Tévésorozat

Az elátkozott: Robert Durst halálos élete

  • - greff -
  • 2015. május 24.

Interaktív

Senki sem gondolhatta komolyan, hogy a mai tévésorozatok esztétikája érintetlenül hagyja a dokumentumfilm műfaját – nem is történt így, amire keresve sem találnánk jobb példát Andrew Jarecki hatrészes szériájánál. A Robert Durst képtelen életét feldolgozó filmalkotás mindent megtesz azért, hogy napjaink sorozatfüggői otthon érezhessék magukat a nézése közben: az eset extrém, a figurák regényesek, a fordulatok dúsak és váratlanok, az információ lassú méregként csepeg, az epizódok végén pedig – mi sem természetesebb – brutális cliffhangerek csúcsosodnak. Ott kezdődik minden, hogy a címszereplő Amerika egyik leggazdagabb dinasztiájából lép elénk, hogy miután higgadtan feldarabolja szomszédját egy lombfűrésszel, az esküdtszék jóváhagyásával elügessen hű hátasán a naplemente felé. Ám még a horizont előtt megtorpan, és szembefordul a nézőkkel. Aztán beszélni kezd – a következmények pedig szó szerint beláthatatlanok.

Jarecki filmje tények után kutat, de folyamatosan a koholtság érzetének szédületében tartja nézőit. Az ügyész asszony talán a Justifiedból érkezett, a hangulat perverz, mint a True Detective-ben, felbukkan egy megtört közeg a Drótból, a szörnyeteg pedig ott hajthatja álomra ősz fejét, ahol Hannibal is szendereg. Közben a hazugságok leolvadnak a hullákban gazdag sztoriról, de hiába győz az igazság, sötétségből nem nagyon lesz kevesebb a végén…

 

Az HBO2 műsorán

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.