tévéSmaci

A világító nyúl

  • tévésmaci
  • 2016.09.18 12:08

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché eljutottak végre Salzburgba, megállt az idő. Megállt, és leesett az álla, úgy csodálkozott. Mert arról ugyan az idő is tudott, hogy nevezettek kísérleteznek egy bizonyos időgép nevű masinával, de először csak valami fatális névazonosságra gyanakodott. Aztán persze kiderült, hogy ennél sokkal többről van szó, akkor viszont Sztupa és Troché első eredményei lohasztották el a figyelmét. Mert az idő az első eredményeket kapta meg: Sztupa és Troché időgépe tíz percet haladt – csakis előre – az időben, s kb. egy kilométert a térben, dettó előre. Amikor javulni kezdtek az eredmények, Sztupa és Troché másfél órát ugrottak előre az időben, s Ceglédig a térben, akkor felfigyelt a tevékenységükre a párt is. Kádár János személyesen biztosított nekik egy egész emeletet a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) csillebérci központjában. Innentől tényleg meglódultak a kísérletek, s a titoktartás is oly tökéletes volt, hogy az idő nem szerzett tudomást a haladásról. Pusztán Fekete Sándor írt egy többféleképpen is értelmezhető publicisztikát az Új Tükörben a dologról, de belekeverte valahogy Petőfit is, s ott mindenki elvesztette a fonalat (az is az idő baja, hogy még nem is volt Új Tükör, csak sima). Csakhogy a nagy nyugalom vihar előtti csendet takart! Egy szép napon fekete autók fékeztek Csillebércen, az úttörők ijedten rebbentek szét, de nem értük jöttek. Maga Kádár János érkezett, s egyből Sztupához sietett. Hol tartanak, Sztupa elvtárs? Sztupa kérdőn Trochéra nézett, az első titkár meg folytatta. Nálam járt a Kreisky, s azt mondta, hogy tud az időgépünkről. Azt akarja, hogy vigyük el Paul McCartneyt Salzburgba Mozarthoz, de ha őt nem sikerül, akkor legalább az Obladi Oblada kottáját. Hát, az nem lesz egyszerű, sóhajtott Sztupa, mert egyből átérezte, milyen nagy terhet rak rájuk a munkásosztály vezető ereje. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, de már beszéltem Heath-szel, részükről rendben a dolog, úgy látszik, nemzetközi egyetértés van abban, hogy teljes képtelenség az, hogy az emberiség leélt kétszáz évet úgy, hogy nem ismerték az Obladit. Ha Mozart komponálta volna, minden rendben lenne, tán a háborúk sem törnek ki, s Angliában és Ausztriában is győz a munkásosztály. Sztupa tudta, hogy kicsoda Bruno Kreisky és Edward Heath, de soha nem gondolta volna, hogy ilyen remek ötleteik lehetnek. Akkor rádobunk egy lapáttal, Kádár elvtárs, nézett a türelmetlenül dohányzó nacsalnyikra, de aztán csak előjött a farbával is: mit szólnak ehhez a moszkvai elvtársak?

Pénteken (19-én) a Duna egy angol krimikomédia-sorozat jó című darabjával hangol este fél kilenckor a közelgő ünnepre: maradjunk annyiban, hogy az Agatha Raisin – A spenótos halálpite c. műdarabban a nagyvárosi nyüzsgöncből kisvárosi nyüzsgönccé bildungsrománult hősnő neve távolról sem véletlenül lett Agatha. 23.45-kor ugyanitt a pár lappal beljebb okkal gyalázott új amerikai film, A zátony kerül terítékre, pontosabban az ausztrál alapmű, amiből ez a remake vagy valami készült. Az RTL Klub mindjárt két résszel indítja fél tízkor a Rush Hour c. amerikai sorozatot, amelynek hál’ istennek semmi köze sincs a csúcsról épp visszahúzódó Omega együttes hasoncímű dalához. De mint a líra, sőt, a lyra jó barátai, azért idézünk: az őrültek órája menekül, amerre lát… veretes, nemde? Még hogy semmi köze? Az Omegában híres magyar muzsikusok játszottak, ebben meg Justin Hires. Magyar származású, színes bőre ellenére is. Én persze kilenctől Sztárom a páromat nézek, mert kutya vagyok és ló. Vagyis a ló nézi a Notting Hillt, a kutya meg elcsábul az ugyanakkor a Film Mánián kezdődő Tommyra. Mert az én kedvencem Roger Daltrey, ezt mindenki tudja, de ha nem ő, akkor Ann-Margret biztosan. Jó, akkor Jack Nicholson.

Szombaton is adják a Sztáromat, s ha már szóba jött Oliver Reed, Twist Olivér is lesz a Tv2-n! Éljen aug. 20! Megmondom önöknek, hogy mi a Dickens-adaptációk titka. Az, hogy feltűnik-e valamelyikben Alun Armstrong, ha van benne: jó, ha nem: nem. Kész, vége. No tv!

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.

Lezárt műhely, levert lakat

Miközben nagyszabású kiállítással emlékeztek meg a Ludwig Múzeumban a magyar film születésének 120. évfordulójáról, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalomban ugyancsak a magyar film a főszereplő, konkrétan a rendszerváltás utáni idők talán legizgalmasabb hazai filmes műhelye, az Inforg Stúdió.

A balfácán napja

Nem vennénk rá mérget, hogy a Netflix gyártásában készült friss svéd történelmi krimisorozat készítői valóban Harold Ramis 1993-as klasszikusából, az Idétlen időkigből vették a dramaturgiai inspirációt, de A valószínűtlen gyilkost nézve könnyen érezhetjük úgy, hogy Stig Engström is belekeveredett egy Phil Connorséhoz hasonló időhurokba. 

Dzsúdló és a magány

  • Puskás Panni

Dzsúdló nem azonos Jude Law-val, hanem egy magyar zenész, akinek leghíresebb száma a Lej. Ilyen és ehhez hasonló titkokat tudhatunk meg e „Z generációs pandémia paradigmából”, de csak akkor, ha valaki olyan szerencsés, mint én, és egy Z generációs digitális bennszülöttel nézheti végig a darabot. A tizenhat éves húgom árulta el azt is, miért nevet a főleg fiatalokból álló közönség azon, hogy az egyik szereplő annyira depis, hogy a frufruját is majdnem levágta.

Politikai inszeminátor

Egy ország találgatja éppen, hogy mi a fenét is akar ez az egész jelenteni. Hogy Gattyán György, aki a LiveJasmin nevű site-ján keresztül élő webkamerás pornóval begyűjtött nagyjából 300 milliárd forintot, most minden előzmény nélkül miniszterelnök-jelöltként bukkant fel a honi média megfelelő bugyraiban. 

Apácától nyalókáig

Az elsősorban tematikus kiállításokat bemutató, programjaival a tradíciót és a történelmi eseményeket szokatlan fénytörésben vizsgáló 2B Galéria 19 alkotót felvonultató csoportos kiállítása most a kakast állítja a középpontba.

Itt mindenki figyel

A szerző specialitása, hogy olyan zárt világokról fest részletes képet, amely a legtöbb ember számára még szeleteiben sem megközelíthető: ilyen volt a magyar szervezett bűnözés 1970-es évektől zajló történetére koncentráló Maffiózók mackónadrágban, majd a kokain magyarországi szerepét az 1920-as évektől napjainkig végigkövető Magyar kóla is.

Nem szentírás

  • Balogh Magdolna

A szerző eddig kilenc történelmi tárgyú könyvet jelentetett meg, amelyek közül a legsikeresebb a 2017-ben Goncourt-díjjal kitüntetett, a nemzetközi kritika által is egekbe dicsért Napirend, amelyben Hitlernek a második világháborút előkészítő tárgyalássorozatát írja meg egy afféle fekete komédiában. 

A hetedik napon

A neves olasz részecskefizikus jókor volt jó helyen: ott lehetett a genfi részecskefizikai központ, a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) Kompakt Müon Szolenoid (CMS) kísérleti programjában, ahol például a sötét anyagot alkotó egzotikus részecskék, extra dimenziók és a nevezetes Higgs-bozon után kutattak a fizikusok.

A nemlét sűrűsége

  • Radics Viktória

Fantasztikusan érdekes Lanczkor Gábor új könyve. Műfaját tekintve talán a „prózaversek” megjelölés áll legközelebb e több mint kétszáz szövegdarabhoz; én temetőjáró könyvnek nevezem a Sarjerdőt, poétikailag pedig a norvég Edvard Grieg Lyriske stykker (Lyric Pieces) című, tíz könyvbe sorolt, naplófolyamot képező zongoradarabjaihoz közelítem; ezek negyven év termését tartalmazzák szépen összekomponálva a 19. század második feléből. Ahogy a szóló zongorafutamok, úgy a Sarjerdő is egészében érvényes.

Emígy

Önéletrajzi ember – Szerb Antal találóan és evidens módon így jellemezte Goethét (egyszersmind Saint-Simon herceget és Proustot), s ez a megfogalmazás okvetlenül ráillik Granasztói Pálra (1908–1985) is.

Tárgyversek során

  • Domsa Zsófia

„Meg akarom neked mutatni a világot, a maga valóságában, ahogy itt van a szemünk előtt, folyamatosan. Csak így tudom én magam is felfedezni” – írja Knaus­gård a születendő lányának szóló levélben, amelyet a könyvben háromszor húsz rövid esszé követ.