Rádió

A labdarúgás mint kultúra

Fociműsor a Felvidékről

Interaktív

A friss nézőszámokból úgy tűnik, ismét elég kevesen vették észre, hogy elrajtolt az NB I. tavaszi szezonja. Igaz, amióta nemcsak a stadionokban, de, mondjuk, a Nemzeti Választási Iroda előterében is össze lehet futni a labdarúgás elkötelezett híveivel, talán ezeknek a lehangoló statisztikáknak is egyre kevésbé van vagy lesz jelentősége. Mint ahogy bármi másnak sem. A körülmények tehát, melyek között meg kéne látni a foci igaz és érintetlen csodáját, hogy is mondjuk, nem a legideálisabbak.

A jó hír ezzel szemben az, hogy minden nyomasztó előfeltevés és utóérzet dacára mégiscsak lehet értelmes műsort készíteni erről a sportról, igaz, Budapesttől kicsit északabbra, de még bőven hallótávolságon belül. A Szlovák Rádió ötödik, nemzetiségi adójaként működő Pátria Rádióban múlt kedden sugárzott Rangadó című műsor kis túlzással abban is visszaadta a hitünket, amiben nem is volt. Persze a magyar állami rádióban is van olyan focis műsor, amivel el lehet lenni, sőt amit jobb hallgatni, mint magát a meccset nézni – erre a rosszmájúak nyilván rávágják, hogy ez nem is nagy kihívás. A körkapcsolásos közvetítéseket mindenesetre már méltattuk ezeken az oldalakon egyszer (lásd: Üres helyek, 2015. április 9.), de a Rangadó ezeknél a gyorsan pörgő, ironikus-melankolikus helyzetjelentéseknél is többet tud.

Valószínűleg az a titok, hogy Gazdag József, a műsor házigazdája és szerkesztője (a tavaly megjelent, Egy futballfüggő naplójából című tárcakötet szerzője) úgy beszél a labdarúgásról, mint kulturális jelenségről. Tulajdonképpen ragaszkodik ahhoz az antik eszményhez, mely szerint a futball a szó legnemesebb és legkomolyabb értelmében vett játék: artisztikus fikció és véres valóság egyszerre. Inkább esztétának tűnik Gazdag, semmint sportriporternek, legalábbis, ami az éterben átszivárgó orgánumát illeti. Valahogyan másképpen szólal meg, mint egy átlagos sportriporter, és látványosan kevesebb szóviccet akar áldozni a frappánsság oltárán is, ami semmiképp sem tesz rosszat a műsor nyelvi színvonalának.

Ez a modorosságokat kerülő, a maga felkészültségét szemérmesen háttérben tartó műsorkészítői hozzáállás aztán, lássanak csodát, a modor nagymesterét is képes megszelídítve elénk vezetni. A Rangadó első etapjában Lakat T. Károly értékeli az NB I. tavaszi produkcióit, aki ahelyett, hogy egyenként végigmenne az összes csapaton (erre Gazdag sem biztatja), főleg a Ferencvárosról beszél. És amellett, hogy van némi – be is vallott – elfogultság a hangjában, azért kritizálni is tud, és a kellemetlen kérdéseket (Kubatov Gábor viszonya a szurkolókhoz stb.) sem kerüli ki. Oké, az egyszeri hallgató így nem kap infót a tabella állásáról, cserébe azonban egy pillanatra bennfentesként mártózhat meg a liga hordalékos vizében.

Ám ez így még mindig csak egy sima focis magazin lenne némi hozzáadott szubjektivitással. Az azonban, ahogy a következő műsorrészben Gazdag és vendége, Szegedi Péter sporttörténész elevenítik fel Braun Csibi alakját, már túlmutat a szokásos sportműsorok horizontján. „A jobbszélső, akivel a szélsőjobb végzett” – mondják az egykori MTK-s csodagyerekre, és pár percben egy olyan eposzi történetet vázolnak fel az Angol Parkban felfedezett suhanc sztárrá válásáról, hogy beleremegnek a mikrofonok. Szóba kerülnek karrierje tető- és mélypontjai (kilenc bajnoki címe és az a bizonyos, Egyiptom ellen kihagyott 1924-es tizenegyes, ami Szegedi szerint a magyar foci első Mohácsa volt), és végül a mindent lenullázó történelem (1943-ban halt meg munkaszolgálatosként, a korabeli sajtó teljes hallgatásától övezve), még sincs nagy mellényű tanulságállítás, csak a puszta tények, amiből mindenkinek megengedett azt a következtetést levonnia, amit tud, illetve bír. Ezt is kell tudni, amikor magyar fociról beszélünk, végső soron ezt mondja a Rangadó a maga visszafogott módján.

De mond még ezen túl is ezt-azt. A műsort ugyanis egy Márai Sándor haláláról szóló rádiós kisesszé zárja (előtte még egy kellemes bejelentkezés is belefér a szezonra készülődő dunaszerdahelyi DAC háza tájáról), természetesen Gazdag tollából és felolvasásában. Márai nem szerette a labdarúgást, sőt, utálta, azt írta róla naplójában, hogy a foci „átmenet egy kocsmai verekedés és valamilyen pubertásos futási inger között”. Akkor mégis hogyan kerül ide, kérdezhetjük, de a műsor egésze, annak jól megmunkált szövete már meg is válaszolta ezt. Mert, úgy tűnik, lehet a futballról így is beszélni, a kultúrjavak egyikeként, egy hálózat elemeként, anélkül, hogy túl- vagy aluldimenzionálnánk értékeit. A kérdés már csak az, mint mindig, hogy ki hallja ezt meg.

Rangadó, Pátria Rádió, február 23.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

Szerbia kontra Szerbia: az ország, amely saját magával vív harcot

  • Végel László
Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő. A Vučić-rezsim azonban nem hátrál.