműsor a Felvidékről

Interaktív

A friss nézőszámokból úgy tűnik, ismét elég kevesen vették észre, hogy elrajtolt az NB I. tavaszi szezonja. Igaz, amióta nemcsak a stadionokban, de, mondjuk, a Nemzeti Választási Iroda előterében is össze lehet futni a labdarúgás elkötelezett híveivel, talán ezeknek a lehangoló statisztikáknak is egyre kevésbé van vagy lesz jelentősége. Mint ahogy bármi másnak sem. A körülmények tehát, melyek között meg kéne látni a foci igaz és érintetlen csodáját, hogy is mondjuk, nem a legideálisabbak.

A jó hír ezzel szemben az, hogy minden nyomasztó előfeltevés és utóérzet dacára mégiscsak lehet értelmes műsort készíteni erről a sportról, igaz, Budapesttől kicsit északabbra, de még bőven hallótávolságon belül. A Szlovák Rádió ötödik, nemzetiségi adójaként működő Pátria Rádióban múlt kedden sugárzott Rangadó című műsor kis túlzással abban is visszaadta a hitünket, amiben nem is volt. Persze a magyar állami rádióban is van olyan focis műsor, amivel el lehet lenni, sőt amit jobb hallgatni, mint magát a meccset nézni – erre a rosszmájúak nyilván rávágják, hogy ez nem is nagy kihívás. A körkapcsolásos közvetítéseket mindenesetre már méltattuk ezeken az oldalakon egyszer (lásd: Üres helyek, 2015. április 9.), de a Rangadó ezeknél a gyorsan pörgő, ironikus-melankolikus helyzetjelentéseknél is többet tud.

Valószínűleg az a titok, hogy Gazdag József, a műsor házigazdája és szerkesztője (a tavaly megjelent, Egy futballfüggő naplójából című tárcakötet szerzője) úgy beszél a labdarúgásról, mint kulturális jelenségről. Tulajdonképpen ragaszkodik ahhoz az antik eszményhez, mely szerint a futball a szó legnemesebb és legkomolyabb értelmében vett játék: artisztikus fikció és véres valóság egyszerre. Inkább esztétának tűnik Gazdag, semmint sportriporternek, legalábbis, ami az éterben átszivárgó orgánumát illeti. Valahogyan másképpen szólal meg, mint egy átlagos sportriporter, és látványosan kevesebb szóviccet akar áldozni a frappánsság oltárán is, ami semmiképp sem tesz rosszat a műsor nyelvi színvonalának.

Ez a modorosságokat kerülő, a maga felkészültségét szemérmesen háttérben tartó műsorkészítői hozzáállás aztán, lássanak csodát, a modor nagymesterét is képes megszelídítve elénk vezetni. A Rangadó első etapjában Lakat T. Károly értékeli az NB I. tavaszi produkcióit, aki ahelyett, hogy egyenként végigmenne az összes csapaton (erre Gazdag sem biztatja), főleg a Ferencvárosról beszél. És amellett, hogy van némi – be is vallott – elfogultság a hangjában, azért kritizálni is tud, és a kellemetlen kérdéseket (Kubatov Gábor viszonya a szurkolókhoz stb.) sem kerüli ki. Oké, az egyszeri hallgató így nem kap infót a tabella állásáról, cserébe azonban egy pillanatra bennfentesként mártózhat meg a liga hordalékos vizében.

Ám ez így még mindig csak egy sima focis magazin lenne némi hozzáadott szubjektivitással. Az azonban, ahogy a következő műsorrészben Gazdag és vendége, Szegedi Péter sporttörténész elevenítik fel Braun Csibi alakját, már túlmutat a szokásos sportműsorok horizontján. „A jobbszélső, akivel a szélsőjobb végzett” – mondják az egykori MTK-s csodagyerekre, és pár percben egy olyan eposzi történetet vázolnak fel az Angol Parkban felfedezett suhanc sztárrá válásáról, hogy beleremegnek a mikrofonok. Szóba kerülnek karrierje tető- és mélypontjai (kilenc bajnoki címe és az a bizonyos, Egyiptom ellen kihagyott 1924-es tizenegyes, ami Szegedi szerint a magyar foci első Mohácsa volt), és végül a mindent lenullázó történelem (1943-ban halt meg munkaszolgálatosként, a korabeli sajtó teljes hallgatásától övezve), még sincs nagy mellényű tanulságállítás, csak a puszta tények, amiből mindenkinek megengedett azt a következtetést levonnia, amit tud, illetve bír. Ezt is kell tudni, amikor magyar fociról beszélünk, végső soron ezt mondja a Rangadó a maga visszafogott módján.

De mond még ezen túl is ezt-azt. A műsort ugyanis egy Márai Sándor haláláról szóló rádiós kisesszé zárja (előtte még egy kellemes bejelentkezés is belefér a szezonra készülődő dunaszerdahelyi DAC háza tájáról), természetesen Gazdag tollából és felolvasásában. Márai nem szerette a labdarúgást, sőt, utálta, azt írta róla naplójában, hogy a foci „átmenet egy kocsmai verekedés és valamilyen pubertásos futási inger között”. Akkor mégis hogyan kerül ide, kérdezhetjük, de a műsor egésze, annak jól megmunkált szövete már meg is válaszolta ezt. Mert, úgy tűnik, lehet a futballról így is beszélni, a kultúrjavak egyikeként, egy hálózat elemeként, anélkül, hogy túl- vagy aluldimenzionálnánk értékeit. A kérdés már csak az, mint mindig, hogy ki hallja ezt meg.

Rangadó, Pátria Rádió, február 23.

Figyelmébe ajánljuk

Szövet

A németországi muszlimok különböző, olykor egymással ellenséges viszonyban álló közösségei a nyugati értékrend elutasításában mélységesen egyetértenek.

Nietzsche halott

Korunk erős realizmuskényszere olykor egészen elfeledteti velünk, hogy bármit csinálhatunk, s csak akkor szab határt a józan ész, ha hagyjuk.

Foglyok

Tizenkét elhantolt falióra, egy jelzőbóját fejfedőként viselő, fűnyíró „ember”, Kádár János VR-szemüveggel – a kiállítás néhány, látszólag össze nem függő darabja.

„Az ukrán hadsereg visszaszerezte a kezdeményezés képességét”

Zelenszkij elnök „győzelmi tervet” mutatott be Washingtonban, előtte komoly átalakításokat hajtott végre a kormányban. Mi áll mindennek a hátterében, merre tart az ukrán diplomácia, ki lehet a jövőben az ukrán elnök kihívója, és milyen hatás várható az amerikai elnökválasztástól? A kijivi Penta politikai kutatási központ ve­zetőjével, belpolitikai szakértővel beszélgettünk.

Három–hat, avagy játszd újra, Kádár!

Ha törik, ha szakad, a következő két évben 3–6 százalékra kell növelni a gazdaság teljesítményét. Orbán Viktor mondatai mögött olyan gondolkodásmód rejlik, amely – ha kissé megkaparjuk a felszínt – kísértetiesen emlékeztet egy letűntnek hitt korra. Annak a kornak nem lett jó vége. Persze, ahogy vesszük.