Rádió

A labdarúgás mint kultúra

Fociműsor a Felvidékről

Interaktív

A friss nézőszámokból úgy tűnik, ismét elég kevesen vették észre, hogy elrajtolt az NB I. tavaszi szezonja. Igaz, amióta nemcsak a stadionokban, de, mondjuk, a Nemzeti Választási Iroda előterében is össze lehet futni a labdarúgás elkötelezett híveivel, talán ezeknek a lehangoló statisztikáknak is egyre kevésbé van vagy lesz jelentősége. Mint ahogy bármi másnak sem. A körülmények tehát, melyek között meg kéne látni a foci igaz és érintetlen csodáját, hogy is mondjuk, nem a legideálisabbak.

A jó hír ezzel szemben az, hogy minden nyomasztó előfeltevés és utóérzet dacára mégiscsak lehet értelmes műsort készíteni erről a sportról, igaz, Budapesttől kicsit északabbra, de még bőven hallótávolságon belül. A Szlovák Rádió ötödik, nemzetiségi adójaként működő Pátria Rádióban múlt kedden sugárzott Rangadó című műsor kis túlzással abban is visszaadta a hitünket, amiben nem is volt. Persze a magyar állami rádióban is van olyan focis műsor, amivel el lehet lenni, sőt amit jobb hallgatni, mint magát a meccset nézni – erre a rosszmájúak nyilván rávágják, hogy ez nem is nagy kihívás. A körkapcsolásos közvetítéseket mindenesetre már méltattuk ezeken az oldalakon egyszer (lásd: Üres helyek, 2015. április 9.), de a Rangadó ezeknél a gyorsan pörgő, ironikus-melankolikus helyzetjelentéseknél is többet tud.

Valószínűleg az a titok, hogy Gazdag József, a műsor házigazdája és szerkesztője (a tavaly megjelent, Egy futballfüggő naplójából című tárcakötet szerzője) úgy beszél a labdarúgásról, mint kulturális jelenségről. Tulajdonképpen ragaszkodik ahhoz az antik eszményhez, mely szerint a futball a szó legnemesebb és legkomolyabb értelmében vett játék: artisztikus fikció és véres valóság egyszerre. Inkább esztétának tűnik Gazdag, semmint sportriporternek, legalábbis, ami az éterben átszivárgó orgánumát illeti. Valahogyan másképpen szólal meg, mint egy átlagos sportriporter, és látványosan kevesebb szóviccet akar áldozni a frappánsság oltárán is, ami semmiképp sem tesz rosszat a műsor nyelvi színvonalának.

Ez a modorosságokat kerülő, a maga felkészültségét szemérmesen háttérben tartó műsorkészítői hozzáállás aztán, lássanak csodát, a modor nagymesterét is képes megszelídítve elénk vezetni. A Rangadó első etapjában Lakat T. Károly értékeli az NB I. tavaszi produkcióit, aki ahelyett, hogy egyenként végigmenne az összes csapaton (erre Gazdag sem biztatja), főleg a Ferencvárosról beszél. És amellett, hogy van némi – be is vallott – elfogultság a hangjában, azért kritizálni is tud, és a kellemetlen kérdéseket (Kubatov Gábor viszonya a szurkolókhoz stb.) sem kerüli ki. Oké, az egyszeri hallgató így nem kap infót a tabella állásáról, cserébe azonban egy pillanatra bennfentesként mártózhat meg a liga hordalékos vizében.

Ám ez így még mindig csak egy sima focis magazin lenne némi hozzáadott szubjektivitással. Az azonban, ahogy a következő műsorrészben Gazdag és vendége, Szegedi Péter sporttörténész elevenítik fel Braun Csibi alakját, már túlmutat a szokásos sportműsorok horizontján. „A jobbszélső, akivel a szélsőjobb végzett” – mondják az egykori MTK-s csodagyerekre, és pár percben egy olyan eposzi történetet vázolnak fel az Angol Parkban felfedezett suhanc sztárrá válásáról, hogy beleremegnek a mikrofonok. Szóba kerülnek karrierje tető- és mélypontjai (kilenc bajnoki címe és az a bizonyos, Egyiptom ellen kihagyott 1924-es tizenegyes, ami Szegedi szerint a magyar foci első Mohácsa volt), és végül a mindent lenullázó történelem (1943-ban halt meg munkaszolgálatosként, a korabeli sajtó teljes hallgatásától övezve), még sincs nagy mellényű tanulságállítás, csak a puszta tények, amiből mindenkinek megengedett azt a következtetést levonnia, amit tud, illetve bír. Ezt is kell tudni, amikor magyar fociról beszélünk, végső soron ezt mondja a Rangadó a maga visszafogott módján.

De mond még ezen túl is ezt-azt. A műsort ugyanis egy Márai Sándor haláláról szóló rádiós kisesszé zárja (előtte még egy kellemes bejelentkezés is belefér a szezonra készülődő dunaszerdahelyi DAC háza tájáról), természetesen Gazdag tollából és felolvasásában. Márai nem szerette a labdarúgást, sőt, utálta, azt írta róla naplójában, hogy a foci „átmenet egy kocsmai verekedés és valamilyen pubertásos futási inger között”. Akkor mégis hogyan kerül ide, kérdezhetjük, de a műsor egésze, annak jól megmunkált szövete már meg is válaszolta ezt. Mert, úgy tűnik, lehet a futballról így is beszélni, a kultúrjavak egyikeként, egy hálózat elemeként, anélkül, hogy túl- vagy aluldimenzionálnánk értékeit. A kérdés már csak az, mint mindig, hogy ki hallja ezt meg.

Rangadó, Pátria Rádió, február 23.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.